Index Vakbarát Hírportál

Piqué már unta a futballt, ebéd után a hőségben nem volt kedve kimenni a pályára

2023. március 22., szerda 20:29

Ritka az őszinte interjú egy labdarúgótól, kevesen ismerik be, hogy tele lett a hócipőjük a futballal, azért vonultak vissza. A kivételek egyike Gerard Piqué, minden idők egyik leginkább öntörvényű játékosa, aki tavaly ősszel nem csupán a futballból szállt ki, hanem a tizenkét éve tartó kapcsolatából is Shakirával, a kolumbiai sztárral, két közös gyermekük anyjával.

A vasárnapi El Clásico előestéjén jelent meg a Gerard Piquével készített interjú az El País című spanyol lapban, amelyben a Barcelona tavaly ősszel visszavonult ikonja kényes kérdéseket érintett.

Beszélt

Gerard Piqué, az FC Barcelona társkapitánya, a 102-szeres válogatott, világ- és Európa-bajnok védő tavaly november 4-én jelentette be visszavonulását. Akkor már javában cikkeztek kapcsolata megromlásáról Shakirával, a kolumbiai énekesnővel, két gyermekük anyjával, a szakítás hamarosan meg is történt. 

Azt követően most adott először komolyabb interjút a most már kizárólag üzletember egykori futballista. Piqué az El Paísnak először arról beszélt, hogy manapság már túlságosan is kalodába zárják a klubok a játékosokat.

A labdarúgók szeretik a közösségi platformokon élni az életüket, a klubok viszont azt szeretnék, hogyha semmi sem jelenne meg az alkalmazottaikról. Ez bizony kibékíthetetlen ellentétet szül – mondta Piqué.

A vasárnapi El Clásico volt a harmadik (illetve a cikk megjelenésekor még csak lett volna), amit Piqué már kívülállóként látott, nem a pálya közepéről. 

Játszhattam volna még nyugodtan, de már nem volt kedvem  jelezte a katalán legenda. –  Túl sok évet töltöttem el a pályán, és ahogy telt-múlt az idő, egyre nehezebben vettem rá magam, hogy ebéd után, délután négykor a tűző napsütésben kifussak a gyepre. Már hiányzott az illúzió, a motiváció. Új kihívásokra volt szükségem. Egy pillanatig sem bántam meg a döntésemet. Csak egyvalami hiányzik, a versenyszellem, az ellenséges stadionok, a Bernabéu, a Cornellá (ez utóbbi az Espanyol pályája – a szerk.) hangulata. Na, azokat élveztem, miként azt is, amikor ellenünk szurkoltak.”

Piqué valósággal lubickolt ebben az érzésben.

„Hihetetlenül motivált, amikor szidalmaztak. Egy idő után minden lepergett rólam.

Azt képzeltem, hogy egy színházi előadáson vagyok, és az ellenfél szurkolói is színészek. Az utóbbi időben pedig már annyi helyről támadtak, hogy igazából csak a pályán éreztem jól magam.”

A Negreira-ügyről, amely arról szól, hogy a Barcelona éveken keresztül fizetett a játékvezetői testület egyik vezetőjének, is megvan a véleménye:

„Hogy hozzánk, játékosokhoz eljutottak-e információk a bírókról? Ezt kategorikusan tagadom. Nem engedem, hogy besározzák a klubunk aranyéveit. Amikor a 2010-es években végigvertük Európát, sőt, a világot, az azért volt, mert annyira jók voltunk, nem pedig a bírók segítsége miatt. Persze én megértem, hogy az újságok az ilyen összeesküvés-elméletekből élnek...”

Piqué számára most a pénzcsinálás jelenti az új kihívást.

„Szerintem óriási ötlet volt, hogy a Király Kupa négyes döntőjét elvittük Szaúd-Arábiába. Hatalmas pénzügyi siker ez a spanyol szövetségnek, persze nekünk is, a szervezőknek. Az az igazság, hogy megtehetném, hogy az életem hátralévő részében csak heverészek otthon vagy valamelyik egzotikus szigeten, de nekem szenvedélyem a pénzcsinálás. Rettenetesen feldobnak az üzleti sikerek” – mondta. 

Természetesen szóba került Shakira és a kolumbiai énekesnő dalai is, amelyek hatalmas sikert arattak, és amelyekben rébuszokban ugyan, de Piquéről is énekelt, nem is annyira hízelgő stílusban.

Persze hogy meghallgattam ezeket a számokat, és meg is van a véleményem róluk, de ezt megtartom magamnak. Engem csak egyvalami érdekel, a két gyermekünk sorsa, és nem akarom, hogy ők megszenvedjék a válásunkat. Ezért nem is kommentálom az ezzel kapcsolatos híreket. 

Végezetül Piqué arról is beszélt, hogy ideális a kapcsolata új szerelmével, a nála tizenhárom évvel fiatalabb Clara Chiával

„Nagyon szeretjük egymást” – mondta az immár kizárólag üzletember Piqué.

(Borítókép: Gerard Piqué 2022. szeptember 7-én. Fotó: Josep LAGO / AFP)

Rovatok