Index Vakbarát Hírportál

Bravúros győzelem a németek ellen, megvan a csoportelsőség

2021. január 19., kedd 22:10

Az egyiptomi kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó meccsén az első hely volt a tétje a Magyarország–Németország rangadónak. Gulyás István csapata óriásit küzdve, szinte végig vezetve végül 29–28-ra győzött, így maximális, négy pontot visz magával a középdöntőre.

A magyar csapat keretébe ezúttal 

Borbély Ádámot, Győri Mátyást, Hanusz Egont és Topic Petart nem nevezte a szakmai stáb.

Szita Zoltán adta meg a meccs alaphangját egy nagyszerű átlövéssel, ám sajnos az első német támadás kiállítással és hetessel zárult, Bánhidi Bencét küldték ki két percre. Szerencsére jól vészeltük át az első nehéz időszakot, öt perc után 3–3 volt az állás.

Bár ezután a találkozó folyamán először szerzett vezetést a rivális, Máthé Dominik bombagóljával azonnal egyenlítettünk. A 6. percben már a második két percet osztották ki a játékvezetők, ezúttal Sipos Adriánt szórták ki, 

ám egy jó védekezés, majd egy nagyszerű Lékai Máté–Bánhidi Bence összjáték után újra nálunk volt az előny.

A változatosság kedvéért a következő német akció újabb magyar kiállítást eredményezett, ezúttal Máthénak kellett elhagynia a pályát, a kettős emberelőnyt pedig már gólra váltotta Alfred Gislason csapata. A 12. percben végre mi is fórba kerültünk, ráadásul Balogh Zsolt hetesével újra vezettünk (7–6), 

és egy újabb remek védekezést és lerohanást követően Lékai kettőre növelte a két együttes közti különbséget az első negyedóra végére.

A lendület kitartott, Bánhidi és Máthé is gólt szerzett, 10–6-nál azonnal időt is kért a németek szövetségi kapitánya. A különbséget azonban nem tudták csökkenteni, minden német gólra jött egy magyar találat is, így a 20. percben 12–8 volt a javunkra. Sőt, a 25. percben már az ötgólos vezetésért támadhattunk, érezhetően nem ízlett Németországnak az agresszív védekezésünk, elöl pedig nagyszerűen használtuk ki a helyzeteket, 

és Lékai újabb találatával 15–10-zel fordulhattunk az utolsó öt percre.

Amely a változatosság kedvéért újabb kiállítással indult, Bóka kapott két percet, Marcel Schiller és Timo Kastening góljaival pedig háromra csökkent a különbség, a magyar szakmai stáb ki is kérte első idejét. Sajnos ettől függetlenül a hajrá a németeké volt, 

Johannes Bitter nagy bravúrjainak és egy 4–0-s rohamnak köszönhetően 15–14-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

Sajnos a második játékrész is kapott góllal indult, de Szita megtörte a magyar gólcsendet, majd Bánhidi fordult le remekül a védőjéről, így kettővel megint elléptünk. A 40. percben is tartottuk ezt a különbséget, 22–20 volt a javunkra.

Ezután Mikler Roland pillanatai következtek, aki gyors egymásutánban három hatalmas bravúrt is bemutatott,

és mivel Paul Drux lerántotta a ziccerbe leforduló Bánhidit, emberelőnybe kerültünk.

A két perc alatt egyik oldalon sem esett találat, 

a padról visszatérő Drux góljával, majd Uwe Gensheimer ziccerével negyedórával a vége előtt újra egyenlő volt az állás (22–22).

A lehető legjobbkor érkezett az újdonsült kétgyermekes apuka, Bodó Richárd bombája, de az ellentámadás végén hetesből Schiller ismét egalizált. És bár megint emberelőnybe kerültünk, egy pontatlan Máthé-passzt követően 4–3 után ismét a vezetésért támadhattak a németek. Drux keze megint elsült kintről, így 24–23-ra módosult az állás, 

Bánhidi viszont azonnal válaszolt a túloldalon, 24–24-gyel fordultak az együttesek az utolsó 10 percre.

Ez – a változatosság kedvéért... – magyar kiállítással indult, ráadásul sajnos a hajrában akadozott a támadójátékunk, ám a lelkesedéssel és a harciassággal továbbra sem volt probléma, ennek is köszönhetően 55 percnyi játék után 26–26 állt az eredményjelzőn.

Mikler újabb hatalmas bravúrja és Bánhidi hetedik gólja után, bár ismét nálunk volt az előny, jött a menetrendszerű újabb kétperces kiállítás, amit azonnal kihasználtak a németek. 

Akik azonban Bánhidi ellen nem találták az ellenszert, 1,5 perccel a vége előtt 28–27-re vezettünk.

Gislason időt kért, az ott elhangzott intelmeket pedig Patrick Groetzki fogadta meg leginkább, ő egyenlített a szélről. Az utolsó támadás azonban a miénk volt, fél percünk volt megnyerni a meccset, és a magyar szakmai stáb is kikérte az idejét, hogy elmagyarázza a játékosoknak, hogyan.

Például úgy, hogy Lékaira játsszuk ki a figurát, aki a kilencesvonalról megindulva, három német közül dobott a kapu alsó sarkába, ezzel 29–28-ra megnyerve a meccset a magyar válogatottnak.

A meccs legjobbja Bánhidi Bence lett, Gulyás István csapata pedig a maximális, négy pontot viszi magával a középdöntőre. 

FÉRFIKÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A CSOPORT

Magyarország–Németország 29–28 (15–14)
Magyarország: Mikler – Bóka, Szita 3 gól, Bánhidi 8, Lékai 4, Máthé 8, Rodríguez
Cserék: Sipos, Rosta 1, Balogh Zs. 1, Bodó 2, Ancsin 2, Székely
Szövetségi kapitány: Gulyás István

A csoport végeredménye:

1. Magyarország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Uruguay 2, 4. Zöld-foki-szigetek 0 (koronavírus-fertőzés miatt visszalépett)

További eredmények, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:

B csoport (Új Főváros):

Lengyelország–Brazília 33–23 (13–11)

Spanyolország–Tunézia 36–30 (17–14)

A végeredmény: 1. Spanyolország 5 pont, 2. Lengyelország 4, 3. Brazília 2, 4. Tunézia 1

D csoport (Kairó):

Dánia–Argentína 31–20 (15-10)

Bahrein–Kongói DK 34–27 (14-12)

A végeredmény: 1. Dánia 6 pont, 2. Argentína 4, 3. Bahrein 2, 4. Kongói DK

C csoport (Alexandria):

Horvátország–Katar 26–24 (13–11)

Japán–Angola 30–29 (16–12)

A végeredmény: 1. Horvátország 5 pont, 2. Katar 4, 3. Japán 3, 4. Angola 0

A csoportok első három helyezettje jutott a középdöntőbe, a 4. helyezettek a 25–32. helyért folytatják.

A középdöntő I. csoportjának (Új Főváros) állása:

1. Magyarország 4 pont, 2. Spanyolország 3, 3. Németország 2 (71-43), 4. Lengyelország 2 (59-50), 5. Brazília 1, 6. Uruguay 0

(Borítókép: Anne-Christine Poujoulat/AFP)

Rovatok