Index Vakbarát Hírportál

Célegyenesben a Liverpool új vezetőedzője, csak arra vár, hogy a felek megállapodjanak

2024. április 26., péntek 10:36

A holland labdarúgó-élvonalban (Eredivisie) szereplő Feyenoord vezetőedzője, Arne Slot egyértelműen kijelentette, hogy a Liverpool következő menedzsere szeretne lenni. Egybehangzó sajtóértesülések korábban jelentették, a holland szakember az első számú jelölt a szezon végén távozó Jürgen Klopp utódjának.

A döntésem egyértelmű, a Liverpool következő menedzsere szeretnék lenni. A Feyenoord és a Liverpool tárgyalnak, én pedig kíváncsian várom a fejleményeket. Magabiztos vagyok, csak arra várok, hogy a felek megállapodjanak

– nyilatkozta a holland szakember az ESPN-nek, akit immár a Liverpool kispadjának első számú várományosaként emlegetnek. Annak ellenére, hogy Slot egészen 2026-ig rendelkezik élő szerződéssel a Feyenoordnál, a kivásárlási ára a Liverpool szintjén jelképes összeg lenne, így az anyagiak biztosan nem okozhatnak gondot. Sőt, a klub holland csapatkapitánya, Virgil van Dijk is elismerősen nyilatkozott a szakemberről, akiről elmondta, játékfilozófiája lehetővé teszi, hogy a Liverpool edzője legyen. 

Slot egyébként az első körös egyeztetések során rendkívül pozitív benyomást keltett a Liverpool vezetőségében, amely komoly lehetőséget lát szerződtetésében, illetve abban, hogy Jürgen Klopp után újra hosszú távon sikeres vezetőedzőt ültessen a klub kispadjára. Érdekesség, hogy a 45 éves szakember korábban tárgyalt angol élvonalbeli csapattal, akkor viszont a Tottenham nem tudott számára ideális személyes feltételeket ajánlani. 

Slot 2019-ben az AZ Alkmaarnál kapott először vezetőedzői megbízást, másfél év alatt 58 tétmeccsen irányította a csapatot, amivel kifejezetten jónak mondható, 1,93 pontot átlagolt, ráadásul ezeken a meccseken több mint két gólt szerzett a csapata. 

A Feyenoordnál is az agresszív támadójáték mellett tette le a voksát, a bajnoki címet hozó szezonban 2,4, a jelenlegiben – a PSV mögött minden valószínűség szerint második lesz a csapat – 2,56 gólt értek el bajnokinként. A mostani szezonban egyébként Holland Kupát nyertek együtt. A holland szakemberre jellemző, hogy kifejezetten jó a játékosok egyéni fejlesztésében és bátran nyúl a saját nevelésű labdarúgókhoz, amely a Liverpool esetében kulcsfontosságú lenne, mivel több ígéretes tehetség pallérozódik a klub akadémiáján. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok