Index Vakbarát Hírportál

A Sportdöntőbíróságra megy a doppinggal megbukott kajakvilágbajnok

2019. július 18., csütörtök 20:45

A nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbez doppingvétségért kapott eltiltása miatt Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakozó, írja az MTI.

A 22 éves versenyző ügye két hete került nyilvánosságra, mint csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a tiltott szert, az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt a februárban, Tatán elvégzett vizsgálat mutatta ki a szervezetében. Az A- és a B-próba is pozitív lett.

„Én egy áldozat vagyok. Biztos vagyok az ártatlanságomban" – jelentette ki Takács, aki szerint „megmérgezték" az egyik táplálékkiegészítőjét.

A sportolóra négyéves eltiltást szabtak ki.

„A kajakozás az életem, a munkám, ez most hirtelen kettétört" - mondta, hozzátéve, hogy amióta a tavaszi, dél-afrikai edzőtáborban értesült a pozitív tesztről és hazautazott, nem ült hajóban.

Felidézte, hogy tavaly elhagyta edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint, mert úgy érezte, elavultak a tréner módszerei, és nem fejlődik. A szakember sokszor olyan szavakkal illette, amelyek emberileg és szakmailag is vállalhatatlanok voltak. Furcsállta, hogy egykori edzője doppingügye kirobbanása után úgy nyilatkozott, már télen is hirtelen erőnövekedést látott nála; szerinte ez nem igaz.

Takács Tamara azt mondta, a kezdetektől együttműködött a Magyar Antidopping Csoporttal (MACS), és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Ez utóbbi lépése további vizsgálatokat vont magával, és ezek alapján kiderült, hogy a szer egy alkalommal került a szervezetébe, azaz nem rendszeres szedéssel.

A sztanozolról elmondta, hogy általában testépítők használják izomtömeg-növelésre, de nála nemhogy ez nem történt meg az érintett időszakban, hanem még kisebb izomtömeg-csökkenés is volt tapasztalható.

Igazát bizonyítandó saját költségére elvégeztetett egy hazugságvizsgálatot, amely száz százalékig az ártatlanságát bizonyította. Bevizsgáltatták a táplálékkiegészítőit is, és az egyik doboz sztanozolollal volt szennyezett.

„Biztos vagyok abban, hogy szándékosan mérgeztek meg. Jó lenne kideríteni, hogy ki mérgezi a sportolókat" - jelentette ki, utalva a kajakozó Dombvári Bence, a dzsúdós Ungvári Attila és az ausztrál, de szintén magyarországi felkészülése idején megbukott kajakos, Tate Smith esetére.

Dányi Szilárd, a kajakozó jogi képviselője az MTI kérdésére válaszolva elmondta: várhatóan hétfőn adják be a lausanne-i székhelyű CAS-hoz a fellebbezést. Hozzátette: megjósolhatatlan, hogy mikor zárulhat le az eljárás, de reményeik szerint még idén.

Rovatok