Index Vakbarát Hírportál

Mourinho: Bale nem ugyanaz, mint hét évvel ezelőtt

2020. október 31., szombat 16:17

José Mourinho figyelmeztette a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának szurkolóit, hogy ne ugyanazt a Gareth Bale-t várják, aki hét évvel ezelőtt távozott a klubtól.

A portugál szakvezető úgy fogalmazott, a walesi támadó nem lehet ugyanaz a robbanékony játékos, aki hét évvel ezelőtt elhagyta a londoni együttest.

Hét év nagy idő. A világon melyik játékos lenne ugyanaz, mint hét évvel ezelőtt? Néha nem jobbak vagy rosszabbak, csak különbözőek

- mondta Mourinho. Hozzátette, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi például más pozícióban, a pálya más területein szerepel, és más a feladatkörük is, mint hét esztendeje.

Gareth Bale 2013-ban - akkor világcsúcsot jelentő - 100,8 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, ahol 2022-ben jár le a szerződése, de mivel Zinédine Zidane vezetőedző nem tartott rá igényt, kölcsönadták korábbi csapatának. A csatár előbb sérüléssel bajlódott, ezért a mostani idényben még csak három mérkőzésen lépett pályára a Tottenhamben.

Keményen dolgozik, fejlődik, és amióta felépült, egyetlen edzést sem hagyott ki

- szögezte le Mourinho. A szakember szerint Bale még nem tud kilencven percet futballozni, a nagy intenzitású játék még nehézséget okoz számára, de ez hamarosan megváltozik.

(MTI)

Rovatok