A 30 éves amerikai kosárlabdázónő, Glory Johnson is csatlakozott a Sopron Baskethez, amely a négy Euroliga-buborék közül az egyiknek ad otthont. Az Atlanta Dream játékosa csak erre a minitornára érkezett, de nem kizárt, hogy hosszabb távra is aláír. Neki nem új a buborékos lebonyolítás, nyáron már volt hasonló része, hiszen a teljes WNBA-szezont így rendezték meg, annak viszont örül, hogy ez rövidebb, mert így siethet haza ikerlányaihoz, akiket egyedül nevel.
Glory Johnson 2012-ben került be a WNBA-be, korosztálya egyik legtehetségesebb játékosának tartották. Töretlen ütemben fejlődött, 2013-ban és 2014-ben is meghívták az All Star-gálára, majd 2014 augusztusában bejelentette, hogy barátnőjével, a világ egyik legjobb játékosával, Brittney Grinerrel eljegyezték egymást.
A kapcsolat azonban rendkívül viharosan alakult, 2015 áprilisában olyan hangosan veszekedtek (és bántalmazták egymást), hogy rendőrt kellett rájuk hívni.
Nem sokkal később mégis összeházasodtak, júniusban pedig boldogan kürtölte világgá, hogy sikeres mesterséges megtermékenyítésen van túl, és ikreket vár. Mindenki osztozott az örömében, kivéve Griner, aki másnap érvényteleníteni akarta a házasságot. A vége válás lett, Johnson pedig egyedülálló anyaként hozta világra lányait, akik 16 héttel a vártnál korábban érkeztek, de túlélték mindketten. Johnson azóta már nem csak magáért játszik, bárhol is legyen, akár az Egyesült Államokban, Kínában, Oroszországban vagy Sopronban. A buborékban készségesen válaszolt az Index kérdéseire.
Hogy érzi magát Sopronban? Mikor érkezett?
Azt hiszem, november 21-én, körülbelül egy héttel azelőtt, hogy beköltöztünk a buborékba. Sajnos nem volt időm körbenézni Sopronban, azonnal edzésbe álltam, hogy minél hamarabb be tudjak illeszkedni a csapatba. A Tűztorony a hotelből is bámulatos, és a kilátás alapján azt gondolom, hogy gyönyörű a város. Az biztos, hogy amikor megjöttem, még melegebb volt, az emberek vidáman sétálgattak, akár egyedül, akár együtt, akár kutyákkal, ennyit éreztem a hangulatából.
Biztos nem könnyű egy már kialakult játékrendszert ennyi idő alatt megszokni. Milyennek élte meg ezt a folyamatot?
Valóban, nagyon gyorsan meg kellett tanulnom a figurákat, felállásokat, megtalálni a helyemet. Ha több időm lenne, biztos eredményesebben menne a dolog, így viszont néha még túl gyors nekem a játék. Amikor még nincs meg benned az automatizmus, hogy mikor hol kell lenned, akkor sokszor megakasztod a gépezetet, elvész a folyamatosság. De rengeteget segítenek a társak, mindenki iszonyatosan befogadó, bár ez majdnem az összes olyan európai klubra igaz, ahol eddig megfordultam.
Ez viszont egy igazi csapat, ahol szinte azonnal családtagnak éreztem magam.
Hogy jött ez a lehetőség?
Az ügynököm felhívott, hogy a Sopron megkereste egy érdekes ajánlattal. Mivel már játszottam az Euroligában, így hallottam a csapatról, tudtam, hogy mennyire erős, szinte domináns.
Mindig is ott volt a fejemben, hogy játszanék itt,
de eddig nem volt lehetőségem, most viszont megadatott, én pedig szerettem volna élni vele. Otthon még el kellett intéznem néhány dolgot, aztán jöttem, és már akkor tudtam, hogy jó döntést hoztam, amikor megérkeztem. Annyira örültek nekem, mintha mindig is engem vártak volna.
Ehhez képest meglehetősen szokatlan szerződést kötött a csapattal. De hogy is van ez pontosan? Három meccsre szól, vagy a buborék időtartamára? (A Galatasaray nem jelent meg Sopronban, mert az utazás előtt több játékos is pozitív tesztet produkált, így a Sopron csak két meccset játszik – a szerk.)
Csak a buborékra, aztán majd kiderül. Úgy terveztem, hogy karácsonyig nem is jövök át Európába, de a Sopron meggyőzött. Tetszik, amit eddig tapasztaltam, úgyhogy egyáltalán nem zárom ki a közös folytatást. Próbálom azzal segíteni a csapatot, amivel tudom, a Bourges ellen főleg védekezésben volt rám szükség. Egy nálam jóval nagyobb játékost kellett fognom, ami sok energiámat felemésztette, viszont ez csapatjáték, aminek nem szabad arról szólnia, hogy mindenki pontot akarjon dobni.
Mindenkinek megvan a saját feladata, amit ha elvégez, akkor nyerhet a csapat, és ez a legfontosabb. Egyébként eléggé rozsdásnak is éreztem magam, ez volt az első meccsem a WNBA-szezon vége óta (Johnson csapata, az Atlanta Dream utoljára szeptember 13-án lépett pályára – a szerk).
Ha már szóba hozta a WNBA-t: ott az egész idényt egy óriásbuborékban bonyolították le. Hogyan tudná összehasonlítani azt az ittenivel?
Ez egy kicsit zártabb, ami a járványhelyzet miatt egyáltalán nem baj. Tetszik, hogy nem jár-kel annyi ember, nem vagyunk kitéve olyan idegeneknek, akikről azt sem tudjuk, hogy kerültek ide. Floridában viszont ez gyakran megesett. Kicsit más volt a kiszolgálás, a hotel is teljesen különbözött ettől, de oda ugye nem három mérkőzésre költöztünk be, hanem egy komplett szezonra. Szerintem a mostani jobb megoldás:
rövidebb idő, kevesebb összezárt csapat, aztán ha ennek vége, jöhet a következő buborék valahol máshol.
A WNBA-s előtt még azt hittük, hogy jó ötlet lesz az egész idényt így tölteni, aztán ahogy telt az idő, kezdtünk rájönni, hogy nem minden olyan, mint amilyennek látszott.
Önnek az kifejezetten rosszul indult, hiszen még a legelején elkapta a fertőzést, ami miatt azonnal karanténba került. Hogyan élte meg ezt a helyzetet?
Borzalmasan nehéz volt, a 30. születésnapomat egy elkülönített hotelszobában töltöttem, egyedül. Semmilyen tünetem nem volt, mégis be voltam zárva a négy fal közé, ahol elővigyázatosságból semmit sem csinálhattam. Így telt az első három hetem: zéró edzés és mozgás, az egész felkészülési időszakom ment a kukába.
Az tartotta bennem az erőt, hogy sokat tudtam virtuálisan együtt lenni a gyerekeimmel, és hogy ezt értük teszem.
Amikor kiszabadultam, teljesen formán kívül csatlakoztam a többiekhez, ráadásul akkor már javában zajlott a bajnokság, minden második nap meccs volt, fel kellett venni a ritmust.
És oda is új csapattal érkezett. Tudott velük készülni előtte, vagy ugyanaz volt a helyzet, mint most a Sopronnal, hogy sebtiben meg kellett tanulnia mindent, és be kellett épülnie minél gyorsabban?
Abszolút déja vum van, ott is lemaradtam az edzőtáborról, nem ismertem a csapattársakat, az edzőt sem igazán, csak kerestem a helyem, hatalmas volt a lemaradásom. Nem is nagyon kaptam lehetőséget a folytatásban, itt viszont jobban bíznak bennem, és világossá tették, hogy mit várnak tőlem.
Semmiképp sem szeretnék a magánéletében vájkálni, de amikor Európában játszik, vagy amikor beköltözik egy buborékba, ki vigyáz az ikrekre?
Édesanyám és a nővérem, akik rengeteget segítenek, a járvány alatt pedig még annál is többet. Nagyon vigyáznak rájuk én pedig iszonyatosan hálás vagyok nekik.
Néha, amikor Európában vagyok, elkap a honvágy, igyekszem a lehető legtöbbet kapcsolatban lenni velük, általában videóhívás révén.
Így is tudunk közösen játszani, persze nem tudja helyettesíteni azt, amikor együtt vagyunk. Az időeltolódás is megnehezíti ezt, de próbálok rendszeresen ott lenni az életükben. Nagyon nehéz, de, ahogy mondtam, mindig ott lebeg előttem, hogy ezt értük teszem. Ez egy munka, amit azért végzek, biztos jövőt teremtsek nekik. És addig kell csinálnom, amíg tudom, mert nem lehet örökké kosarazni.
Ötévesen ők is megértik ezt?
Igen, most már tudják, hogy Anyu ilyenkor dolgozik. Illetve muszáj nekik ezt mondanom, mert ha csak annyit közlök velük, hogy kosarazom, akkor rögtön vág az eszük, és felteszik a kérdést, hogy minek megyek külföldre, ha a kertben vagy a parkban is tudok játszani. Most már csak azt kérdezgetik, hogy
mikor megyek haza, de ezt is csak félve, mert nem szeretnék, hogy rosszul érezzem magam.
Akkor a buborék után siet is vissza hozzájuk?
Igen, egyelőre ennyi biztos a jövőmmel kapcsolatban. Aztán leülünk, átbeszéljük a dolgokat, és majd kiderül a folytatás. Meglátjuk, milyen ajánlatokat kapok, de azt egyáltalán nem zárom ki, hogy 2021-ben is Sopronban folytassam.