Index Vakbarát Hírportál

A Bayern kiütötte a Chelsea-t, a Barcelona is simán BL-negyeddöntős

2020. augusztus 8., szombat 23:08

A Barcelona és a Bayern München is elég simán vette a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét, különösebb izgalmak nélkül nyerték meg a visszavágójukat a Napoli és Chelsea ellen. Gyakorlatilag már az első félidőben eldőltek a párharcok. A Bayern 4-1-re verte a Chelsea-t, összesítésben 7-1-re, míg a Barcelona 3-1-es győzelemmel és 4-1-es összesítéssel lépett a legjobb nyolc közé. A két továbbjutó csapat az egymeccses negyeddöntőben egymás ellen játszik majd.

Bayern München–Chelsea 4-1 (2-1)

A Bayern München volt könnyebb helyzetben, hiszen még márciusban 3-0-ra verte idegeben a Chelesea-t, teljesíthető feladat volt a háromgólos előny megőrzése, bár pont a tavalyi BL-ben voltak nagy feltámadások. Elég csak a Liverpoolt említeni, amit 3-0-s hátrányból ütötte ki a Barcelonát.

A Bayern ennek a lehetőségét elég gyorsan elvetette, a 10. percben máris 1-0-ra ment. A nyolcadik percben Robert Lewandowski lépett ki, majd Willy Caballero kapus feldöntötte a 16-oson belül. A bíró 11-est ítélt, Lewandowski pedig simán belőtte a büntetőt. 

A német csapat fölénye a gól után is megmaradt, folyamatosan nyomás alatt tartották a Chelsea kapuját, és 24. percben már 2-0-ra vezettek Lewandowskiék. A lengyel csatár ezúttal kiszolgáló szerepben volt, miután a Chelsea labdavesztése után hozzá került a labda, a jobb oldalon érkező Perisicet hozta helyzetbe, aki közelről a kapuba gurított.

Erre a találatra viszonylag gyorsan válaszolt a Chelsea, Hudson-Odoi lőtt ki a bal alsó sarkot, de les miatt végül videóbíróval érvénytelenítették a gólt, maradt a 2-0, és összesítésben az 5-0 a Bayernnek. 

A félidő vége előtt azért összejött a szépítés az angoloknak. Egy oldalról belőtt labdát, az addig néhány bravúrt is bemutató Neuer kapus pont Tammy Abrahams elé tenyerelte. A hibát pedig könyörtelenül kihasználta a támadó, négy méterről a kapuba pöckölt. 

A második félidőben is megmaradtak a korábbi erőviszonyok, a Bayern egyértelműen irányította a játékot, csak a pontossággal volt baj. Előbb Thomas Müller hagyott ki óriási ziccert, majd a 67. percben Thiago volt képtelen üresen kapuba fejelni egy szöglet után, aztán Alaba helyzete is kimaradt. 

A 70. percre a Bayern már alaposan felforgatták, négy cserén voltak túl a bajorok, de az is belefért. Az újonnan beállt játékosok, mint Coutinho és Tolisso is veszélyesek voltak a kapura, utóbbi a 76. percben be is talált. Lewandowski adott be balszélről, ő pedig középen berobbant, és a lefagyott védők között felugorva a kapuba lőtt.

A Chelsea már ekkor is a padlón volt, de Lewandowski még megadta a kegyelemdöfést, a 83. percben Odriozola beadását fejelte be. 

Barcelona–Napoli 3-1 (3-1)

A Barcelona nyolcaddöntője még egyáltalán nem volt lefutott, az első meccs 1-1 lett, a Barca csak idegenben lőtt góljával volt előnyben, de ezzel együtt a párharc favoritja. A Napoli edzője, Gennaro Gattuso szerint a Barcelona legyőzése legalább akkora kihívás, mint az Everest megmászása. 

Ezen az úton jól indult el Gattuso csapata, az első percekben a Napoli állandó veszélyt jelentett a katalánok kapujára. A 3. percben Dries Mertens kapufát lőtt, majd jól mozgatta Zielinskit és Demmét is, de a gól nem jött össze. 

A Barcelona viszont az első valamire való helyzetét kihasználta, a 10. percben Lenglet fejelte kapuba Rakitic szögletét. A gól nem volt teljesen tiszta, Lenglet fejese előtt Demmét nekilökte Koulibalynak, de ezt videóbírózás után sem találták szabálytalannak.

A gól az addig elég visszafogottan játszó Barcelonát rázta fel, dinamikusabbá és pontosabbá vált a játékuk. A 23. percben aztán Messi szólója hozta meg a második gólt. Az argentin a 16-os jobb sarkáról indulva, csúszva-mászva játszott át négy védőt, majd estében a kapuba tekert. 

Pár perccel később Messi újra a kapuba talált, de a videóbíró kezezést látott, így ekkor még nem vezethetett 3-0-ra a Barcelona. A félidő végén aztán pont videóbíróval kapott egy büntetőt Messit. A Napoli 16-osán próbált meg labdát szerezni, amikor Koulibaly óriási erővel rúgta ki Messi támaszkodó lábát. Hosszas videózás után adták meg a 11-est, amit Luis Suárez lőtt be. Ekkor 3-0, összesítésben 4-1 volt a Barcelonának. 

A félidő ráadás perceiben aztán a Napoli is büntetőhöz jutott, amikor Rakitic rúgta fel Mertenst. A 11-est aztán Isnigne vágta be, de még így is két gólra voltak a továbbjutástól.

A második félidőben aztán a Barcelona rá is ült erre a kétgólos előnyre, elég takarékosan játszott Setién csapata, és egy idő után mintha a Napoli is beletörődött volna a vereségbe és a kiesésbe. 

A Napoli az utolsó negyedórában mutatott némi életjelet, Milliknek volt egy látványos, lesről indított fejese is, majd egy kicsit be is szorult a Barcelona, de igazi veszélyben nem voltak Messiék, így megőrizték a kétgólos előnyüket.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
FC Barcelona (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 3-1 (3-1)
gól: Lenglet (10.), Messi (23.), Suárez (45+2., 11-esből), illetve Insigne (45+5., 11-esből)
    Továbbjutott: az FC Barcelona, 4-2-es összesítéssel.

Bayern München (német)-Chelsea (angol) 4-1 (2-1)
gól: Lewandowski (10., 84., az elsőt 11-esből), Perisic (24.), Tolisso (76.), illetve Abraham (44.)
    Tj.: a Bayern München, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.

A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:
negyeddöntő:
    augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz):
1. Atalanta (olasz) - Paris Saint-Germain (francia)
    augusztus 13. (Estádio José Alvalade):
2. RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
    augusztus 14. (Estádio da Luz):
3. FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német)
    augusztus 15. (Estádio José Alvalade):
4. Manchester City (angol)-Olympique Lyon (francia)

Rovatok