Újabb hónap vette kezdetét, rohamosan közeledünk a június közepén elrajtoló Európa-bajnoksághoz. Felvezetősorozatunk mai részében a márciusi válogatottmérkőzések óta eltelt időszakban lejátszott összecsapásokat vizsgáltuk meg, hogy kiderüljön: milyen formában vannak jelenleg az együttesnél számításba vehető futballisták?
Amióta Gulácsi Péter hosszú kihagyása után február elején visszatért az RB Leipzig kapujába, gyakorlatilag kirobbanthatatlan onnan, csupán egy összecsapásról hiányzott egy kisebb sérülése miatt. A márciusi válogatottmeccsek közül a Törökország elleni 1–0-s siker jutott neki, és azóta sem lassít sem ő, sem csapata: a Mainz elleni 0–0 után sorozatban négy siker jött össze, aminek köszönhetően már csak két pontra a dobogó!
Csak hogy érzékeltessük az együttes javulását:
Az RB Leipzig idénybeli bajnoki teljesítménye
Nem mintha Dibusz Dénesre persze különösebb panasz lehetne. A március végi, mezőkövesdi bajnokin pihent, azóta öt bajnokin négy gólt engedett a négy siker és egy döntetlen során. A kupában ugyancsak pihenőjét tölti.
A márciusi meccsekre még Tóth Balázst hívta be a kapitány, a Puskás Akadémiától kölcsönadott kapus a Fehérvár mind az öt meccsén végig védett, három gólt engedve.
kapusok | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | k.g. | n. | piaci érték |
Gulácsi Péter | 33 | RB Leipzig (német) | 5 | 5 | 3 | 2 | 3 500 000 |
Dibusz Dénes | 33 | Ferencváros | 8 | 5 | 4 | 2 | 2 500 000 |
Demjén Patrik | 26 | MTK | 5 | 5 | 7 | – | 600 000 |
Szappanos Péter | 33 | Paks | 7 | 5 | 10 | – | 500 000 |
Tóth Balázs | 26 | Fehérvár* | 5 | 5 | 3 | 2 | 450 000 |
Hegyi Krisztián | 21 | Den Bosch (holland, 2.)* | 6 | 5 | 7 | 2 | 350 000 |
a kapusok neve után sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyin játszott, hány gólt kapott, hányszor nullázott, piaci érték | |||||||
*kölcsönben a Puskás Akadémiától | |||||||
**kölcsönben a West Ham Unitedtől |
A lipcsei felemelkedésből persze alaposan kivette a részét a Gulácsival együtt visszatérő Willi Orbán is, a lipcsei kapitány sérülés miatti kihagyását követően február 13. óta minden meccsét végigjátszotta a csapatban.
Marco Rossi alapemberként számol Szalai Attilával, aki a nemzeti együttesben remekül is teljesít, de klubcsapatához visszatérve azóta is csak a Mönchengladbach elleni végjátékban kapott 15 perc áll a neve mellett – nem véletlen, hogy 10 millió eurós piaci értéke a hatvan százalékára csökkent.
Dárdai Márton a család harmadik tagjaként mutatkozott be a válogatottban, amivel új csúcstartók lettek édesapjával, Dárdai Pállal és bátyjával, Dárdai Palkóval. Csapatukban, a Herthában (ahol még Dárdai Bence is játszik) év eleji sérülését követően ismét a védelem közepén számolnak vele, és Rossi is itt próbálta ki a szűrőként is sok lehetőséget kapó futballistát.
A Koszovó elleni meccsen két percet kapó Mocsi Attila számára viszont druszájához hasonlóan nem alakulnak fényesen a dolgok a klubcsapatban. Ahhoz képest, hogy februárig alapember volt a Rizesporban, azóta 1+0+1+9+1 és 45 perc jutott neki, ráadásul utóbbi során piros lapot kapott, így a hétvégi összecsapáson eltiltás miatt hiányzott. Balogh Botond értéke megduplázódott, és beérte Mocsiét, viszont március közepe óta vele sem számolnak, és sajnos a válogatottból kihagyhatatlan Lang Ádámnak sem jutott sok szerep mostanában, előbb bizalmi, majd egészségügyi okokból. Öröm az ürömben, hogy a hírek szerint az Eb-re teljesen felépül március végi lábközépcsont-töréséből.
védők | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Willi Orbán | 31 | RB Leipzig (német) | 5 | 5 | 0/0 | 450 | 10 000 000 |
Szalai Attila | 26 | Freiburg (német)* | 5 | 1 | 0/0 | 15 | 6 000 000 |
Dárdai Márton | 22 | Hertha BSC (német, 2.) | 6 | 5 | 0/0 | 439 | 2 500 000 |
Mocsi Attila | 23 | Rizesport (török) | 5 | 4 | 0/0 | 56 | 1 800 000 |
Balogh Botond | 21 | Parma (olasz) | 5 | 1 | 0/0 | 5 | 1 800 000 |
Szalai Gábor | 23 | Lausanne (svájci) | 6 | 3 | 0/0 | 213 | 1 000 000 |
Lang Ádám | 31 | Omonia (ciprusi) | 7 | 0 | 0/0 | 0 | 600 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*kölcsönben a Hoffenheimtől |
Térhetünk vissza a jó, vagyis inkább jobb hírekhez, Kerkez Milos ugyanis fix pontnak számít a PL-ben 10. helyen álló Bournemouthnak – igaz, egy kissé erős kiállítás miatt a hétvégén eltiltott volt.
Bolla Bendegúz remek 2024-es rajtja (az első 13 fellépésen 652 játékperc alatt három gól és négy gólpassz is összejött) után a válogatottszünet óta „adós” az újabb kanadai pontjával, Loic Nego viszont a lehető legjobbkor villant: a PSG elleni 3–3 során két gólpasszt is adott a Le Havre-ban! A párizsiaknak sem sok oka van a panaszra, másnap a Monaco vereségével így is bajnokok lettek.
Botka Endre és Nagy Zsolt is készített elő gólt az elmúlt hetekben, sőt utóbbi kettőt maga is szerzett – a Puskás Akadémiában azért gyakran egy sorral feljebb, balszélsőként futballozva ebben azért van is előnye persze. Ugyancsak jó hír, hogy sérülése után Fiola Attila is visszatért a pályára, az előző öt bajnokin csapatkapitányként játszott végig a fehérváriaknál. Neki és Botkának a jelen tendenciákat tekintve akár egy sorral hátrébb is lehetne szerepe a válogatottban.
szárnyvédők/szélső középpályások | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Kerkez Milos | 20 | Bournemouth (angol) | 7 | 6 | 0/0 | 435 | 20 000 000 |
Bolla Bendegúz | 24 | Servette (svájci)* | 7 | 7 | 0/0 | 326 | 2 100 000 |
Loic Nego | 33 | Le Havre (francia) | 5 | 5 | 0/2 | 319 | 1 000 000 |
Botka Endre | 29 | Ferencváros | 8 | 5 | 0/1 | 371 | 800 000 |
Nagy Zsolt | 30 | Puskás Akadémia | 5 | 5 | 2/1 | 450 | 600 000 |
Fiola Attila | 34 | Fehérvár | 5 | 5 | 0/0 | 450 | 400 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*A Wolverhamptontól kölcsönben |
Schäfer András miután letöltötte eltiltását, újra az Union Berlin alapembere lett, igaz, a hétvégén csak egy félidőt kapott. Callum Styles az angol harmadosztályból a másodikra váltva stabil kezdő a Sunderlandben, és szerencsére a klubváltás óta Nagy Ádám is szépen gyűjtögeti a perceket.
Vécsei Bálint időközben szabadon igazolhatóként a Paks játékosa lett, és az elmúlt hetekben egyre több lehetőséget kap – kérdés, hogy az Eb szempontjából nem lett-e ez túl későn.
belső középpályások | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Schäfer András | 25 | Union Berlin (német) | 5 | 4 | 0/0 | 257 | 5 000 000 |
Callum Styles | 24 | Sunderland (angol, 2.)* | 7 | 6 | 0/1 | 512 | 2 500 000 |
Kleinheisler László | 30 | Hajduk Split (horvát)** | 6 | 5 | 0/0 | 264 | 1 500 000 |
Nagy Ádám | 28 | Spezia (olasz, 2.)*** | 5 | 5 | 0/0 | 410 | 1 000 000 |
Vécsei Bálint | 30 | Paks | 4 | 3 | 0/0 | 140 | 1 000 000 |
Baráth Péter | 22 | Raków (lengyel)**** | 5 | 2 | 0/0 | 36 | 900 000 |
Csongvai Áron | 23 | Fehérvár | 5 | 3 | 0/1 | 226 | 800 000 |
Kata Mihály | 22 | MTK | 6 | 6 | 0/0 | 536 | 700 000 |
Szuhodovszki Soma | 24 | DVSC | 5 | 5 | 0/0 | 270 | 500 000 |
Sigér Dávid | 33 | Fehérvár | 5 | 5 | 0/0 | 450 | 300 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*kölcsönben a Barnsleytól | |||||||
**kölcsönben a Panathinaikosztól | |||||||
***kölcsönben a Pisától | |||||||
****kölcsönben a Ferencvárostól |
A Liverpool keretét figyelembe véve kisebb csodának számított, hogy március közepéig minden sorozatban vagy nyertek, vagy élen álltak, vagy simán csak talpon voltak még. Április közepén aztán néhány nap alatt az elbukott FA-kupa-párharc után az Európa-liga is elszállt, és hát valójában a bajnoki aranynak is búcsút inthetnek Jürgen Kloppék.
Szoboszlai Dominik teljesítménye is visszaesett kissé, a játékpercei viszont nem is kissé, az előző négy bajnokin egy félidő, négy perc, 63 perc, majd egy perc került a neve mellé, és mintha rajta is azt a fáradtságot lehetne látni az elmúlt hetekben, mint a Liverpoolon en bloc.
Sallai Roland három meccsen játszott a szünet óta, mindháromszor sárgát kapott, egy bajnokiról eltiltás miatt le is maradt. Gazdag Dániel az MLS-ben viszont nem lassít, négy találkozón háromszor is eredményes volt, így már öt gólnál jár hét meccs alatt, míg Sallói Dániel négy gólt készített elő az elmúlt hetekben.
Lisztes Krisztián hosszú kihagyás után az elmúlt hetekben újra játszhat, az MTK elleni meccsen pedig góllal és gólpasszal járult a 2–1-es sikerhez, Vancsa Zalán pedig az alapszakasz zárásán szerzett duplájával 12 találatnál jár az idényben.
támadó középpályások/szélsők | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Szoboszlai Dominik | 23 | Liverpool (angol) | 9 | 9 | 0/0 | 454 | 75 000 000 |
Sallai Roland | 26 | Freiburg (német) | 5 | 3 | 0/0 | 177 | 12 000 000 |
Gazdag Dániel | 27 | Philadelphia (amerikai) | 4 | 4 | 3/0 | 358 | 8 000 000 |
Sallói Dániel | 27 | Kansas City (amerikai) | 6 | 6 | 0/4 | 533 | 5 000 000 |
Lisztes Krisztián | 18 | Ferencváros | 8 | 2 | 1/1 | 106 | 3 000 000 |
Horváth Krisztofer | 22 | Kecskemét** | 6 | 6 | 0/0 | 459 | 900 000 |
Vancsa Zalán | 19 | Lommel (belga, 2.) | 5 | 5 | 2/0 | 439 | 900 000 |
Csoboth Kevin | 23 | Újpest | 5 | 5 | 1/1 | 326 | 800 000 |
Katona Mátyás | 24 | Fehérvár | 5 | 5 | 0/2 | 195 | 700 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek | |||||||
*még nem ismert, játszhat-e végül egyáltalán a magyar válogatottban | |||||||
**kölcsönben a Torinótól |
Varga Barnabás továbbra is jó formában szerepel, alig több mint négy teljes meccs alatt négy kanadai pontot termelt, és bár a Nyíregyháza elleni kupameccsen egy büntetőt kihagyott, ez is belefért a Fradinak.
Németh András egészen sok lehetőséget kap a szezon hajrájában, három meccsen is kezdőként léphetett pályára, a 250 játékperc pedig majdnem annyi, mint eddig összesen (296). Gólja viszont még mindig nincs az idényben.
Ádám Martin csapata kiesett az Ázsiai Bajnokok Ligája elődöntőjében, miután 3–3-as összesítés után büntetőkkel alulmaradt a japán Yokohama F. Marinosszal szemben. A magyar csatár lőtte a párbaj első tizenegyesét, amivel vezetett is a csapata, de az utolsó körben hibázott az Ulszan, így kiesett.
csatárok | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Varga Barnabás | 29 | Ferencváros | 8 | 7 | 2/2 | 385 | 2 000 000 |
Németh András | 21 | Hamburg (német, 2.) | 5 | 5 | 0/0 | 250 | 1 500 000 |
Ádám Martin | 29 | Ulszan (dél-koreai) | 7 | 4 | 0/0 | 144 | 1 000 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, a válogatottszünet óta lejátszott meccsek, mennyi játszott, gól/gólpassz, játékpercek |
1. forduló
2. forduló
3. forduló
válogatottfigyelő
Remek hírek Marco Rossinak, szenzációs fordulat a legnagyobb szükségben (január)
Marco Rossi örülhet, kulcsembere ismét szárnyal a pályán, összeállhat a csodatengely (február)
A magyar válogatott védelmében vannak kérdőjelek, a támadók viszont remekelnek (március)
magyar Eb-történelem
1964: Nem csalás, nem ámítás: egy magyar hátvéd brillírozott a Camp Nouban! (3. hely)
1972: Így disszidált a ’72-es Eb-ről az összes magyar szurkoló (4. hely)
2016: A futballválogatott sikere után példátlan erősödést mutatott be a forint (nyolcaddöntő)
2020: Pillanatokra voltunk a csodától a müncheni viharban, eljött a visszavágás ideje (csoportkör)
(Borítókép: Michael Steele/Getty Images)