Index Vakbarát Hírportál

Már ott tartunk, hogy a magyar modell az etalon a labdarúgásban!

2023. március 28., kedd 01:12 | aznap frissítve

Mladen Krsztajics, a bolgár labdarúgó-válogatott szerb szakvezetője az egekig magasztalta a Puskás Arénában az Európa-bajnoki selejtezőn 3–0-s győzelmet arató magyar válogatottat. Kollégája, Marco Rossi Szoboszlai Dominik világklasszis játékát emelte ki, azt pedig bevallotta, hogy nem is hallotta a meccs forgatagában, hogy a közönség két szektora egymásnak felelgetve az ő nevét skandálja kórusban.

Marco Rossi szövetségi kapitányi pályafutása talán legnagyobb ünneplését kapta a Magyarország–Bulgária Európa-bajnoki selejtező befejezése után. A szakvezető nevét percekig skandálta a mintegy hatvanezer néző, a publikum rendkívül hálás volt a 3–0-s magabiztos és helyenként látványos győzelemért.

Más szint ez a magyar válogatott

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatót Mladen Krsztajics, a bolgár válogatott szakvezetője kezdte:

Nekünk nincsenek nagy klubokban, rendszeresen magas ritmusban futballozó játékosaink, ennyire vagyunk képesek. Mi új generációt építünk, sérülések is sújtották a válogatottat. Sok olyan futballistánk van, aki a hazai bajnokságban szerepel, ráadásul Montenegró ellen nagyon kimerültünk, péntek óta nem tudtunk regenerálódni

– magyarázkodott a szerb nemzetiségű szakember.

„Keresem a dinamikus játékosokat, akik meg tudnak felelni a magas szintű európai futballnak. Sok tapasztalatlan, viszont tehetséges játékosunk van, de most még nem lehet elvárni tőlük, hogy megállják a helyüket a klasszisok ellen. Jelenleg ez a maximum, amit nyújtani tudunk” – folytatta Krsztajics.

Az Index megkérdezte Krsztajicstól, hová sorolja a magyar válogatottat az európai mezőnyben.

„Mi tudtuk, függetlenül az eredménytől, hogy a magyar válogatott igen magas nívót képvisel, hiszen remek európai klubokban játszanak a futballistái. Ez nem az a válogatott, ami tíz, tizenöt évvel ezelőtt volt. Ez a válogatott tavaly a legjobbaknak is méltó ellenfele volt, ez a realitás. Nekünk meg folytatnunk kell a csapatépítést. Lehet, hogy a magyar módszer, a magyar modell olyan, amit át kellene vennünk, ez az etalon. Gratulálok a győzteseknek.”

Krsztajics arról is beszélt, hogy Szoboszlai Dominik ritmusváltásai megoldhatatlan feladat elé állították a bolgár válogatottat, bár nem csak azok. Látszik a játékán, hogy hétről hétre komoly csapatban, komoly bajnokságban lép pályára. Amikor a szakember Bulgáriába érkezett, elhatározta, hogy fiatalít. Nagyon kemény munka áll még előttük, hogy felhozzák a csapatukat arra a szintre, amit Szerbia vagy Magyarország képvisel, ezt a két válogatottat tartja Krsztajics a csoport favoritjának. 

Szoboszlai legjobb meccse a válogatottban

Marco Rossitól azt kérdezték először, hogy álmodott-e ilyen kezdésről, és mit szól Szoboszlai fantasztikus játékához.

„Egyetértek az utóbbi felvetéssel, Dominik ma legalább hatvan percen át a legjobb játékát nyújtotta, amióta válogatott. Ha így fejlődik, egyre többször fog meccseket eldönteni. Ami a kérdés első felét illeti, bíztam benne, mert láttam, a fiúk jó formában vannak. Az Észtország elleni meccs után korrigálták a hibákat. Olyan minőséget képviselnek, amit nem lehet nem észrevenni. Persze a háromgólos első félidőnk engem is meglepett. De hosszú még a selejtezősorozat.”

Miért Vécsei kezdett a középpálya tengelyében, és miért a jobb oldalon kezdeményeztünk az első félidőben?

„Kinek volt meglepő Vécsei beállítása? – kérdezett vissza Rossi. – Az önök számára! Mi úgy készültünk a mérkőzésre, hogy túlterheljük a pálya széleit, hogy megtörjük az ellenfél védelmét. Ez sokszor sikerült a jobb oldalon az első félidőben, de a másodikban már inkább a bal oldalon!”

Nem volt előre leosztva, hogy Szoboszlai sokszor szinte a hátvédsorból irányított? – kérdezték.

„Dominiknak megvan a szabadsága, ahogy Sallainak is. De a presszing mindenkinek fontos, ez alól nincs mentség. És ez jól is működött. Dominik és Roli az adott helyzetben maguk döntik el, hogy melyik oldalon nyomulnak.”

Ádám Martin: két meccs, két gól. Megvan az új centerünk? – vetettük fel.

„Hadd oszlassak el egy félreértést: én nem kritizálom folyamatosan Ádám Martint, sőt, én hívtam meg elsőnek a válogatottba. Nagyra becsülöm őt. De ha Martin továbbra is szeretne stabilan kezdő lenni, akkor javítania kell a kondícióján. Megfelelő extra edzésekre és diétára van szüksége. Sajnos, Martin nem játszik rendszeresen dél-koreai klubcsapatában, négy meccsen együttvéve nem teljesített kilencven percet. Hogyan várhatnánk így el tőle, hogy a válogatottunkban kilencven percet játsszon? De örülök, hogy végre rúgott gólt, mindjárt kettőt.”

Észtország ellen még csak a meccs után éltették, most már a félidőben is. Mit szól ehhez?  

Ma az a fontos, hogy örüljünk. Negyven éve nem tudtuk megnyerni egy Eb-selejtezősorozat első meccsét. Ez azért valami. Márciusban szerencsések és ügyesek is voltunk. Júniusban viszont Montenegró ellen, idegenben ismét a startmezőről, tehát nulláról indulunk. Ott nehéz dolgunk lesz. Kétezer-tizenkilencben barátságos meccsen kettő nullára kikaptunk, és nagyon jól emlékszem arra a légkörre. Jovetics és a DAC-ban játszó Krsztics nagyon jó játékosok. Azt pedig tényleg nem hallottam, hogy a stadion két oldala a vezeték- és a keresztnevemet skandálja, egymásnak felelgetve. Ez fantasztikus, úgy meg pláne az, hogy én külföldi vagyok. Ez olyan érzelmi plusz nekem, ami túlmutat a pályán elért eredményeken

– válaszolta az olasz szakember. 

Sallai játékából csak a gól hiányzott, Szoboszlai szerint a lényeg, hogy ilyen felszabadultak legyenek, és mindenki élvezze a futballt

Ádám Martin válogatottbeli második gólját szerezte azok után, hogy élete első találatát címeres mezben pár nappal ezelőtt jegyezte. A hétfői mérkőzés után elmondta, a legnagyobb különbség az volt az észtek elleni találkozóhoz képest, hogy sokkal agresszívabb futballal nyitottak. 

Nem az ellenfeleink közötti különbség miatt játszottunk jobban az első félidőben mint múltkor, most sokkal agresszívabban léptünk fel az első perctől kezdve. Sokkal több helyzetet sikerült kialakítanunk, így elsősorban ebben látom a sokkal jobb kezdés okát. Természetesen miután többgólos előnybe kerültünk felszabadultabban játszottunk, a mentalitásunk teljesen rendben volt, úgy gondolom, hogy esélyt sem adtunk a bolgároknak

– értékelt a jelenleg a Koreai Köztársaságban futballozó magyar csatár. 

A magyar válogatott második gólját Szoboszlai Dominik szerezte egy gyönyörű szabadrúgás után, természetesen erről is mesélt a mérkőzés után a Lipcse középpályása. 

„Sokáig gondolkodott a kapus, hogyan állítsa fel a sorfalat, és végül számomra kedvező módon döntött. Jobban szeretek így szabadrúgást rúgni, mikor kicsit kifele kanyarodik a labda, és szerencsére sikerült is belőle gólt szereznem.”

A magyar válogatott csapatkapitánya hozzátette: úgy jöttek ki a mérkőzés előtt a pályára, hogy teljesen mindegy, kivel játszanak, együtt, csapatként bármire képesek, amit sikerült most megmutatniuk. 

Azt kértem mindenkitől, hogy felszabadultan játszanak, ne stresszeljenek, amit úgy gondolok, hogy jól véghez vittünk

– tette hozzá Szoboszlai. 

A második gólunkat szerző középpályás óriási elánnal játszott, többször két-három védőn is átfűzte magát a támadás során – talán legjobb meccsét játszotta a válogatottban.

Nehéz megmondani – felelte nevetve az Index felvetésére Szoboszlai Dominik. – Nem nagyon gondolkodom ebben, csak meccsről meccsre tekintek. Jól éreztem magam, élveztem a játékot, és ahogyan mondtam már többször, nem szeretném, ha bárkin teher lenne. Ezért inkább elviszem én ezt a terhet, mert szeretem, ha van rajtam, és tudok vele azonosulni. Ez a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, felszabadultak legyünk, és így játsszunk, ahogy játszottunk.

A magyar válogatott védelmének oszlopa, Szalai Attila is hasonlóan látja a csapat sikerének kulcsát: az első perctől kezdve agresszívan letámadtak, nem hagytak területet az ellenfélnek, így biztos előnyt sikerült kialakítaniuk a találkozó hátralévő idejére. 

Az eredmény ellenére nem mondanám, hogy könnyű meccs volt, mert bele kellett raknunk a százszázalékos munkát a sikerhez. A csapat minden tekintetben tökéletesen működött a mai estén, kihoztuk magunkból a maximumot, és örülök neki, hogy győzelemmel indítottuk a selejtezősorozatot

– értékelt a Fenerbahce védője. 

Szoboszlaihoz hasonlóan Sallai Roland is lubickolt a bolgárok elleni összecsapáson, számos remek szólót mutatott be, játékából talán csak egyvalami hibádzott.

Tényleg remekül sikerült a mérkőzés, ahogyan mondtam a többieknek, az én játékomból ezen a mérkőzésen csak a gól hiányzott – erősítette meg felvetésünket a freiburgi futballista. – Ez most egy ilyen periódus, nem szabad leállnom, ugyanúgy, ha lehetőségem van, kapura törően kell játszanom, és ha megjön az első gól, akkor ez megfordul, és sokkal egyszerűbben fogok betalálni.

Kezdhetnek aggódni a montenegróiak?

„Hát reméljük, igen – felelte Sallai. – Azon leszek, hogy az elkövetkezendő időszakban a lehető legtöbbet gyakoroljak, és felkészüljek a júniusi mérkőzésekre. Nehéz összecsapások lesznek, de szeretnénk jól szerepelni, és szeretnék én is hozzájárulni a csapat sikeréhez.”

Ami Sallainak nem jött össze, az Vécsei Bálintnak igen, ő törte meg a jeget a meccs elején. Arra voltunk kíváncsiak a Ferencváros középpályásától, hogy mit vár a júniusi folytatástól.

„Montenegró is nyert a bolgárok ellen, méghozzá idegenben, úgyhogy mindenképpen egy harcos mérkőzés lesz. Még tüzetesen nem térképeztük fel az ellenfelet, de azt azért tudjuk, hogy milyen játékerőt képviselnek. Mindenképpen magabiztosan szeretnénk erre az összecsapásra készülni, hiszen ezt most megalapoztuk” – válaszolta az Indexnek Vécsei.

Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 63099
    Az első két helyen zárva automatikusan kijutunk a 2024-es Eb-re!
  • 5803
    Pótselejtezőről jutunk ki a németországi viadalra.
  • 5375
    Sem egyenes ágon, sem pótselejtezőről nem jutunk ki...

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT
G CSOPORT, 2. JÁTÉKNAP
Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)
Puskás Aréna, Budapest. 60 000 néző. V: Meler (török)
Magyarország: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 74.), Vécsei (Kalmár, 86.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 74.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga B., 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, a szünetben) – Petkov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), N. Iliev – Despotov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.)

A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Szerbia 0–2 (Vlahovics 78., 96.)

A csoport állása: 1. Szerbia 6 pont/2 meccs (4–0), 2. Magyarország 3/1 (3–0), 3. Montenegró 3/2 (1–2), 4. Litvánia 0/1 (0–2), 5. Bulgária 0/2 (0–4)

(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok