Index Vakbarát Hírportál

A kapitány szerint minden szakágban volt extra teljesítmény a kajak-kenu vébén

2019. augusztus 26., hétfő 10:00 | aznap frissítve

A várakozásoknak megfelelően remekeltek a magyarok a szegedi kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján: két aranyat, három ezüstöt és két bronzot, valamint tizenegy tokiói kvótát gyűjtöttek. Így összességében a magyar csapat 12 éremmel és 12 olimpiai kvótával zárta a tornát, ami Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint jó, de nem ideális eredmény – írja az MTI.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy értékelt, hogy a magyar válogatott mind a négy szakágban tudott extrát hozni, és kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy a két négyesünk megszerezte az indulási jogokat, a pótkvalifikációt illetően az európaiak közül az erőviszonyok ismeretében pedig a magyarok vannak a legjobb pozícióban.

Ennek ellenére a 12 megszerzett olimpiai kvótát illetően maradt benne hiányérzet: a realitások ellenére azért nem fogadta volna el előre ezt a kvótaszámot, mert az abszolút favorit K-2 500 méteres női kajakpárost az előfutamot követően kizárták, így azzal egy biztos kvótaszerző lehetőségtől estek el.

Hüttner elmondta: a magyar csapat több tagja egyhetes pihenőt követően Japánba utazik, ahol egyrészt az előolimpiai versenyen helyismeretet gyűjthet a tokiói pályáról, másrészt pedig előtte egy rövid edzőtáborban próbálja megtapasztalni az akklimatizáció és az időjárás jelentette nehézségeket.

A vasárnapi érmek közül egyébként két arany, valamint egy-egy ezüst és bronz született olimpiai számban, ebben a tekintetben pedig Magyarország volt a legeredményesebb a vb-n. Hüttner ezzel kapcsolatban azt mondta, ez egy elfogadható, jó eredmény lenne még akár az olimpián is,

de ebben a magyar csapatban ennél is több van.

Azokban az olimpiai számokban, amelyekben most nem sikerült a kvótaszerzés, a jövő évi pótkvalifikációs versenyeken még lesz lehetőség a javításra. A szegedi vb-n 101 ország mintegy 1100 versenyzője vett részt.

Rovatok