Index Vakbarát Hírportál

Amikor Carlos Sainz a célegyenesben bukta el a vb-címet

2020. november 24., kedd 11:56

Három Dakar-győzelem, egy Race of Champions-diadal, két rali-vb-cím, egy fiúgyermek, aki jelenleg a McLaren, jövőre a Ferrari versenyzője lesz a Formula-1-ben. Carlos Sainz karrierje akkor is teljes lenne, ha már felhagyott volna a versenyzéssel, de van egy olyan esemény, amely még így 22 év elteltével sem biztos, hogy hagyja nyugodtan aludni. A Matador háromszoros világbajnoknak vallhatná magát, ha 1998. november 24-én a kocsija 300 méterrel tovább bírja, vagy ha ennyivel rövidebb lett volna az idényzáró Brit Rali utolsó szakasza.

Az 1990-es évek elején egyértelműen Carlos Sainz ült a ralisport trónján. ‘90-ben világbajnok lett a Toyota Celicával, egy évvel később másodikként végzett az összetettben, amikor csak az utolsó futamon előzte őt meg Juha Kankkunen. 1992-ben visszavágott a finn legendának az idényzárón, megszerezve második világbajnoki címét. Ezután azonban elhagyta a japán márkát és a Lanciához szerződött, az 1993-as Delta viszont már korántsem tudta azt a szintet hozni, mint a ‘80-as években, a technológiája elavult, az autó lassú volt.

Ez volt a kocsi utolsó éve a WRC-ben, Sainz pedig a Subaruhoz igazolt Colin McRae mellé, ahol 1994-ben és 1995-ben is második lett a pontversenyben.

Ezt két, Ford Escorttal eltöltött szezon követte, mindháromszor harmadik helyen zárt Tommi Mäkinen és McRae mögött.

1998-ban újabb váltás következett, visszatért a Toyotához, amely komoly mélyrepülésbe került az azt megelőző években. A japánok ugyanis 1995-ben lebuktak egy szabálytalan módosítással, emiatt ‘96-ban el sem indulhattak a világbajnokságon, majd ‘97-ben debütált a Corolla, de abban nem volt sok köszönet.

Sainz érkezésével összerázódott a csapat, jól sikerültek a fejlesztések, a spanyol meg is nyerte az idénynyitó futamot. Hat forduló elteltével úgy tűnt, Mäkinen a sok kiesés miatt nem lesz versenyben a végső győzelemért, Sainz McRae-vel csatázott a vb-címért. A szezon második felére aztán a kétszeres címvédő megtáltosodott, megnyerte a 7., a 10., a 11. és a 12. futamot is, 

így az idényzáró Brit Ralit kétpontos előnnyel várhatta Sainzot megelőzve.

A kiélezett csata pedig legendás végjátékot hozott. Mäkinen természetesen biztonságos autózásra törekedett, de Sainz sem kapkodott, az hamar világossá vált, hogy a futamgyőzelemért az összetettben már biztosan harmadik McRae, valamint Mäkinen csapattársa, az abban az évben berobbanó Richard Burns csatázott.

Az első nap hatodik szakasza hozta meg az első drámát. Ezen az etapon először a klasszikus kategória autói mentek át először, az egyik pedig jókora olajfoltot hagyott maga után. Mäkinen (és navigátora, Risto Mannisenmäki) ezt nem látta, és egy éles balkanyarnál hozzávágta az autó hátulját az egyik betontömbhöz. Méghozzá akkora erővel, hogy a jobb hátsó kerék teljesen kiszakadt, a Mitsubishi három keréken “sántikált” tovább.

Mivel azonban az összekötő szakaszon a helyi kresz szabályai voltak érvényben, a helyi rendőrök megállították, a finn párosnak fel kellett adnia a versenyt. A szervezők tudtak az olajfoltról, de sem neki, sem az őt követő Sainznak nem szóltak. A spanyol is megcsúszott rajta, de tudott korrigálni. Aztán egyszer csak elhaladt a három keréken, szikrázva evickélő Lancer mellett.

Ezzel Sainz nyerő helyzetbe került, saját bevallása szerint 99%-os esélye nyílt arra, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét. Ehhez egy negyedik helyezés elég lett volna neki, gyakorlatilag sétakocsikázással igyekezte abszolválni az utolsó két napot. Sainzot a körülmények is segítették, kiesett előle McRae, így összetettben a harmadik helyről várhatta a zárónapot.

Az viszont aggodalomra adott okot, hogy két márkatársa, Markus Grönholm és Didier Auriol alatt is megállt a Toyota, Sainz innentől még óvatosabb tempóval közlekedett.

Sosem ment 8000-es fordulatszám fölé. Közben Alistair McRae is kiesett, Kankkunen viszont megelőzte, továbbra is az övé volt a harmadik hely.

Az utolsó, körülbelül 25,6 kilométeres szakasz első 25 kilométerén nem is volt semmi gondja. Aztán jött egy robbanásszerű hang, az autó aljából pedig lángcsóvák csaptak fel.

Sainz és navigátora, Luis Moya már látta a célvonalat, de elérni nem tudták.

A Corolla megállt és hiába fújták poroltóval, nem a tűz volt a legnagyobb gond. Az egyik henger eltört, a kocsi nem mozdult többé. Sainz hiába akart életet lehelni belé, a Toyota nem indult. A pilóta csendben tört össze, Moya dührohamot kapott, rugdosta az autót, majd a sisakját a hozzávágta a hátsó ablakhoz, ami szilánkokra tört. Közben elszáguldott mellette Bruno Thiry, aki így harmadikként végzett, a célban megdöbbenve adott interjút a jelenetsorról.

A Toyota emberei zokogtak, viszont volt egy ember, aki az egészről semmit sem tudott.

Miután kiesett, Tommi Mäkinen csalódottan pakolt össze a szállásán, majd az utolsó nap elindult a repülőtérrel. Éppen egy meglehetősen rezignált tévéinterjú kellős közepén volt, amikor megcsörrent a telefonja. Nem akarta elhinni a történteket, azt gondolta, valaki szórakozik vele.

Pedig igaz volt. A Corolla mintegy 300 méterrel a vége előtt, az idény során először megadta magát. 

Sainz az egyéni vb-t, a Toyota a konstruktőrit bukta el, ugyanis a futamot a Mitsubishivel versenyző Burns nyerte, ami világbajnoki címet jelentett nekik.

Mäkinen kétpontos előnnyel behúzta harmadik vébéjét, amit még egy követett 1999-ben.

Sainz ennél közelebb nem került a csúcshoz. 2005-ig versenyzett a WRC-ben, egy évvel később terepralira váltott, ahol azóta több fontos sikert is elkönyvelhetett, a három Dakar-győzelmet nem kell magyarázni. A fia pedig egyre jobban szerepel az F1-ben, alighanem hatalmas büszkeséggel nézi, hogy nem a nevéből él meg, hanem tehetsége alapján igenis helye van a mezőnyben, sőt.

De az az 1998-as tüske biztos, hogy örökké benne marad.

Rovatok