Index Vakbarát Hírportál

Az Erdoğan FC éli az igazi illiberális futballálmot

2020. augusztus 5., szerda 15:04

Az újdonsült török bajnok, az isztambuli Başakşehir futballklub története legfontosabb mérkőzése előtt áll. Szerda este a dán FC København otthonában lépnek pályára az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első meccsen – még a koronavírus-járvány világméretűvé válása előtt – a Başakşehir 1-0-ra győzött, így ha sikerül megtartaniuk az előnyüket, akkor a legjobb nyolc csapat közé jutnak a második számú európai kupasorozatban. A jelenlegi formájában csak alig hat éve létező klubtól ez figyelemreméltó eredménynek számítana, amely egyben az illiberális futballmodell egyik legnagyobb sikere is lenne.

Noha az elmúlt évtizedben több, állami vállalatok vagy helyi oligarchák által finanszírozott orosz és ukrán csapat is nagyot menetelt az UEFA-kupában (a CSZKA Moszkva 2005-ben, a Zenit Szentpétervár 2008-ban, a Sahtar Donyeck 2009-ben nyerte meg a sorozatot), ugyanakkor ezek a klubok nem a semmiből, kormányzati akaratra jöttek létre, és nem ilyen rövid idő alatt érték el a sikereiket.

Erdoğan FC-nek csúfolják

Başakşehir őstörténete 1990-ben kezdődött, amikor Isztambul polgármestere, Nurettin Sözen pár kisebb csapatot összevonásából létrehozta az Istanbul Büyükşehir Belediyespor (IBB, önkormányzati sportklub) nevű, negyedosztályú klubot. 1994 és 2000 között Isztambul következő polgármestere, Recep Tayyip Erdoğan volt a klub elnöke.

Az új csapat 1993-ban és 1997-ben is feljutott másodosztályba, de az igazán nagy változás akkor következett be a klub életében, amikor 2006-ban Göksel Gümüşdağ üzletember lett az elnöke és tulajdonosa, aki több szállal is kötődik Erdoğan Igazság és Fejlődés Pártjához (AKP). Gümüşdağ felesége Erdoğan feleségének unokahúga. A klub főszponzora a török egészségügyi miniszter, Fahrettin Koca által létrehozott kórházi- és klinikai-lánc, a Medipol.

A sikerek másik fő letéteményese a későbbi török szövetségi kapitány, Abullah Avcı, akivel 2007-ben jutottak fel az első osztályba. A csapathoz egyre jobb török és külföldi játékosok érkeztek, 2011-ben már kupadöntőt is játszottak a Beşiktaş ellen, amelyet csak büntetőrúgások után vesztettek el. Viszont 2013-ban kiestek, és úgy tűnhetett, hogy megtorpan a klub fejlődése. Ehhez képest azonnal, még erősebben tértek vissza.

Ekkor váltott nevet, és lett Istanbul Başakşehir a klubból a város egyik nyugati, külvárosi kerülete után, és ekkor adták át az új, Fatih Terimről elnevezett stadionjukat is. A névválasztás már csak azért is ironikus, mert az élő edzőlegenda neve leginkább a Galatasarayjal forrt össze, a Başakşehirhez gyakorlatilag semmi köze nincs. Valószínűleg azért esett rá a választás, mert Erdoğan neve ekkor már foglalt volt, róla az egykori ificsapata, a Kasımpaşa új stadionját nevezték el pár évvel korábban.

Başakşehir addig különböző pályákon játszotta a hazai meccseit, így egyik városrészben sem alakult ki olyan társadalmi beágyazottsága, mint a három nagy isztambuli csapatnak. 2007 és 2014 között a több mint hetvenezres Atatürk nemzeti stadion volt az otthonuk, ahol rendszerint csak két-háromezer néző előtt játszottak. De az új stadionnal sem lett sokkal nagyobb a szurkolói bázisuk, a 2018/19-es szezonban mindössze 2859 volt a hazai átlagnézőszámuk. A Galatasaray-, Fenerbahçe- és Beşiktaş-szurkolók nagy része jellemzően megvetéssel tekint az újgazdag kihívójukra, akit sokan csak Erdoğan FC-nek csúfolnak.

Nem hiába, ugyanis a török államelnök nemcsak hogy játszott, de még mesterhármast is szerzett a Fatih Terim-stadion avatóján, ami után a Başakşehir visszavonultatta a 12-es mezszámot, amelyben Erdoğan játszott. A klub iránti ellenszenvet a színeik csak még tovább erősítik , mivel a kék és a narancssárga egyben az AKP színei is.

Forradalmi bajnoki cím

A nemzetközi közvélemény akkor kezdett el felfigyelni a Başakşehirre, amikor sorra kezdték el leigazolni a korábbi, már pályafutásuk csúcsán túl járó sztárfutballistákat. 2018-ban már itt játszott a korábbi Arsenal- és Tottenham-csatár Emmanuel Adebayor, a volt Barcelona-játékos Arda Turan és a 101-szeres török válogatott Emre Belözoğlu is.

A mostani keretük alighanem legismertebb játékosa a Real Madridot is megjárt Robinho.

Az egykor csodagyereknek kikiáltott brazil játékost 2019 telén, kétmillió euróért igazolták le a Sivassportól. Vele együtt 18 légiós játszik a Başakşehirben, amely az egész bajnokság egyik legidősebb csapata, de a szezon előtt Abdullah Avcıt váltó Okan Buruk edző mégis ütőképes csapatot kovácsolt belőlük.

Az elmúlt szezonban mind a három nagy isztambuli csapat alulteljesített, a Fenerbahçe csak a hetedik, a Galatasaray csak a hatodik lett, míg a Beşiktaş a harmadik lett. A 2015 óta mindig az első négyben végző Başakşehir élt a kínálkozó lehetőséggel, és rövid története során először lett török bajnok. Amikor valamelyik isztambuli klub bajnok lesz, arról azok is értesülnek, akik egyébként nem követik a focit. Ilyenkor piros és arany, kék és sárga vagy fekete és fehér zászlós, sálas drukkerek lepik el az utcákat. Az idén viszont a hasonló ünneplés elmaradt, és nem csak a járvány miatt.

1985 óta csak négy klub osztozott a bajnoki címeken, a három nagy török csapat mellett csak a Bursasport tudott egyszer, 2010-ben nyerni, ugyanakkor a német-török futballszakíró, Fatih Demireli szerint egyáltalán nem volt váratlan a Başakşehir győzelme. „Kerettervezés, organizáció... a Başakşehirnél mindezt jól csináltak az elmúlt néhány évben, amelyet a többiek mind elrontottak. A sikerük egyáltalán nem meglepetés, csak idő kérdése volt. A Başakşehir tovább fog fejlődni, és a következő szezonban is az esélyesek között lesznek.

A következő években ők dominálhatják a török futballt”

– mondja Demireli.

Ebben bízik a klubelnök, Gümüşdağ is, aki egyenesen forradalmi győzelemről beszélt a bajnoki cím megszerzése után, majd részt vett az ankarai elnöki palotában tartott ünnepi fogadáson.

Felhasznált cikkek:

  • Török bajnok lett Erdogan Felcsútja (444)
  • The sudden, irresistable rise of Istanbul's Basaksehir (AFP)
  • Political football: ‘pro-government’ club shakes up Turkish league (Financial Times)
  • Istanbul Basaksehir: Turkey's new football champions with strong Erdogan links (Deutsche Welle)

 Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: Anadolu Agency

Rovatok