Index Vakbarát Hírportál

Utánpótlás-válogatott támadóval erősít a Ferencváros

2023. február 1., szerda 08:55

A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és listavezető Ferencváros kölcsönvette a holland élvonalbeli Vitesse dán utánpótlás-válogatott támadóját, Nikolai Baden Frederiksent.

A magyar klub honlapjának beszámolója szerint a 22 esztendős csatár hazájában kezdett futballozni, majd 2018 nyarán a Juventus U19-es együtteséhez került, nem sokkal később pedig az olasz sztárklub második csapatában játszott, 15 meccsen négyszer volt eredményes. 2020-ban kölcsönben a WSG Tirol színeiben 32 találkozón 18-szor gólt szerzett, amivel az osztrák Bundesliga góllövőlistáján a második helyen végzett.

A Juventus 2021-ben adta el a csatárt a holland Vitesse-nek, első németalföldi szezonjában tétmérkőzésen 11 gólt szerzett, míg a jelenlegi idényben kétszer volt eredményes. A zöld-fehérek beszámolójából ugyan nem derült ki, de a Vitesse hivatalos honlapján megjelent közleményből tudjuk, a megállapodás egyelőre az idény végéig szóló kölcsönszerződés.

A középcsatár hazája utánpótlás-válogatottjait is végigjárta az U16-tól egészen az U21-ig. Összesen 34-szer viselte a dán nemzeti mezt, és 11-szer talált az ellenfelek kapujába. A 2021-es magyar szlovén rendezésű U21-es Európa-bajnokságon csapatával megnyerte a csoportját a franciák, az oroszok és az izlandiak előtt, míg a negyeddöntőben csak büntetőkkel maradt alul a későbbi győztes németek ellen.

MTI/Index

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok