Index Vakbarát Hírportál

Bravúr: ATP-tornán döntős a teniszező Balázs Attila

2019. július 20., szombat 19:49

Balázs Attila újabb bravúrral, a harmadik helyen kiemelt szerb Györe Lászlót két szettben legyőzve bejutott a döntőbe az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztornán. Vette észre az MTI.

A világranglistán 207. játékos a selejtezőből jutott fel a főtáblára, ahol előbb hét meccslabdát hárítva verte a horvát Viktor Galovicot (197.), majd a hatodik kiemelt szerb Filip Krajinovicot (58.) és az olasz Stefano Travagliát (105.) búcsúztatta. Korábban egyszer jutott el a legjobb négyig ATP-tornán, még 2012-ben Bukarestben, finálét azonban most játszhat majd először.

Szombati ellenfelét, Györét 6:3, 6:3-ra megverte eddigi egyetlen találkozójukon, 2017-ben a genovai challengertorna nyolcaddöntőjében. Azóta azonban a zentai játékos nagyot lépett előre, februárban megnyerte a riói salakpályás viadalt, és jelenleg már 32. az ATP-rangsorban.

A 30 éves Balázs - aki két év után szerepel újra ATP-főtáblán külföldi versenyen - nem törődve az esélyekkel már az első játékban brékelte ellenfelét, majd 3:1-es vezetésénél újra elvette a 24 esztendős rivális adogatójátékát. A saját szervagémjeit viszonylag magabiztosan hozta - Györe mindhárom bréklabdáját hárította -, és ennek köszönhetően 40 perc elteltével szettelőnybe került.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy a második játszma is hasonlóan induljon, mint az első, Balázsnak több bréklabdája is volt, Györe azonban végül ha nehezen is, de hozta az adogatását. A magyar játékos továbbra is stabilan szervált, majd a harmadik gémben ismét sikerült brékelnie vetélytársát, s előnyét megtartva 3:1-re, majd 4:2-re elhúzott. A hetedik játékban ismét elvette a zentai teniszező adogatását, azaz 5:2-nél már a meccsért adogathatott, de ezúttal megremegett. A maratoni játék elején volt egy mérkőzéslabdája, de a folytatásban már ellenfele irányított, aki ötödik bréklabdáját kihasználta. 

Legközelebb 5:4-nél szerválhatott a meccsért Balázs, aki ezt a játékot 15-40-ről fordította meg, és összességében harmadik lehetőségét már kihasználva megnyerte az összecsapást. A találkozó 1 óra 38 percig tartott.

A vasárnapi döntőben a szerb Dusan Lajovic (36.) vagy az olasz Salvatore Caruso (125.) vár majd Balázs Attilára.

Eredmény, elődöntő:
Balázs Attila-Györe László (Laslo Djere, szerb, 3.) 6:2, 6:4
később: Lajovic (szerb, 4.)-Caruso (olasz) 7:5 után az olasz feladta

Rovatok