Ahogy az MMA, mint profi sport a harmadik X felé közeledik, úgy válik egyre lehetetlenebbé az, hogy valaki egy soha nem látott gyilkos technikát húzzon elő a kiskesztyűje alól. A sok-sokezer meccs alatt a ketrec falán végigmátrixozó rúgástól az ugró karfeszítésig már minden technikát elsütöttek, amit el lehet sütni.
Gondoltuk ezt egészen 2018. november 11-ig.
Mert magyar idő szerint vasárnap hajnalban a UFC 25. jubileumát nem csak a UFC 1 denveri helyszínével, egy csomó retrómotívummal és néhány egykori sztárral sikerült megünnepelni, hanem a UFC elmúlt 25 évének egyik legnagyobb és talán legváratlanabb KO-jával
Ráadásul 26 éves pehelysúlyú (65 kilós) mexikói Yair Rodriguez könyöke nem akármilyen körülmények között sült el:
Szóval ilyen extrém körülmények között a csurom vér Yair Rodriguez a meccs utolsó mozzanataként mélyen behajolt a koreai utolsó ütése alá, felrántotta könyökét, és reccs: Csan Szung Jung arccal előre zuhant a padlóra. A könyökütés olyan extrém szögből és olyan gyorsan érkezett, hogy a kommentátorok és a közönség is csak az ismétlésből rakták össze, mi is történt.
Ilyen virtuóz könyökütést én eddig csak Anderson Silvától láttam, aki még UFC-s regnálása előtt intézte el Tony Friklundot egy felhúzott könyökütéssel. De Rodriguez utolsó másodperces megoldása még váratlanabb, még sokkolóbb volt.
Mondjuk a mexikói az utóbbi évek legnagyobb tehetségének számít, aki megnyerte a UFC latin-amerikai tehetségkutató valóságshowját (igen, ilyen is van), és utána két év alatt gyorsan összehozott egy villantós technikákkal tűzdelt ötös győzelmi szériát. Csakhogy 2017-ben összeeresztették az – akkor még- elnyűhetetlen legendával, Frankie Edgarral, aki rutinosan felmorzsolta őt. Első UFC-veresége után a Párduc (csak hogy a Zombi után az ő beceneve se maradjon említés nélkül) előbb egy el nem vállalt meccsajánlat miatt kikerült a promóciós szervezetből, majd visszakerült, de ekkor sérülést szenvedett – szóval úgy tűnt, a 26 éves üstökös nem éli túl az első UFC-s vereség perihéliumán való áthaladást.
Ezért is jött kapóra a lehetőség, hogy ő lépjen oktagonba a Fight Night Denveren a szintén magasan jegyzett, ámde szintén kissé megkopott presztízsű Csan Szungdzsung ellen. Oké, a dél-koreai fénye már alig pislákolt, hiszen a hazájában nagyon szigorúan vett katonai szolgálat és néhány elhúzódó sérülés miatt a hétvégi meccsét megelőző 5 évben csak kétszer lépett oktagonba. De Csan Szungdzsungon nem látszott a ringrozsda, és ahogy teltek-múltak a menetek, úgy jött ki egyre jobban az ütésváltásokból Rodriguez ellen, aki látványos technikái mellett rengeteg ütést és rúgást kapott be, és ezeknek (na meg az elrúgott lábának) köszönhetően a negyedik menetre rettentően lelassult, és a végén azt gondoltam, hogy
Tessék, megint kiderült, hogy a hi-he-tet-len technikák hajigálásánál sokkal fontosabb a ritmus, a nyomás és a taktikai fegyelem!
Ekkor jött a behajlás, és a könyökütés, ami a Koreai Zombi állkapcsával együtt az én elméletemet is szétzúzta.
Amilyen kompromisszummentesen verték péppé egymást a bunyósok, olyan sportszerű volt végig a küzdelem, sok tiszteletadással, pacsizással. És bár Csan Szungdzsung "zavarba ejtőnek" nevezte vereségét, frusztrációját nem vetítette ki ellenfelére; a denveri kórházból már közös képet posztoltak, amin véresen, de barátságosan fogják egymás kezét: