Index Vakbarát Hírportál

A szezon végén visszavonul a magyar kosárlabdázás meghatározó alakja

2024. május 3., péntek 12:06

Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya a mostani szezon végén visszavonul, hétvégén lép pályára utoljára hazai közönség előtt.

soproni női kosárlabdaklub pénteken, egy nappal a Szekszárd elleni bajnoki bronzpárharc második mérkőzése előtt a honlapján közölte, hogy szurkolóik utoljára láthatják hazai pályán játszani a 39 éves irányítót, mivel befejezi karrierjét.

Fegyverneky két évtizeden át volt a magyar női kosárlabdázás egyik meghatározó alakja, profi pályafutását Pécsen kezdte, és 2011-ben igazolt a soproni klubhoz, amelynek 12 szezonon át volt tagja. A csapattal kilenc bajnoki cím és kilenc Magyar Kupa-győzelem mellett 2022-ben Euroligát nyert. A kiváló kosaras – aki egy idényt a cseh Brno együttesénél is szerepelt – a magyar válogatottban 136 alkalommal lépett pályára.

Az egyik fél második sikeréig tartó bronzcsatában a szekszárdiak vezetnek. A második mérkőzést szombaton 18 órától rendezik Sopronban.

Rovatok