Index Vakbarát Hírportál

Túl sokáig kellett vernie a barátját, leordította a bíró fejét

2019. szeptember 16., hétfő 11:31

Borítékolható volt a kőkemény adok-kapok az Ultimate Fighting Championship hétvégén lebonyolított vancouveri gálájának főmeccsén. A találkozó két főszereplője, Donald Cerrone és Justin Gaethje ugyanis egyaránt kőkemény, KO-ra hajtó állóharcos, akik halmozzák a különdíjakat: az 50. profi MMA-meccsén oktagonba (ez a „ketrec” hivatalos neve) lépő 36 éves „Cowboy” Cerrone konkrétan a világ vezető MMA-szervezetének

büszkélkedhet, mondjuk az is rekordszámba megy, hogy 32 UFC-meccse ellenére egyszer sem tudta rátenni a kezét a világbajnoki övre, pedig mindig ott ólálkodott a könnyűsúly (70 kiló), majd a váltósúly (77 kiló), majd megint a könnyűsúly elitjében. Legutóbb júniusban, a szintén örökös bajnokjelölt Tony Ferguson ellen szenvedett furcsa véget érő, de a meccs összképét tekintve mégis megérdemelt vereséget

De annak ellenére, hogy ellenfele, a 30 éves Justin Gaethje csak 2017-ben debütált a UFC-ben (előtte a World Series of Fighting nevű szervezetben ütögette le az ellenfeleket), ő lett a szervezet első bunyósa, aki az első öt meccsén öt különdíjat szerzett – mondjuk ebből kettő kíméletlen, hajtós meccsen elszenvedett KO-t takar. Ráadásul Cerrone ellen is őt tartották esélyesebbnek, mondván, agresszív stílusa, combrúgásai és rövid, de gyors és kemény ütés-kombinációi nem igazán fekszenek a komótosabb ütésváltásokat kedvelő Cerronének (aki azonban természetesen nem egy kellemetlen stílusú ellenféllel birkózott már meg korábban).

Az előzetes várakozások ezúttal be is igazolódtak. Gaethje a meccs elejétől kezdve folyamatosan puhította sípcsontjával Cerrone combizmát, és bár eleinte bekapott pár elsőkezes ütést, gyors jobb kezével rendre meg tudta kontrázni ellenfele balegyenesét. Már az első menetben lehetett látni, hogy Cowboy rendre rosszabbul jön ki az ütésváltásokból, és fél perccel a menet vége előtt jött is a végzetes kontra: Cerrone egy kontra-jobbhorogtól megrogyott, mire Gaethje bal kézzel tarkójánál tartva elkezdte szórni rá a felütéseket. Cowboy térdre rogyott, Gaethje pedig megállt, mert normális esetben ilyenkor már rég ott kéne teremnie a bírónak. De Jerin Valel nem mozdult, Gaethjének pedig még néhányszor rá kellett vernie a földön fekvő Cerronéra ahhoz, hogy valóban vége legyen a meccsnek. Gaethje úgy gondolta, hogy az amúgy jó barátjaként számon tartott Cerronéra mért utolsó ütései már teljesen szükségtelenek voltak, ezért

a győzelem pillanatában ünneplés előtt még leordította a bíró fejét.

Majd a meccs után már Cerronével összeölelkezve jelentkezett be a címvédő Habib Nurmagomedov és Tony Ferguson közti – eddig ha jól számolom, már négyszer meghiúsult - leszámolás győztese ellen, de azt is elmondta: Alapból nem utasítana vissza egy Conor McGregor elleni meccset sem, csakhogy a UFC könnyűsúlyú ranglistáján még mindig negyedik helyen álló ír szerinte lényegében visszavonult.

Rovatok