Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski mesterhármasával megmentette a Barcelonát

2024. április 30., kedd 06:05

Robert Lewandowskit még korai lenne temetni. A lassan 36 éves lengyel gólgyáros hétfő este szenzációs mesterhármasával a sírból hozta vissza a három pontot a Barcelonának a Valencia elleni spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A Barca 4–2-es győzelmével visszaelőzte a második helyen a Gironát.

Eseménydús meccset látott a 30 167 néző hétfőn késő este a Montjuichon a szakadó eső által eláztatott Olimpiai Stadionban. (Mellesleg ez volt a szezon legkisebb hazai nézőszáma a Barcának.)

Lewandowski is feljebb lépett

A Barcelona Fermín fejesével korán vezetést szerzett, de aztán a Barca-mezben 408. mérkőzését játszó Marc-André ter Stegen a 22. percben esernyővel próbálkozott Hugo Duróval szemben, ami nem jött be, a csatár lekapcsolta a labdát, és az üres kapuba lőtt. (Ter Stegen feljött a második helyre Lionel Messi mögé a legtöbb mérkőzéssel rendelkező Barca-légiósok ranglistáján.)

Ter Stegen rosszul sikerült esernyője 38 mp-nél.

A katalánok szerencséjére a 49. percben, még az első félidő hosszabbításában Giorgi Mamardasvilitől elpattant a labda, éppen Yamal elé, és a georgiai kapus csak a tizenhatoson kívül tudta megfogni a labdát, piros lap!

A második félidő Robert Lewandowskié volt.

A 36. születésnapja felé araszoló center két gólt fejelt, majd a 93. percben gyönyörű szabadrúgásgóllal beállította a 4–2-es végeredményt, amivel a Barca visszavette a második helyet a másik katalán csapattól, a Gironától. Egyszersmind Lewa feljött a negyedik helyre 16 góljával a Pichichi-díjért folyó versenyben Artem Dovbik (19 gól, Girona), Jude Bellingham (17, Real Madrid) és Alexander Sörloth (17, Villarreal) mögé.

La Liga, 33. forduló

Barcelona–Valencia 4–2 (F.  López 22., Lewandowski 49., 82., 90+3., ill. Hugo Duro 27., Pepelu 38. – 11-esből)

Vasárnap játszották

VillarreaRayo 30, BetisSevilla 11, CádizMallorca 11, GranadaOsasuna 30.

Szombaton játszották

Atlético Madrid–Athletic Bilbao 31, Las PalmasGirona 02, AlmeríaGetafe 13, AlavésCelta Vigo 30.

Pénteken játszották

Real SociedadReal Madrid 01

Az élcsoport: 1. Real Madrid 84, 2. Barcelona 73, 3. Girona 71, 4. Atlético 64.

Rovatok