Index Vakbarát Hírportál

A transzferguru szerint megvan az egyezség Szoboszlai Dominikék új edzőjéről

2024. április 26., péntek 22:46

Alig két napja, hogy a brit sajtóban egyáltalán megjelent az állítás, hamarosan hivatalossá válhat: Arne Slot, a Feyenoord vezetőedzője veheti át nyártól a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC kispadját.

Fabrizio Romano olasz transzferguru bejelentése szerint megszületett a megállapodás a klubok között, a Feyenoordot nyáron elhagyó Arne Slot veszi át Jürgen Klopptól a Liverpool menedzseri teendőit. 

A sportújságíró úgy tudja, az előzetesen tippeltnél valamivel nagyobb, 13 millió font körüli összegért vásárolja ki a Pool a 2026-ig érvényes rotterdami szerződéséből Slotot, aki már korábban kijelentette, szívesen vállalná a megbízást. 

Slot 2019-ben az AZ Alkmaarnal kapott először vezetőedzői megbízást, másfél év alatt 58 tétmeccsen irányította a csapatot, amivel kifejezetten jónak mondható, 1,93 pontot átlagolt, ráadásul ezeken a meccseken több mint két gólt szerzett a csapata. A Feyenoordnál is az agresszív támadójáték mellett tette le a voksát, a bajnoki címet hozó 2022–2023-as szezonban 2,4, a jelenlegiben – a PSV mögött minden valószínűség szerint második lesz a csapat – 2,56 gólt értek el bajnokinként. A mostani idényben egyébként Holland Kupát nyertek együtt. Így két nagy trófeával a vitrinjében állhat tovább Rotterdamból. 

A trénerrel kapcsolatban több forrás is megjegyzi, kifejezetten jó a játékosok egyéni fejlesztésében, bátran nyúl a saját nevelésű fiatalokhoz.

Mint korábban megírtuk, Jürgen Klopp nyáron kilenc idény elteltével  távozik  az Anfieldről. A német szakember egy bajnoki címnél, egy Bajnokok Ligája-trófeánál, összességében pedig tíz nagy serlegnél jár. A tizenegyedik a Premier League 2023–2024-es bajnokának járó arany lehet, amennyiben a hajrában sikerül tartania csapatával a lépést az Arsenal–Man. City kettősével.

A Liverpoollal többek között Bajnokok Ligája-győztes és angol bajnok német szakember egy pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ha Slot lesz az utódja, szerinte zseniális. 

A legjobb munka a világon. A legjobb klub a világon. Nem veszek részt a kiválasztási folyamatban, de nagyon szeretem őt. Szeretem, ahogy a csapata futballozik. Jó edző, jó srác

– mondta Jürgen Klopp, aki támogatásáról biztosította a holland szakembert.

Liverpoolban vélhetően gondolni sem akarnak arra, a forgatókönyv mennyire hasonlít arra, ami két éve a nagy rivális Manchester Unitednél történt. Egy német menedzser helyére egy tar fejű holland érkezik, pedigréjében holland bajnoki címmel és kupagyőzelemmel...

Erik ten Hag története az Old Traffordon azonban bármennyire is biztatóan indult, a legkevésbé sem lett álomszerű, meglehet,hamarosan véget is ér a kaland számára. 

Rovatok