Index Vakbarát Hírportál

Az angolok szerint meggyalázták a himnuszukat Nápolyban

2023. március 24., péntek 13:41

Nem feltétlenül a 2–1-es vendéggyőzelemről marad emlékezetes a csütörtöki Olaszország–Anglia Európa-bajnoki selejtező, amit Nápolyban rendeztek. A britek győzelmük ellenére keserédes szájízzel távozhattak a stadionból, mivel a mérkőzés előtt himnuszukat a közel sem megszokott formában adták elő.

A Diego Armando Maradona Stadionban az Ellynora művésznévre hallgató fiatal énekesnőt érte a megtiszteltetés, hogy előadhatja a pályára lépő két csapat nemzeti himnuszát, ám a God Save the King soraival rendesen meggyűlt a baja. Történt ugyanis, hogy a 28 éves énekesnő lekésett a nyitóhangokról, rosszkor lépett be a dalba, onnantól kezdve pedig zavarodott vesszőfutás lett a produkcióból. Az angolok nem kerteltek, véleményük szerint lemészárolták nemzeti himnuszukat.

A kellemetlen jelenetsorok után Ellynora elnézést kért a szurkolóktól, és leszögezte, semmilyen rosszindulatú szándéka nem volt ezzel, tiszteletlen sem akart lenni, és nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok.

Annyira mérges vagyok amiatt, ami történt, mert azt akartam, hogy tökéletes legyen, de ami történt, az nem az én hibám. Szeretnék elnézést kérni az összes angol szurkolótól, aki a stadionban volt, vagy aki a tévében nézte. El vagyok keseredve a történtek miatt, és szeretném, ha az emberek tudnák, hogy nem akartam tiszteletlen lenni. Nagy megtiszteltetés volt, hogy felkértek erre, mert korábban soha nem énekeltem még himnuszt, így nagyon izgatott voltam. A meccs előtti napon kétszer próbáltam el a dalt, majd a meccs előtt háromszor, de a valódi probléma az volt, hogy gondom akadt a fülhallgatómmal. A fülemben szólt a dal, majd hirtelen leállt és újraindult, így nem volt meg a szinkron

– üzente az énekesnő.

Ellynora továbbá elmondta, annyira megviselték a történtek, hogy sírva fakadt miatta, és szeretné bizonyítani, hogy igenis el tudja rendesen énekelni az angolok himnuszát. 

Pedig az énekesnő a himnusszal még nem is állt meg a képzeletbeli lejtőn, hanem közösségi oldalán olyan posztot közölt, amellyel tovább csorbította nimbuszát.

„Remélem tetszett az ajándékom”

 – írta, amit a produkció ismeretében talán előnyösebb lett volna mellőznie, de tudjuk be emelkedett hangulatának. A posztolt képen diszkréten mosolyog és jobb kezének két ujjával V betűt formál. Vélhetően abban a hiszemben, hogy a győzelem egyezményes jelét mutatja. Valóban, de a képen látható tartásban ugyanez a szigetországban sértésszámba megy, amit ugyancsak rossz néven vettek az angol vendégek, a himnusz után pedig különösen. A képet egyébként rövid időn belül törölte közösségi média oldaláról az énekesnő. 

Rovatok