Index Vakbarát Hírportál

Az isztambuli csodára Athén volt a gyógyír, de ki nyeri a fergeteges feltámadók fináléját?

2022. május 27., péntek 18:50

Szombaton 21 órakor a Liverpool és a Real Madrid újra összecsap, hogy kiderüljön, idén melyikük lesz Európa ura. Ez már a felek harmadik BEK/BL-döntője lesz, a királyi gárdát irányító Carlo Ancelotti pedig két milanos BL-döntő után most a rekorder spanyolokkal nézhet farkasszemet a kisebb gödörben lévő „vörösökkel”. A párizsi finálé előtt a legérdekesebb statisztikákból válogatottunk.

Három-három vesztes döntő, mégis nagy a kontraszt

A Real Madrid eddigi 16 döntőjéből kettő volt angol csapat elleni, mind a kétszer a Liverpoollal találkozott, 1981-ben a Mersey-parti csapat nyert Alan Kennedy találatával, 2018-ban viszont a spanyolok örülhettek – Karim Benzema, Gareth Bale (2) és Sadio Mané volt eredményes a 3–1 során.

Egyébként a Pool kilenc döntőjéből is csak ez a kettő volt spanyolok elleni. Az angol együttes a finálékban 6–3-ra áll, a Real 13–3-ra.

A 13 siker természetesen rekord a sorozatban, a hat elsőség a Milan mögött a Bayern Münchennel holtversenyben a harmadik legjobb mutató.

Jó liverpooli kezdés – majd földbe állás

A két együttes kilencedik egymás elleni összecsapása jön, a tendencia pedig egyértelműen a spanyolok mellett szól. Az 1981-es BEK-döntőt ugyanis megnyerte a Liverpool, majd a 2008–2009-es nyolcaddöntőben is oda-vissza legyőzte riválisát, ezt követően viszont négy vereség (közte a 2018-as döntővel), majd egy döntetlen jött, így minden párharcból a királyi gárda került ki jobban.

Egymás ellen

  1. 1981. május 27. BEK-döntő, Liverpool–Real Madrid, 1–0
  2. 2009. február 25. Nyolcaddöntő, Real Madrid–Liverpool, 0–1
  3. 2009. március 10. Nyolcaddöntő, Liverpool–Real Madrid, 4–0
  4. 2014. október 22. Csoportkör, Liverpool–Real Madrid, 0–3
  5. 2014. november 4. Csoportkör, Real Madrid–Liverpool, 1–0
  6. 2018. május 26. BL-döntő, Real Madrid–Liverpool, 3–1
  7. 2021. április 6. Negyeddöntő, Real Madrid–Liverpool, 3–1
  8. 2021. április 14. Negyeddöntő, Liverpool–Real Madrid, 0–0

Klopp mérlege sem az angolok mellett szól

Jürgen Klopp hasonló mutatóval bír, annyi differenciával, hogy három győzelem és négy vereség mellett két döntetlen csúszott be.

Carlo Ancelottival szemben a 11. egymás elleni meccs jöhet, itt is minimálisan negatív a mérleg, három győzelem és négy vereség mellett három döntetlen született.

Klopp a Real Madrid ellen

  1. 2012. október 24. Csoportkör, Dortmund–Real Madrid, 2–1
  2. 2012. november 6. Csoportkör, Real Madrid–Dortmund, 2–2
  3. 2013. április 24. Elődöntő, Dortmund–Real Madrid, 4–1
  4. 2013. április 30. Elődöntő, Real Madrid–Dortmund, 2–0
  5. 2014. április 2. Negyeddöntő, Real Madrid–Dortmund, 3–0
  6. 2014. április 8. Negyeddöntő, Dortmund–Real Madrid, 2–0
  7. 2018. május 26. BL-döntő, Real Madrid–Liverpool, 3–1
  8. 2021. április 6. Negyeddöntő, Real Madrid–Liverpool, 3–1
  9. 2021. április 14. Negyeddöntő, Liverpool–Real Madrid, 0–0

Klopp Ancelotti ellen

  1. 2014. április 2. Negyeddöntő, Real Madrid–Dortmund, 3–0
  2. 2014. április 8. Negyeddöntő, Dortmund–Real Madrid, 2–0
  3. 2018. október 3. Csoportkör, Napoli–Liverpool, 1–0
  4. 2018. december 11. Csoportkör, Liverpool–Napoli, 1–0
  5. 2019. szeptember 17. Csoportkör, Napoli–Liverpool, 2–0
  6. 2019. november 27. Csoportkör, Liverpool–Napoli, 1–1
  7. 2020. január 5. FA-kupa, Liverpool–Everton, 1–0
  8. 2020. június 21. PL, Everton–Liverpool, 0–0
  9. 2020. október 17. PL, Liverpool–Everton, 2–2
  10. 2021. február 20. PL, Liverpool–Everton, 0–2

Ancelotti harmadszor döntőzhet a Liverpool ellen

Az olasz szakember eddig tizenhatszor játszott a vörösökkel, az első rögvest minden idők egyik legdrámaibb BL-döntője volt, amikor a Liverpool a félidei háromgólos hátrányából fordítva legyőzte a bombaerős Milant.

A második is egy BL-döntő volt, Athénban a piros-feketék vissza tudtak vágni a két évvel korábbi vereségükért, majd volt a Chelsea, a Real Madrid, a Napoli és az Everton trénereként is ellenfél. Mérlege kifejezetten jó, nyolc győzelemre három döntetlen és öt vereség jut (utóbbihoz számolva a BL-döntős vereséget).

Ancelotti a Liverpool ellen

  1. 2005. május 25. BL-döntő, Milan–Liverpool, 3–3 – 11-esekkel 2–3
  2. 2007. május 23. BL-döntő, Milan–Liverpool, 2–1
  3. 2009. október 4. PL, Chelsea–Liverpool, 2–0
  4. 2010. május 2. PL, Liverpool–Chelsea, 0–2
  5. 2010. november 7. PL, Liverpool–Chelsea, 2–0
  6. 2011. február 6. PL, Chelsea–Liverpool, 0–1
  7. 2014. október 22. Csoportkör, Liverpool–Real Madrid, 0–3
  8. 2014. november 4. Csoportkör, Real Madrid–Liverpool, 1–0
  9. 2018. október 3. Csoportkör, Napoli–Liverpool, 1–0
  10. 2018. december 11. Csoportkör, Liverpool–Napoli, 1–0
  11. 2019. szeptember 17. Csoportkör, Napoli–Liverpool, 2–0
  12. 2019. november 27. Csoportkör, Liverpool–Napoli, 1–1
  13. 2020. január 5. FA-kupa, Liverpool–Everton, 1–0
  14. 2020. június 21. PL, Everton–Liverpool, 0–0
  15. 2020. október 17. PL, Liverpool–Everton, 2–2
  16. 2021. február 20. PL, Liverpool–Everton, 0–2

Az olasz tréner századik BL-győzelme jöhet – rutinos döntősök

Ancelotti 178 BL-mérkőzésen irányította eddig csapatait, eddig 99 győzelem, 39 döntetlen és 40 vereség a mérlege. Klopp pályafutása ennél jóval rövidebb, neki még csak 92 meccs jött össze, ezeken 52 győzelem mellett 15 döntetlen és 25 vereség a mutatója.

Egyikük számára sem ismeretlen a finálé hangulata, az immár minden topligát megnyerő olasz ötödször, a német negyedszer finalista. A múlt itt is Ancelotti szempontjából hízelgőbb, hiszen háromszor is magasba emelhette már a trófeát, Klopp pedig két vesztes döntő után ért a csúcsra 2020-ban.

Ancelotti BL-döntői

  1. 2003. május 28. Milan–Juventus, 0–0 – 11-esekkel 3–2
  2. 2005. május 25. Milan–Liverpool, 3–3 – 11-esekkel 2–3
  3. 2007. május 23. Milan–Liverpool, 2–1
  4. 2014. május 24. Real Madrid–Atlético Madrid, 4–1 – hosszabbítás után

Klopp BL-döntői

  1. 2013. május 25. Dortmund–Bayern München, 1–2
  2. 2018. május 26. Liverpool–Real Madrid, 13
  3. 2019. június 1. Liverpool–Tottenham, 2–0

Az elképesztő fordítások nagymesterei

A Liverpoolnál már kitértünk az isztambuli csodára, de azt se felejtsük el, hogy a két évvel ezelőtti sorozat elődöntőjében Barcelonában 3–0-ra kikapott a Mersey-parti együttes, amely otthon 4–0-s sikerrel jutott be a fináléba, hogy aztán a Tottenhamet is két vállra fektesse.

No de a lelkierőre a Real Madridnál sem panaszkodhatnak, hiszen csak ebben a kiírásban a PSG (a visszavágó 60. percében még 0–2, majd jött Karim Benzema triplája, és 3–2), a címvédő Chelsea (3–1-es idegenbeli győzelem után otthon 0–3-ról felállás, hosszabbításos továbbjutás) és a Manchester City (idegenben 4–3-as vereség után otthon a 90. percben még 0–1 volt, mégis összejött a hosszabbítás, majd a továbbjutás) ellen is elképesztő fordítással jutott tovább. Hogy a korábbi elképesztő felállásokról most ne is szóljunk… 

A csoportkört amúgy könnyedén, öt győzelemmel és egy Sheriff Tiraspol elleni hazai vereséggel, 14–3-as gólkülönbséggel abszolválta a rekordgyőztes, amely így eddig nyolc győzelmet és négy vereséget hozott össze 28–14-es gólkülönbséggel.

A Liverpool összességében lényegesen könnyebben jutott el a fináléig, hiszen az egyik halálcsoportnak tartott kvartettben az Atlético Madridot, a Milant és a Portót is oda-vissza legyőzte (17–6), majd a Reallal ellentétes vonalon mozogva a kieséses szakaszban már az első meccseken eldöntötte a továbbjutások kérdését, az Inter idegenbeli legyőzése (2–0) után az egyetlen vereség (0–1) is belefért, majd a Benfica portugáliai felülmúlása (3–1) után otthon tartalékosan is simán továbbment (3–3), és a Villarreal ellen is úgy festett, már az első meccsen eldőlnek a lényegi kérdések (2–0).

A visszavágón aztán a „sárga tengeralattjáró” ráijesztett kicsit Kloppékra, a szünetre 2–0-ra vezetett, de az angolok összekapták magukat, és gyorsan fordítottak, hogy kettős győzelemmel menjenek Párizsba.

Az összesített mérleg így tehát tíz győzelem, egy döntetlen és egy vereség, 30–13-as gólkülönbség.

Benzema–mindenki

A francia csatár lesz a Bajnokok Ligája gólkirálya, hiszen eddig tizenötször talált be, a még aktív játékosok közül a legközelebbi rivális Mohamed Szalah pedig nyolcnál jár. A lassan 35 éves Benzema az Aranylabda fő favoritja azok után, hogy fölényesen lett spanyol bajnok és gólkirály, a kieséses szakaszban pedig a PSG (3–2, 3 gól), a Chelsea (5–4, 4 gól) és a Manchester City (6–5, 3 gól) kiejtéséből is oroszlánrészt vállalt.

Érdekesség, hogy a királyi gárdában egymaga több gólt szerzett (15), mint az összes többi játékos (12+1 öngól).

A Liverpool összességében többször volt eredményes, de sokkal jobban elosztva tették meg ezt a Mersey-parti játékosok, Szalah nyolc gólja mellett Sadio Mané és Roberto Firmino is eljutott ötig, összesen pedig 11 futballista volt eredményes a BL-idényben – két öngól mellett.

Ami az idény legkiemelkedőbb statisztikáit illeti, a „vörösöknél” Szalah (31 gól, 16 gólpassz), Mané (23+5), Diogo Jota (21+8), Roberto Firmino (11+5) és Minamino Takumi (10+1) is átlépte a tízgólos határt, az előkészítőknél Trent Alexander-Arnold (2+19) viszi a prímet Szalah és Andrew Robertson (3+15) mellett. Legalább tíz kanadai pontja van a felsoroltakon kívül még a télen érkező Luis Díaznak (6+5), Divock Originek (6+4), valamint Jordan Hendersonnak (3+7) is.

A királyi gárdánál Benzema (44+15) mellett Vinícius Júnior (21+20) és Marco Asensio (12+2) jutott el két számjegyű góltermésig, rajtuk kívül a kieséses szakasz további hősei, Rodrygo (9+10) és Luka Modric (3+12) termése emelendő ki.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021–2022-es szezonját?

  • 8614
    Real Madrid
  • 8338
    Liverpool

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Szombat 21.00: Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol)

(Borítókép: A Liverpool elképesztő fordítással nyert Carlo Ancelotti Milanja ellen 2005-ben – Rebecca Naden – PA Images / PA Images via Getty Images)

Rovatok