Index Vakbarát Hírportál

Dagad a botrány Philadelphiában, edzésről is kivágták a balhézó sztárt

2021. október 20., szerda 09:35

Ma hajnalban elkezdődött az NBA történelmi, 75. idénye, de ennek ellenére sem csillapodnak a kedélyek Philadelphiában, ahol még mindig minden Ben Simmons körül forog. A balhés irányító a múlthéten hosszú hónapok után visszatért csapatához és edzésbe állt, de a gyakorlások alatt olyan szintű passzivitást mutat, amit már Doc Rivers vezetőedző is megelégelt. A történet előzményei itt olvashatóak. 

A kedd délelőtti edzésen már Ben Simmons is a csapattal együtt tréningezett, ahol a ma hajnali, New Orleans Pelicans elleni szezonnyitóra készült a 76ers. Az ausztrál irányító arcáról végig leolvasható volt, hogy még mindig semmi kedve itt lenni, mindössze azért utazott vissza Philadelphiába, hogy ne büntesse tovább csapata súlyos dollármilliókkal. 

 Az edzés egyik részénél a védekezési formákat gyakorolta a 76ers, Rivers pedig utasította Simmonst, hogy ő is foglalja el a helyét. Az irányító azonban megtagadta az utasítást. 

Rivers kérte tőle, hogy helyezkedjen ő is úgy, ahogy az utasítás szólt. Erre csak annyit mondott, hogy nem. Újra utasította, hogy dolgozzon együtt a csapattal, de erre is csak egy nem válasz érkezett tőle. Erre mondta Rivers, hogy akkor haza lehet menni. Simmons ekkor földhöz vágta a labdát, és kisétált a teremből

– számolt be az edzésen lezajlott eseményekről Shams Charania NBA-bennfentes. 

A történtek után szinte rögtön közleményt adott ki a 76ers, hogy 

Simmonst elfogadhatatlan viselkedése miatt egy mérkőzésre eltiltotta a csapata, így a Pelicans elleni szezonnyitót egészen biztosan kihagyja. 

A csapat másik sztárja, Joel Embiid a tréning utáni interjújában csak annyit mondott Simmonsról, hogy egyszerűen már nem érdekli, hogy mi van az irányítóval, mert úgyis azt csinál, amit ő akar.

Simmons jövője még mindig a levegőben lóg, az irányító célja, hogy másik csapathoz cseréljék őt, azonban úgy lecsökkent a csereértéke a hónapok alatt, hogy nagyon nehezen találna neki új csapatot a 76ers. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok