Index Vakbarát Hírportál

Pénzzel pózolt Las Vegasban, majd elbukott 80 millió dollárt, és csődbe ment

2021.01.18. 21:48
„Addig nyújtózz, ameddig a takaród elér” – szól az ismert mondás, ami bárki számára hasznos útmutató lehet. Igaz ez a rengeteget, az átlagember számára felfoghatatlan összegeket kereső sztársportolókra is. El sem tudjuk képzelni, mit jelent évi dollármilliókat zsebre tenni, azt pedig főleg nem, hogy ezt el is lehet költeni. Erre szokták azt mondani, hogy ennyiből még a meg nem született unokák is vígan ellesznek majd. De előfordul az is, hogy valaki akkora lábon él, hogy nemcsak kicsúszik, de egyszerűen elfogy alóla a talaj. Még ekkora fizetésnél is.

Létezik olyan, hogy egy ember 11 év alatt megkeres 53 millió dollárt, mégis 27 millió körül van az adóssága, és teljesen csődbe ment? Ritkaság, de igen. Csak kérdezzék meg Evander Kane-t.

A kanadai jégkorongozó a napokban jelentett csődöt, miután napvilágot látott a hír, hogy az arkansasi illetőségű Centennial Bank beperelte őt a körülbelül 8,3 millió dolláros tartozása miatt. Kane 2018 szeptemberében vett fel 3,9 milliós kölcsönt üzleti és befektetési célokkal az intézménytől, azóta pedig egy centet sem törlesztett. A bank persze hitelkérelem idejében még egyáltalán nem gondolta, hogy meggyűlik a baja a junior világbajnok csatárral, 

hiszen Kane néhány hónappal korábban hét évre szóló, összesen 49 millió dollárt érő szerződéshosszabbítást írt alá az NHL-ben szereplő San Jose Sharks csapatával.

Az viszont már felvet bizonyos kérdéseket, hogy valakinek, aki addig már nagyjából 31 millió dollárt keresett, a 49-ből pedig aláírási bónuszként azonnal kézhez kapott még hármat, mégis minek kell hitelt felvennie.

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: 

játékfüggőség, ami már fiatalkorában kialakult nála.

Kane még 18 éves sem volt, amikor az Atlanta Thrashers a 2009-es újoncbörze negyedik helyén lefoglalta a játékjogát. A modern kori erőcsatár prototípusát látták benne, aki termetéhez képest gyors és technikás is, a góllövéshez pedig veleszületett érzéke van.

A draftokon az első (kettő) kiválasztotton kívül nem nagyon szokott megragadni egy fiatal titán a nagy csapatban, a 2009-es azonban kivétel volt: hatan is kiharcoltak maguknak egy-egy helyet. Ilyenkor főleg a fizikum hiányzik az ifjakból,

Kane esetében viszont az is tökéletesen rendben volt, így összejött neki is a bravúr.

66 meccsen lépett jégre, ezeken 14 gólt szerzett, legemlékezetesebb megmozdulása azonban nem egy szép találat, hanem egy irgalmatlan kiütés volt, amikor egy brutális jobbossal leterítette a Pittsburgh Penguins keményfiúját, az NHL egyik legutáltabb figuráját, a 31 éves Matt Cooke-ot.

Példátlan esemény volt, 18 évesek nem igazán szoktak megruházni náluk ennyivel idősebb és rutinosabb verőlegényeket. Kane sikere viszont annyira nem volt meglepő, sosem riadt vissza attól, hogy ledobja a kesztyűket, szülei pedig akkora bokszrajongók voltak, hogy a fiút a korábbi nehézsúlyú világbajnokról, Evander Holyfieldről nevezték el.

Ezzel nemcsak Atlantában, hanem egész Észak-Amerikában népszerűvé vált,

hiszen Cooke volt akkoriban az NHL legalattomosabb játékosa, és bár senki sem szereti, ha egy sportoló magatehetetlenül fekszik a földön, vele szemben aligha volt együttérző a nagyközönség, annyi hokis karrierjét tette már tönkre vagy akarta tönkretenni szándékosan.

De még mielőtt Atlantában helyi kedvenc lett volna belőle, a csapat elköltözött a Kanadában található, fagyos Winnipegbe, ahol Jets néven újjáalakult. A váltás nem volt egyszerű, Kane utálta a hideg várost, emellett többször is bajba keveredett: 

állítólag rendszert csinált abból, hogy éttermekből és bárokból fizetés nélkül távozott, többször is összeveszett a csapattársaival vagy az aktuális vezetőedzővel, a közösségi médiát sem használta megfelelően.

Mindezek ellenére a jégen szépen termelt, életében először elérte a 30 gólos határt.

A Jets ezt egy hatéves, összesen 31,5 millió dolláros hosszabbítással honorálta, de nem tudott egyből játékba állni, ugyanis a 2012–2013-as szezon fele bérvita miatt elmaradt. Kane a KHL-es Dinamo Minszkhez igazolt, de csak 12 mérkőzésen szerepelt, majd a csapat megvált tőle.

Miután visszatért a tengerentúlra, kikerült róla egy fotó (ő maga posztolta), ahogy egy Las Vegas-i kaszinó tetején több köteg pénzzel pózol, ezekből kettővel egy telefont imitál. Mindezt akkor, amikor a lockout alatt több ember is munka nélkül maradt.

Akkor még nem tűnt baljós jelnek, a 21 éves fiú végre legálisan járhatott kaszinóba, és ne legyenek kétségeink, nem ő az egyetlen észak-amerikai sportoló, aki olykor beül egy-egy parti black jackre, rulettre, pókerre, vagy meghúzta a félkarú karját.

Ráadásul az addigi fizetése megsokszorozódott. Az első három szezonjában „csak” évi 900 000 dollár ütötte a markát, ami megfelel a standard újoncszerződésnek, 

innentől viszont úgy érezhette, övé a világ.

A viselkedése sem javult, homofób megnyilvánulások, újabb csapaton belüli konfliktusok és ellene indított kártérítési perek tarkították a bűnlajstromát. A Jetsnél 2015 februárjában telt be a pohár: a viszony teljesen elmérgesedett, Kane megműttette a vállát (rossz nyelvek szerint egyáltalán nem volt súlyos a sérülése), a csapatnak pedig elege lett és elcserélte Buffalóba, ahol abban a szezonban már nem játszhatott az operáció miatt.

Ott sem sok sót evett meg, volt, hogy ellógott egy edzést, amiért a csapat eltiltotta egy meccsről, egy hölgy feljelentette szexuális zaklatásért, és volt kocsmai verekedése is.

Két és fél év után megköszönték neki a részvételt, és San Joséba küldték, ahol viszont végre egy ütőképes együttes tagja lett. A Sharks színeiben megszerezte első mesterhármasát (ami végül mesternégyes lett), majd életében először bejutott a playoffba is, ahol két kört ment velük. A kaliforniaiaknak tetszett, amit láttak tőle, úgyhogy megkínálták a már említett 7 × 7 milliós szerződéshosszabbítással.

Jól érezte magát, és jól is játszott, olykor hármasával lőtte a gólokat, de a keménységből sem vett vissza, úgyhogy néhány eltiltást is összeszedett, az egyik előszezonmeccsen még a játékvezetőt is fellökte.

A 2018–2019-es idényben 153 kiállításperccel a vonatkozó rangsor élén végzett, de 30 gólra is futotta tőle.

A 2019-es playoffban aztán megesett az, aminél rosszabb nem is történhetett volna vele:

a San José az első körben összekerült a Vegas Golden Knights-cal.

Amellett, hogy a széria sokáig emlékezetes marad mindkét fél számára, főleg a hetedik mérkőzés miatt, Kane sem fogja tudni elfelejteni valószínűleg soha.

A két vegasi meccs között meglátogatta a Cosmopolitan kaszinót, ahol felírtak neki félmillió dollárnyi zsetont.

Kane ezt annak rendje és módja szerint eljátszotta, majd régi szokásához híven anélkül lépett le, hogy rendezte volna a számlát.

A kaszinó először beperelte a játékost, majd ejtette a vádakat, a peren kívüli megegyezés részletei nem ismertek.

A közelmúltban pedig jött az újabb feketeleves, a Centennial Bank 8,3 milliós követelése. A pénzintézet a San Josét is bíróság elé akarja állítani, ugyanis volt egy megállapodás köztük, hogy a klub közvetlenül nekik utalja Kane fizetésének egy részét, azzal törlesztve a kamatok miatt ekkorára nőtt kölcsönt. A bank állítólag egyetlen csekket sem kapott a klubtól.

Két nappal később, egészen pontosan 2021. január 12-én Kane csődöt jelentett egy kaliforniai bíróságon.

Összesen 47 (!) hitelezőnek tartozik 26,8 millió dollárral, amiből minimum másfél millió dollár a kártyaadósság.

Van három ingatlanja, egy San Joséban, kettő pedig szülővárosában, Vancouverben, összértékük körülbelül 10 millió. Ezeket szinte biztosan elveszíti, és akkor még ott van a maradék mintegy 17 milliós tartozás, amiről egyelőre nem lehet tudni, hogyan törleszti.

Több mint negyedmillió dolláros adóhátralékot halmozott fel, plusz az American Expressnek mintegy 80 000 dollárral, korábbi ügynökségének, a Newportnak 528 000-rel tartozik.

Kane idén hatmillió dollárra jogosult a szerződése értelmében, ebből a hárommilliós bónuszát már elköltötte, és a maradék hármat sem kaphatja meg teljesen, 

a járvány miatt ugyanis a játékosok lemondtak a jussuk egy részéről.

Fél évvel ezelőtt született meg az első gyermeke, rajta kívül még hat családtagot tart el, most pedig azon kell törnie a fejét, hogyan gondoskodik róluk, és lesz-e tető a fejük fölött. A fiatal srác, aki korábban rengeteg pénzzel, Ferrarikkal és egyéb luxuscikkekkel pózolt, nincstelenné vált.

Szerződése 2025-ig szól, addig még 26 millió dollárt kereshet, ami még mindig kevés. Kell neki sok ügyvéd, és valószínűleg a perköltség sem lesz kicsi, a hitelezők alighanem lemondhatnak arról, hogy egytől egyig minden dollárt visszakapjanak.

Állítása szerint jelenleg havi 2000 dollár a bevétele, amit egy podcast után kap, viszont 93 000-re rúgnak a kiadásai.

Nem egyszerű.

Kane példája intő jel és tanulság lehet minden sztársportoló számára. Akik az első fizetési csekk után azt hiszik, hogy végtelen pénzre tettek szert, ami életük végéig kitart, teljesen mindegy, mit csinálnak. Nem ő volt az első, aki beleesett ebbe a hibába, de rajta kívül nem sokan mondhatják el magukról, hogy még aktív éveik alatt mentek csődbe. A New York Rangers hátvédje, Jack Johnson hasonló cipőben jár, de neki saját szülei herdálták el a vagyonát az ő tudta nélkül.

Kane viszont csak magának köszönhet mindent.

53 millió dollárból mínusz 27 milliót „csinált” 11 év alatt, mert elhitte magáról, hogy a bankszámlája kifogyhatatlan.

29 évesen új fejezet kezdődik az életében: az egykoron fékezhetetlen rosszfiúnak családapaként, a totális csődből kell újraépítenie az életét.



Rovatok