Index Vakbarát Hírportál

Háromszor hagyták ki ugyanazt a tizenegyest

2020. július 13., hétfő 12:41

Egészen szürreális jelenet zajlott le a másodosztályú bajnokságban Romániában: a Petrolul Ploiesti és a Rapid Bukarest mérkőzésén háromszor sikerült kihagyni egymás után ugyanazt a tizenegyest.

A szombati mérkőzésen 0-0 volt az eredmény, amikor az akkorra már 10 emberre fogyatkozó vendég Rapid büntetőt hozott össze a hazaiak javára. Ekkor szabadult el az őrület, aminek sorban három kihagyott büntető lett a vége, elég sok csavarral.

Elsőként Sergiu Arnăutu próbálkozott, de a lövését magabiztosan fogadta a vendégek kapusa, Mihai Popa. Csakhogy Popa még a lövés előtt elmozdult a gólvonalról, a bíró pedig szigorúan betarttata a szabályokat, így újrarúgatta a büntetőt, a kapusnak pedig adott egy sárga lapot.

Másodikra Laurențiu Marinescu állt oda a büntetőponthoz, a végeredmény pedig ugyanaz lett, csak épp másik oldalra vetődéssel: Popa védett, de a bíró szerint megint idő előtt elugrott, így újabb sárga lapot kapott. Mivel ez már a második volt, kettős emberhátrányba kerültek. Ráadásul, hogy ne maradjanak kapus nélkül, még cserélniük is kellett. (Afelől egyébként kétség sem lehet, hogy mindkétszer kimozdult, a lövés pillanatában már a gólvonal közelében sincs a kapus.)

A harmadik büntetőre Alexandru Tataru érkezett a kapuba, de harmadikra sem lett gól, ezúttal Derlis Meza Colli próbálkozott, de még a kaput sem találta el.

A teljesen valószínűtlen események után – amiknek köszönhetően a három büntetőt több mint 8 percig tartott elvégezni – 0-0 maradt a végeredmény.

via Csakfoci

Rovatok