Index Vakbarát Hírportál

Doppinggal gyanúsítanak három román kézist a románok

2019. november 19., kedd 11:04

Doppingolással gyanúsít a román Nemzeti Doppingellenes Ügynökség három román kézilabdázót, aki tagja a Japánban november 30-tól sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarokkal egy csoportban szereplő román válogatott keretének. 

A hírről beszámolt kedden a Gazeta Sporturilor című sportújság, amely úgy tudja, hogy a szervezet a Corona Brasov három játékosát értesítette a gyanúról, mivel egy intravénás lézerkezelésen vettek részt, amit tilt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata. A román keret alapemberének számító Bianca Baziluról és Cristina Laslóról, valamint a 20 éves Daria Bucurról van szó. A román média úgy tudja, hogy a doppingellenőrök két-három héttel ezelőtt szálltak ki a brassói csapat edzésére, mivel feljelentést kaptak, hogy a játékosok tiltott kezeléshez folyamodtak. Az intravénás lézeres kezelés egyebek mellett lehetővé teszi a gyorsabb felépülést a különböző sérülésekből. 

A válogatott tagjai hétfőn este részt vettek egy ünnepi vacsorán, amelyet Alexandru Dedu, a Román Kézilabda Szövetség elnöke adott a világbajnokságra készülő román válogatott tagjai tiszteletére. A román média értesülései szerint a vacsorán valamennyi játékos jelen volt. Dedu a román médiának elmondta, hogy a gyanúsított kerettagok egyelőre ártatlanok, amíg le nem zárul a vizsgálat ellenük, gyanúsítottként kell megjelenniük meghallgatáson a doppingellenes szervek előtt. A román sportvezető közölte, még nem döntöttek, hogy a három játékos szerdán elutazik-e Japánba a keret többi tagjával együtt. Az ügy nagy dilemma elé állítja a román szakszövetséget, mert amennyiben utólag bebizonyosodik róluk, hogy vétséget követtek el, törölhetik a román válogatottnak a vb-n elért eredményét.

A Pro Sport című portál emlékeztet, hogy a gyanú az egész erdélyi csapatra rávetül, amely négy játékost ad a román válogatottnak, és még ketten tagjai a bő keretnek. A szakportál szerint amennyiben az a döntés születik, hogy a brassói játékosok nem utaznak Japánba, Tomas Ryde szövetségi kapitánynak igen korlátozott lehetőségei maradnak a kimaradók pótlására. (MTI)

Rovatok