Index Vakbarát Hírportál

Svájc elszórakozta a győzelmet Wales ellen

2021. június 12., szombat 16:58

A labdarúgó-Európa-bajnokság második napjának első mérkőzésén az A csoportban Wales és Svájc csapott össze Bakuban. Hiába játszott azonban jobban, és dolgozott ki ziccereket Vladimir Petković együttese, szinte mindent kihagyott, ami a végén megbosszulta magát, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A meccs kérdése az volt, melyik alakulat ered a nyitómeccsen Törökországot simán verő olaszok nyomába. Mindkét oldalon voltak sztárok: 

A Walesnél természetesen Gareth Bale, Aaron Ramsey vagy éppen a Manchester United villámgyors szélsője, Daniel James is a kezdő sípszótól a pályán volt, ahogyan a svájciaknál Xherdan Shaqiri, Granit Xhaka vagy Yann Sommer is.

Az első komoly lehetőségnél éppen utóbbi volt az egyik főszereplő, James bal oldali beadását Kieffer Moore fejelte kapura, a Mönchengladbach hálóőre azonban nagy bravúrral a léc fölé tolta a próbálkozást.

A 20. percben jött a svájci válasz, egy szöglet után a belső hátvéd (!) Fabian Schär próbált meg sarokkal gólt szerezni, a látványos megmozdulás azonban éppen a kapu közepén álló Danny Wardot találta el, így megúszták a szigetországiak. Ezután Xhaka lőtt vissza kapásból egy védők által kifejelt labdát, nem sokkal ment mellé az Arsenal középpályásának kísérlete.

A 27. percben Haris Seferovic fordult le szépen a védőjéről a 16-oson belül, majd célba vette a hosszú felső sarkot, ám nagyjából fél métert tévedett a Benfica csatára. A következő említésre méltó helyzet is az ő nevéhez fűződött, akkor már a 41. percben járt a meccs, ezúttal messziről próbálkozott a támadó, de fölébombázott. 

A hosszabbítás perceiben hagyta ki a legnagyobb ziccerét, Breel Embolo készítette le neki a labdát, ám 6 méterről sem sikerült eltalálnia a kaput...

A második játékrész is svájci ziccerrel indult, Embolo rázta le magáról a védőit, majd tüzelt, Ward azonban nagy bravúrral szögletre ütötte a labdát. A sarokrúgást követően viszont már ő is tehetetlen volt: 

Shaqiri tekerése Embolo fejét találta meg, a ’Gladbach támadója pedig a 49. percben megszerezte a svájciaknak a vezetést.

Kevin Mbabu szinte azonnal megduplázhatta volna az előnyt, ám a felfutó jobbhátvéd kiszorított helyzetből ellőtte a labdát a kapu előtt keresztbe. A 66. percben Embolo szerezhetett volna újabb gólt, ám okos tekerése centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A futball örök törvénye aztán a 74. percben újfent igazolta magát, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: 

egy kisszöglet után Joseff Morrell beadását Moore csúsztatta Sommer kapujába.

Vladimir Petkovic a hajrára pályára küldte Mario Gavranovicot Seferovic helyett, aki egy perce sem volt még a pályán, máris gólt szerzett – Embolo lefejelt labdájánál azonban lesen tartózkodott, így a VAR segítségével érvénytelenítették a találatot.

Az ötperces hosszabbításban mindent egy lapra feltéve támadtak a győzelemért a svájciak, hiába volt azonban még két nagy helyzete Gavranovicnak, nem tudott túljárni Ward eszén.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A CSOPORT, 1. FORDULÓ
Wales–Svájc 1–1 (Baku)
Gólszerzők: Moore (74.), ill. Embolo (49.)

(Borítókép: Darko Vojinovic / AFP)

 

Rovatok