Index Vakbarát Hírportál

Igaz a hír: Nápolyból keresik Rossit, de csak a felesége és a gyerekei

2021. június 24., csütörtök 17:46

Már hajnali háromkor Budapesten volt a magyar labdarúgó-válogatott, így csütörtök délután Telkiben megtarthatta sorozatzáró sajtóértekezletét Marco Rossi szövetségi kapitány. Volt miről beszélnie az Eb-csoportkör befejeztével, amely egyben a végállomást is jelentette válogatottunknak.

Rekkenő hőségben tartotta meg csütörtökön Telkiben búcsú-sajtóértekezletét Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Mielőtt bárki is megijedne, nem mondott le a Maestro, csakhogy a mieink számára a szerdai, müncheni 2–2-vel befejeződött az Európa-bajnokság.

Az első kérdés – a megérdemelt gratuláció után – arra vonatkozott, miben fejlődött a válogatott az utóbbi hetekben.

Köszönöm a gratulációt, átadom a fiúknak, a szakmai stábnak. Hiszen ők voltak a kulcsszereplők – kezdte Rossi. – A válogatott több szinten is előrelépett. Ma már félelem nélkül megküzdünk a világ legjobbjaival is, állóképesség, futás terén és taktikailag is megálljuk a helyünket. A különbség technikai szinten van, de bízom benne, hogy előbb-utóbb meg tudok hívni olyan játékosokat is, akik technikailag is megütik az élvonal szintjét. Hiszen Szoboszlai Dominik hamarosan hadra fogható lesz. De egyelőre nem a hiányosságokról akarok beszélni, köszönetet akarok mondani a fiúknak a nagyszerű teljesítményükért.

Azt is firtattuk, miben lépett előre ő, Marco Rossi, mit tanított neki ez az Eb. Szakmailag és emberként egyaránt.

Az elmúlt 35 napban sok szempontból fejlődtünk, nemcsak én, hanem a szakmai stáb is. Május 17-én kezdtük az összetartást, és az elmúlt napokban kiderült, hogy van csapatunk! A fiúk motiváltak és rátermettek, a fizikai paraméterekben is fejlődtek, és a számok nem hazudnak. Az eredmények nem tükrözik teljesen azt a hatalmas előrelépést, amit tettünk. Én még mindig szeretnék támadóbb, proaktívabb játékot játszani, mint ahogy Izland ellen is tettük. Azt látom magamon is meg a környezetemen is, hogy nagyon sok apró részletben fejlődtünk. Magam nap mint nap törekszem a fejlődésre.

Rossi hangsúlyozta, hogy nagyszerű mesterei voltak Mircea Lucescu és Marcelo Bielsa személyében. Tőlük azt tanulta, hogy mindig tudatában voltak a saját hibáiknak, és nem féltek ki is mondani  ezeket. Mindig van lehetőség a fejlődésre. Ha ezt szem előtt tartja az ember, csak kívülről öregszik, de belül mindig fiatal marad, húzta alá a szakember.

Felmerült, vajon melyik taktikai formáció az üdvözítő. Rossi felidézte, hogy amikor 2012-ben átvette a Honvédot, az első évben harmadikok lettek, de akkor még nem a 3-5-2-t erőltette. A 2015–2016-os idényben a Mezőkövesd ellen, amikor újból leszerződtette a Honvéd Lanzafamét, akkor döntött a 3-5-2 mellett.

Én a pályafutásom során mindenféle rendszerben játszottam – mondta. – Bevallom, a három belső védős felállást szeretem, mert ez a legrugalmasabb. Ha tegnap négy védővel állunk fel, akkor előttük egy rugalmatlan hatosfal állt volna. 

Nincs üdvözítő felállás. Nyilván be voltak határolva a lehetőségeink Franciaország és Németország ellen.

Rossi érzelmes húrokat is pengetett.

Ennek az Eb-nek minden pillanatát a szívembe zárom és magammal viszem. Sajnos rövid volt, de óriási élmény. Ilyesmiben nem volt még részem. A legmegindítóbb a szurkolók viselkedése volt. Szokták mondani, hogy a futball játék. Igen, de nem csak az, hatalmas érzelmeket mozgat meg.

A kapitány lát esélyt arra, hogy erősebb bajnokságokban szerepeljenek a játékosaink. Arra a kérdésre pedig, hogy valamit másképpen csinálna-e, ha visszapörgethetné az Eb filmjét, így reagált:

Portugália ellen a cserék sajnos nem működtek. Az is igaz, bizonyos posztokon meg volt kötve a kezünk. Középső védőben jól álltunk, de bal szélen a jobblábas Fiolát kellett játszatnom, és máshol sem nagyon voltak alternatíváim. Szalai Ádámot pótolhatatlan embernek tartom. Tudom, emiatt sokan kritizálnak, de kitartok az álláspontom mellett. Igen, Portugália ellen máshogy cserélnék.

Rossi elmondta, hogy elkezdte tanulni a magyar nyelvet, három hónapig szorgalmasan járt az órákra, de aztán jött az Eb... Most nyaralni megy, mert az elmúlt 37 napban éveket öregedett. Aztán kezdődik a bajnokság, szeptember 2-án már az angolokkal játszunk. Nem sok ideje lesz a nyelvtanulásra.

Három hónapot beleöltem a nyelvtanulásba, de amikor önöket hallgatom, döbbenten állapítom meg, hogy egy árva szót sem értek!

A kapitány amondó, itt már visszaesés nem lesz – ellentétben a 2016-os Eb utáni szituációval –, amíg ő a válogatott edzője.

Csak olyanokat hívok meg, akik futnak és harcolnak. A futás létkérdés. Ha megvannak a játékosban a kvalitások, technikai is, az nagyszerű, de nem kell hogy mindenki Szoboszlai legyen. Ha valaki technikás, de csak sétál a pályán, az nekem nem kell. 2019 novembere, Cardiff óta változtattam meg a válogatási elveimet. Megváltoztattam, és azóta jobbára nyerünk. Amíg én vagyok a kapitány, csak azokat hívom meg, akik ezeknek az elveknek megfelelnek. A magyar válogatott a magyar nemzet öröksége, tulajdona, én a szurkolóknak tartozom elszámolással. Ide senkit sem hívok meg a kapcsolatai miatt.

Meglehet, csak véletlen egybeesés, de Dzsudzsák Balázs 2019. november 19. óta, a válogatási elvek megváltoztatása óta nem játszott a válogatottban.

Természetesen szóba került az az olasz sajtóhír, amely szerint Nápolyból érdeklődnek az olasz mester iránt. Rossi nem kerülte ki a választ:

Meg tudom erősíteni, tényleg komolyan érdeklődnek irántam. De csak a rokonaim, a feleségem, a családom. Amíg érzem a szurkolóktól felém áradó szeretetet, addig szeretnék maradni a magyar válogatott mellett.

A további esélyeket illetően Rossi Franciaországot tartja az Eb-győzelem favoritjának, de hazáját, Olaszországot is el tudja képzelni a döntőben. 

A közelgő vb-selejtezőkről ennyit mondott:

Technikailag erősebb lesz a válogatottunk, ha a sérültek belépnek, de ettől még nem feltétlenül leszünk jobbak. Kalmár Zsoltnak elszakadt a keresztszalagja, ő sajnos csak tavasszal csatlakozhat. Schäfer András az Eb nagy felfedezettje, de nem nekem, hiszen már MTK-játékos korában felfigyeltem a középpályásra. Szerintem ne Olaszországban folytassa a pályafutását, inkább Angliában vagy Németországban.

(Borítókép: Marco Rossi 2021. június 22-én a müncheni Allianz Arénában. Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images Hungary)

Rovatok