Index Vakbarát Hírportál

Elcserélte MVP-jét a Houston Rockets

2020. december 3., csütörtök 09:31

Az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Houston Rockets megvált egyik legjobbjától, Russell Westbrooktól, akit elcserélt a Washington Wizardsszal – írja az MTI.

A 2016–2017-es bajnoki szezon legértékesebb játékosának választott irányító egy szezon után távozik a texasi gárdától, amely a Wizardstól John Wallt és egy első körös választási jogot kapott érte cserébe egy későbbi játékosbörzén (draft).

A 32 éves, kilencszeres All Star-válogatott Westbrook tavaly szerződött Houstonba azután, hogy 11 szezont töltött az Oklahoma City Thundernél. A legutóbbi kiírásban hozta a tőle elvárt szintet, meccsenként 27,2 pontot, 7,9 lepattanót és 7 gólpasszt ért el átlagban, s a rájátszásban a Nyugati főcsoport elődöntőjéig menetelt az együttesével.

A szezont követően komoly átalakulás kezdődött a Rocketsnél, a vezetőedző, Mike D'Antoni és a főigazgató is távozott, a két sztár, Westbrook és James Harden pedig – sajtóhírek szerint – kérte a klubvezetést, hogy cseréljék el őket.

A csereügylet másik érintettje, a 30 éves Wall is kiemelkedő kosaras, ötszörös All Star-válogatott. A 2010-ben indult NBA-karrierje során eddig átlagban 19 pontot és 9,2 gólpasszt produkált mérkőzésenként, ugyanakkor 2019 januárja óta több súlyos sérülés miatt egyetlen percet sem játszott.

(Borítókép: Russell Westbrook a Houston Rockets mezében. Fotó: Mike Ehrmann/Getty Images Hungary)

Rovatok