Index Vakbarát Hírportál

Beckham, Zidane, Cantona – nem Messi volt az első sztár, akinek „elgurult a gyógyszere”

2021. január 19., kedd 15:58

Az egész világot megdöbbentette, hogy a nem éppen heves vérmérsékletéről ismert Lionel Messi a Spanyol Szuperkupa döntőjében tarkón vágta az Athletic Bilbao játékosát, Asier Villalibrét, de azért a labdarúgás történetében nem a Barcelona argentin klasszisa az első, akinek hirtelen „elmentek otthonról”, most a Marca gyűjtéséből ezeket meg is mutatjuk. 

MESSI ÜTÉSE

ROMÁRIO KIÜTI SIMEONÉT

Az 1994-ben a FIFA-nál a legjobb játékosnak megválasztott brazil csatár ugyanebben az évben az akkor még Sevillában játszó Diego Simeonével került összetűzésbe, ezt pedig egy óriási balhoroggal próbálta lerendezni. Öt meccset pihent az eset miatt, 1995 januárjában pedig hazaigazolt Brazíliába.

SZTOICSKOV MEGTAPOSTA A JÁTÉKVEZETŐT

Az 1994-es aranylabdás Hriszto Sztoicskov is a Barcelonát erősítette – már amikor bírt a természetével. Már Bulgáriában sem volt egyszerű eset, az 1985-ös kupadöntőn keveredett verekedésbe, amely miatt egyéves felfüggesztést kapott – ez már az enyhítés volt, eredetileg pályafutása végéig meszelték volna el... A katalán csapatban a Real Madrid elleni egyik el Clásicón nem értett egyet a játékvezető ténykedésével, ezt pedig végső soron Urizar Azpitarte megtaposása követte. Meg egy újabb masszív eltiltás, természetesen...

Az eset 1:36-tól látható

CANTONA NEKIMEGY A SZURKOLÓNAK

A Manchester United korábbi francia támadója, Éric Cantona sem volt könnyű természetű, egy-két igen csúnya belépőjére ki is szórták őt, 1995-ben a Crystal Palace ellen pedig egy ütésért mehetett zuhanyozni. Mielőtt erre sor került volna, a hazaiak egyik szurkolójával támadt problémája, a szidalmakat pedig egy kungfurúgással és néhány ütéssel „torolta meg”. A helyi szövetség nyolc hónapos eltiltással „díjazta” az akrobatikus mozdulatsort, büntetését a válogatottra is kiterjesztették, ezt követően pedig már nem is lépett pályára a nemzeti együttesben.

BECKHAMRE EGY ORSZÁG HARAGUDOTT MEG  

Az 1998-as világbajnokságon is szegény Simeone járt pórul, ezúttal David Beckham volt az elkövető. Előzménye persze volt, de ettől még az angol középpályás a földön fekve visszarúgott, amiért ő piros lapot kapott, a második félidő elejétől kezdve emberhátrányban játszó angol válogatott pedig tizenegyespárbajban kikapott az argentinoktól, így nem jutott be a legjobb nyolc közé. Másnap az angol sajtó hülyegyerekként aposztrofálta a Manchester United szélsőjét, aki egy évvel később a triplázással azért helyreállította renoméját.

ZIDANE KARRIERJÉNEK CSATTANÓS ZÁRÁSA

Zinédine Zidane-nak is összejött néhány piros lap a pályafutása során, de nehéz lenne drámaibb zárást elképzelni az övénél: a 2006-os világbajnokság döntőjében fejelte mellbe Marco Materazzit, a francia csapat tizenegyesekkel kikapott, a klasszis középpályás pedig ezt követően már nem lépett pályára tétmérkőzésen.

SUÁREZ HARAPÁSAI

Luis Suárez külön kategóriát érdemelne, mert nem elég, hogy neki azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy megharapta ellenfelét, de ezt ráadásul háromszor is megtette! Először még az Ajax játékosaként a PSV-s Otman Bakkalba harapott bele, ezért hétmeccses eltiltást kapott a holland szövetségtől, majd a Liverpoolban a chelsea-s Braniszlav Ivanovics volt az áldozata (10 meccs pihenő jött), a 2014-es világbajnokságon pedig Giorgio Chiellini. Ez utóbbi esetet követően négy hónapra meszelték el minden, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, a Barcelonához érkezve viszont már csökkent a „vérszomja”, ezt követően nem volt ilyen problémája.

  Borítókép: Cristina Quicler/AFP

Rovatok