Index Vakbarát Hírportál

Babos szétesett a vancouveri elődöntőben

2019. augusztus 18., vasárnap 10:29

Babos Tímea a spanyol Sara Sorribes Tormótól kikapott a vancouveri tenisztorna elődöntőjében úgy, hogy a második játszmában gémet sem nyert.

Babos a kanadai tornán eddig többször nehéz helyzetből állt fel, szetthátrányból fordított például Bouchard ellen, majd a nyolcaddöntőben is hátrányból húzta be első szettjét. 

Az elődöntőben azonban már nem volt ilyen erős. Az első szettben még tartotta magát, 6:4-re kapott ki. Érdekesség, hogy ekkor folyamatosan egymást brékelték ellenfelével, csak a spanyol tudott egyetlen szervagémet behúzni. 

A második játszmára aztán szétesett Babos, az adogatásait újra elvesztette és már nem tudott brékelni sem.

Eredmény, elődöntő:
Sara Sorribes Tormo (spanyol, 3.)-Babos Tímea 6:4, 6:0

Rovatok