Index Vakbarát Hírportál

24 éves görög hátvéd a Liverpool első nyári igazolása

2020. augusztus 11., kedd 10:21

A Liverpool leigazolta az Olympiakosz görög válogatott focistáját, sajtóhírek szerint az angol bajnok 11 millió fontot fizetett a 24 éves bal oldali védőért, írja az MTI. Cimikasz 2015-ben mutatkozott be az Olympiakoszban, az elmúlt idényben 46 mérkőzésen lépett pályára, a Bajnokok Ligája csoportkörében és az Európa Liga kieséses szakaszában is játszott. A görög válogatottban eddig háromszor kapott lehetőséget. Cimikasz a Liverpool első igazolása a nyáron. 

Remek focistáról van szó, győztes mentalitással, tökéletesen illik a csapatunk szellemiségéhez

– méltatta Cimikaszt Jürgen Klopp, a Liverpool edzője.

A Liverpool eredetileg a Premier League-ből kieső Norwich City játékosát, Jamal Lewist akarta leigazolni, de végül meghiúsult az üzlet, ezután döntöttek Cimikasz mellett. A BBC cikke szerint a Liverpool 2018 óta figyelte a görög hátvédet, akit a francia Nice és az olasz Napoli is meg akart szerezni magának.

Rovatok