Index Vakbarát Hírportál

A háromszoros BL-győztes anyagi okok miatt nem indul a nemzetközi porondon

2023. június 9., péntek 12:26

A Viborg női kézilabdacsapata az ötödik helyen zárt a dán bajnokságban, így kiharcolta a második számú európai kupasorozatban való indulás jogát, de a jelentős pluszköltségek miatt nem indul az Európa-ligában.

A klub igazgatója a dán Tv2-nek elmondta, hogy az Európa-ligában való szereplés 700 ezer dán korona, azaz több mint 33 millió forintjába kerülne a csapatnak, amely többletkiadást most nem engedhetnek meg maguknak. Jens Steffensen ezzel egy időben tájékoztatta a Dán Kézilabda-szövetséget, hogy az indulás jogát átadják egy másik csapatnak. 

700 ezer dán koronába kerül, és egyszerűen nem számoltunk vele a költségvetésben. Először más pénzt kell találni, mert nem akarom azt kockáztatni, hogy újra pénzt kelljen kérnem

– jegyezte meg a Viborg igazgatója, aki ezzel arra is utalt, hogy a klub csődközeli helyzettel is nézett már farkasszemet. Hozzátette, a második számú európai kupasorozatban az anyagi haszonszerzés esélye minimális. 

Dán sajtóértesülések szerint nem a Viborg lesz az egyetlen, amelyik visszamondja a szereplést. Hasonlóan tehet a Silkeborg és az Aarhus is, ha számukra ajánlják fel a lehetőséget az indulásra. Egyébként a dán bajnokságból alanyi jogon csak a bajnok indulhatna a Bajnokok Ligájában, de szabadkártyával jellemzően a második helyezett is részt vehet az első számú kupasorozatban, míg további négy csapat az Európa-ligában indulhatna. 

A Viborg korábban három alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját: 2006-ban, 2009-ben és 2010-ben. 

Rovatok