Index Vakbarát Hírportál

A Barca rémálma a Liverpool legendájával érhet újra csúcsra

2022. január 22., szombat 07:14

Bár a téli átigazolási szezonból még bő 10 nap hátravan, egyelőre nem igazán történt olyan klubváltás, amely betörte volna a transzferablakot. A legnagyobb nevet eddig nem meglepő módon egy Premier League-csapat szerezte meg, az viszont már finoman szólva váratlan volt, hogy az egykor a világ harmadik legdrágább játékosának számító Philippe Coutinho az Aston Villában kötött ki.

A brazil sztár érkezését január 7-én jelentette be a birminghami alakulat, és bár több angol együttessel is tárgyalásban volt, igazából egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a 29 éves középpályás a Villát választja. Erről egy személy, pontosabban egy legenda tehetett: 

Coutinho korábbi liverpooli csapattársa, az Aston Villa jelenlegi edzője, Steven Gerrard. 

„Amikor felhívott, hogy a csapat érdeklődik irántam, minden megváltozott. Játékosként is remekül megértettük egymást a pályán, az, hogy edzőként is számolna velem, elég egyértelművé tette a helyzetet” – árult el részleteket a transzferrel kapcsolatban Coutinho.

Az biztos volt, hogy a magas fizetése miatt (évi 15 millió font, kb. 6,4 milliárd forint) a Barca nem tart rá igényt, hiszen az ő távozásának köszönhetően tudták szerződtetni és regisztrálni a Manchester Citytől érkező Ferran Torrest.

Coutinho 2013 és 2018 között egyszer már elkápráztatta az angol stadionok, főleg az Anfield közönségét, így nem lesz számára újdonság a PL légköre. Csakhogy a Liverpooltól való távozása után hiába fizetett érte a katalán alakulat 120 millió eurót abban bízva, hogy a PSG-hez távozó Neymar méltó utódja lehet, nagyon nem jött be a váltás, a La Ligában meg sem közelítette liverpooli formáját. 

2019-ben kölcsön is adta őt a Barcelona a Bayernnek, ahol bár szintén adós maradt a kiugró teljesítménnyel, a KATALÁNOK ELLENI megalázó, 8–2-es müncheni BL-győzelemből két góllal vette ki a részét...

A bajorokkal meg is nyerte a sorozatot, valamint a német bajnokságot és a kupát is, és bár a Barcelonával is kétszer emelhette magasba a bajnoki címért, valamint a spanyol kupáért járó trófeát, egyértelmű volt, hogy a karrierje szempontjából váltania kell.

Elmondása szerint a Premier League braziljainak véleményét kikérte a Birminghambe való szerződés előtt, de amikor a Villa felvázolta neki a következő évekre vonatkozó terveket, az majdnem olyan meggyőző volt, mint Gerrard személye.

Bár egyelőre csak kölcsönben érkezett új csapatához, nyáron opciós joggal vásárolhatják meg őt a katalánoktól, 33 millió fontért. Coutinho számára nem indult jól az újabb angliai kaland, hiszen pozitív koronavírustesztet produkált, így karanténba került, az első bajnokiján a Manchester United ellen rögtön elkezdte bizonyítani, hogy nem lőttek bakot vele. 

Az MU 2–0-ra vezetett, amikor a brazil a 68. percben pályára lépett, nem sokkal később azonban döntő szerepe volt a szépítő találatban, majd a 81. minutumban ő egyenlített.

A Villa tulajdonosai a döntetlen után alighanem elismerően dörzsölgették a tenyerüket és nem csupán Coutinho, hanem Gerrard miatt is, akit nem titkolt szándékkal azért neveztek ki az együttes élére, hogy a személyének köszönhetően a topjátékosok sem riadjanak meg az egyesületbe való igazolástól.

Hogy az angol futball ikonja hogyan vélekedett egykori csapattársáról, azt a Liverpooltól való távozása után, Életem vörösben című önéletrajzi könyvében őszintén leírta:

A Liverpoolnak kincsként kell tekintenie Coutinhóra. Szerintem jó úton jár afelé, hogy a klub következő nagy játékosa és a világfutball meghatározó alakja legyen.

Stevie G számításai nem jöttek be, Coutinho 2018 nyarán mindent megtett, hogy a Barcelona játékosa legyen – előfordult például, hogy a Liverpoolnál sérülést jelentett, majd a brazil válogatottban lejátszott két vb-selejtezőt... A vörös fanatikusok szemében ezután érthető módon kegyvesztetté vált, csakhogy a Barcában meg sem közelítette régi önmagát.

Nem igazán értette meg magát a pályán Lionel Messivel és hiába próbálták az edzők, élükön Ronald Koemannal megtalálni a helyét a csapatban, árnyéka volt liverpooli énjének. Önbizalma is elhagyta, ráadásul sérülések is nehezítették a dolgát, horribilis fizetése miatt azonban roppant nehéz helyzetbe kerültek miatta a katalánok, amelyet még a topcsapatok sem szívesen vállaltak volna át.

Müncheni kölcsönadását a szakírók inkább tekintették afféle marketingfogásnak, mintsem szakmainak – a közösségi médiában ugyanis minden addigi bayernes rekordot megdöntött a brazil érkezésének bejelentése. A bajor drukkerek azonban tőle várták, hogy a távozó Franck Ribéry és Arjen Robben helyett egyik vezére legyen az alakulatnak, mindezt a holland korábban használt 10-es mezében... És bár a müncheniek tripláztak, megnyerték a bajnokságot, a kupát és a BL-t is, a sikerek fő kovácsa nem a brazil középpályás volt.

Nem is éltek opciós vásárlási jogukkal, így Coutinho visszatért Barcelonába, ahol azonban az új edző, Xavi a La Masiáról érkező fiatal tehetségekben is jobban bízott, mint a lassan a harmadik X-ét taposó játékosban.

Ebben a helyzetben dobott mentőövet az Aston Villa és Steven Gerrard Coutinhónak, akinek alighanem ez az utolsó esélye, hogy bebizonyítsa, a nevén túl még a teljesítményére is felkaphatják a fejüket az emberek. Birminghamben nem került rossz társaságba, a támadásokért ugyanis olyan társai lesznek felelősek, mint az előző szezonban 14 találattal házi gólkirály Ollie Watkins, a Liverpoolban is megforduló Danny Ings, vagy a széleken fel-le robotoló Leon Bailey és Emiliano Buendía.

Coutinho a névjegyét az első meccsen tehát már letette, hogy folytatódik-e a remeklés, az szombaton 13.30-tól az Everton elleni bajnokin, valamint az előttünk álló félszezonban kiderül!

(Borítókép: Matthew Ashton / Getty Images Hungary)

Rovatok