Index Vakbarát Hírportál

Kockáztatott a Florida, tovább élnek bajnoki reményei

2023. június 9., péntek 09:00

A hajrában egyenlítő Florida Panthers hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a vendég Vegas Golden Knights csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjének harmadik mérkőzésén csütörtökön, így 2–1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Az egyaránt fennállása első Stanley Kupa-sikeréért hajtó csapatok első két összecsapását a nyugati bajnok Vegas nyerte, előbb jó hajrával 5–2-re, majd simán 7–2-re. A két gárda most átköltözött a Miamihoz közel eső Sunrise-ba, ahol a Panthers alaposan nekiugrott riválisának. Brandon Montour – akinek a finálé első és második mérkőzése között született gyermeke – már az ötödik percben betalált. Ezt követően mindkét oldalon volt egy-egy kapuvason csattanó lövés.

Lassan magára talált a vendégsereg is, és első emberelőnyéből egyenlített: a kapitány Mark Stone nyúlt bele Jonathan Marchessault lőtt passzába.

A második harmadban óriási fölényben volt a Golden Knights, ekkor egyértelműen a kapus Szergej Bobrovszkij tartotta meccsben a Pantherst azzal, hogy csak egy gólt kapott. A 35. percben, megint emberelőnyben Marchessault bombázott kapásból a jobb felső sarokba. A kirobbanó formában lévő csatár – aki 2017-ben éppen a Floridától érkezett az akkor ligaújonc Vegasba – a döntő mindhárom felvonásán betalált, sorozatban nyolcadik találkozón szerzett pontot (8 gól, 5 gólpassz), és 13 meccsen 13-szor volt eredményes.

Az összesítésbeli 0–3 ellen is harcoló Florida a hajrában kockáztatott, lehozta kapusát, és ebből bő két perccel a vége előtt egyenlíteni tudott a kipattanót összeszedő Matthew Tkachuk révén. Következett a hosszabbítás – ennek elején a hazaiak kivédekeztek egy emberhátrányt –, majd az ötödik percben Carter Verhaeghe takarásból betalált Adin Hillnek. A Panthers az idei rájátszásban mind a hét túlórás összecsapását megnyerte.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc magyar idő szerint vasárnap hajnalban folytatódik ugyancsak Sunrise-ban.

JÉGKORONG, STANLEY-KUPA, DÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS
Florida Panthers–Vegas Golden Knights 3–2 (1–1, 0–1, 1–0, 1–0), hosszabbítás után
gól: Montour (5.), Tkachuk (58.), Verhaeghe (65.), illetve Stone (17.), Marchessault (35.)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok