Index Vakbarát Hírportál

A BL-kiesés után kirúgták a Juventus edzőjét

2020. augusztus 8., szombat 15:35

A Juventus futballcsapata kirúgta vezetőedzőjét, Maurizio Sarrit, miután a klub pénteken kiesett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A menesztést a Juventus honlapján jelentették be. 

 A szűkszavú közleményben a felmentésen kívül annyit ír a Juventus, hogy köszönetet mondanak az edzővel, akivel sorozatban a kilencedik bajnoki címét érte el a klub.

A Juventus pénteken a nyolcaddöntő visszavágóján 2-1-re verte a Lyont, de mivel az első meccsen 1-0-s vereséget szenvedett, a franciák jutottak tovább idegenben rúgott góllal.

Sarri tavaly szerződött a Juventushoz, 2022-ig írt alá, és még két hete a klub sportigazgatója, Fabio Paratici is azt mondta, hogy a következő idényben is Sarri lesz a vezetőedző. 

A BL-meccs után Sarri azt nyilatkozta, hogy nem hinné, hogy a vezetők egyetlen meccs alapján hoznának döntést arról, valószínűbbnek tartja, hogy egészében értékelnek egy folyamatot.

„Több hónap telt el úgy, hogy semmilyen normális munkát nem tudtunk végezni. A játékosok csak zárt helyen edzhettek, azt is egyénileg, karanténban, majd jöttek a csapattréningek, és 48 nap alatt 14 mérkőzést játszottunk" - mondta az edző.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli azt mondta a Sky Sport Italiának, hogy néhány napra szükségük van a szezon kiértékelésére. A Sarri szerződésének felbontására utaló újságírói kérdésekre nem válaszolt,

Rovatok