Egyre komplikáltabb üggyé dagad a Premier League-ben szereplő Newcastle potenciális tulajdonosváltása. A klubért bejelentkező, főleg olajtársaságokból álló szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) közeledése több szinten problémás, ám meglepő módon az Egyesült Királyságban nem az emberi jogi ügyekkel, hanem egy kalóztévével van a fő gond. Ettől még ne gondoljuk, hogy annyira tiszta és ártatlan ügy a Newcastle iránti szaúdi érdeklődés.
A keleti szerepvállalás az európai sportéletben már egyáltalán nem számít újdonságnak, hiszen kínai, thaiföldi és az arab világból jelentkező tőkeerős tulajdonosok is öntik a pénzt főként a futballklubokba, de voltak hasonló példák Oroszországból induló projektekre is. A jelenlegi kirakatpróbálkozás a Manchester City, amit az Abu-Dzabihoz köthető City Football Group megjelenése tett naggyá.
A sportsikerek persze remek reklámlehetőséget jelentenek, a világ legnézettebb futballbajnokságában jól mutat a tulajdonosok érdekeit szolgáló mez- és stadionszponzoráció. A bevált recept megtetszett Szaúd-Arábiának is: a pénz náluk is rendelkezésre áll, ráadásul a szaúdiak esetében társítható üzenet is akad: fontos lenne a világot meggyőzni arról, hogy brutális diktatúra helyett befektetőknek, turistáknak egyaránt vonzó országról van szó.
Leginkább a Hasogdzsi-gyilkosság idején vált egyértelművé, hogy a szaúdi vezetés az óriási felháborodást kiváltó brutális merénylet, illetve az egyéb emberi jogi kérdésekben tapasztalt súlyos vétségek ellensúlyozására kezdett masszív sportimportba. Megszerezték a Dakar-rali 2020-as rendezési jogát, náluk vágott vissza a bokszoló Anthony Josua nehézsúlyú címmeccsen Andy Ruiznak. Rendeztek Forma-E-futamot, spanyol és olasz futballsorozatok befejezését, pankrációgálát, golftornát és snookerversenyt is, de már Forma–1-es futam rendezésére is ácsingóznak.
Eközben aktívan építkeznek már az Egyesült Államokban is. Felvették a kapcsolatot a helyi futball-liga (MLS), az NBA, illetve a World Surf League képviselőivel is, hogyan tudnának adott esetben tőlük is eseményeket szerezni, természetesen inkább országimázs-építési, mint gazdasági megfontolásból.
Amiről igyekeznek elterelni a figyelmet, az egyértelműen a nemzetközi botránnyá dagadt Hasogdzsi-gyilkosság, de az Amnesty International listája alapján a szólásszabadság korlátozása, a civil aktivisták letartóztatása és bebörtönzése, illetve a síita tüntetők 2019-es tömeges kivégzése sem olyan dolgok, amik a nyugati demokráciák szempontjából vonzók lennének. De említhetjük a jemeni humanitárius katasztrófához vezető háborús konfliktusban való szerepvállalást is.
Azzal viszont, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) 2020-ban bejelentkezett a Newcastle United futballcsapatért, ismét a figyelem középpontjába került a Hasogdzsi-ügy. Illetve a minden bizonnyal amögött álló trónörökös, Mohamed bin Szalmán szerepe, aki a gyilkossági ügyet azzal is próbálja lesöpörni az asztalról, hogy a szaúdi országimázs kirakatává alakítaná a Newcastle-t.
Bár a csapatok tulajdonjogának átruházásáról a tulajdonosok, így a Newcastle esetében Mike Ashley dönt, azért a Premier League (PL) is beleszól abba, hogy kit is engednek be a meglehetősen szűk és illusztris tulajdonosi körbe.
Egy probléma van: az átvilágítási feltételek között még csak érintőlegesen sem szerepelnek az emberi jogi kérdéseket érintő pontok.
Eléggé leegyszerűsítve két fő kérdést vizsgálnak:
A Premier League kézikönyvében szerepel azért pár egyéb feltétel, miszerint a leendő tulajdonosnak van-e befolyásoló hatása más klubra nézve, van-e letöltetlen büntetése, vagy vezetett-e korábban becsődölt céget. Bár fontos tényezőknek tűnnek, egészen minimális számban buktak el ezen a teszten a korábbi tulajdonosjelöltek.
Vagyis hiába köthető Mohamed bin Szalmán neve súlyos rémtettekhez, a PL szerint minden rendben van vele és a vagyonával is, hiszen közvetlenül még úgy sem köthető a Hasogdzsi-gyilkossághoz a trónörökös, hogy lényegében felelősséget vállalt érte. Más kérdés, hogy a szaúdi viszonyokat tökéletesen jellemzi, hogy kiderült, Hasogdzsi fia a család nevében megbocsátott a korábban halálra ítélt gyilkosoknak, akiket így jó eséllyel mégis szabadon engednek majd.
A háttérben történő machinálás eredményeként egyébként papíron nem is egyedül Bin Szalmánék veszik meg a klubot. A szaúdi érdekeket az Öböl-országok befektetőivel remek kapcsolatot ápoló Amanda Staveley képviseli, és a befektetők között ott van az Egyesült Királyság egyik legvagyonosabb családja, a Reuben klán is. (Staveley segédkezett 2008-ban Manszúr sejknek megvenni előbb a Manchester Cityt, majd részesedést szerezni a Barclays bankban.)
A szaúdi fél egyébként 300 millió fontot fizetne a csapatért, ami a töredéke annak, amit az ország az egyéb imázsprojektekre szán. Csak összehasonlításképp: a tervezett Forma–1-es futamnak helyt adó új város, Kiddija, a szintén új, futurisztikus város, Neom, valamint több egyéb, a Vörös-tengerhez tervezett imázsprojekt több mint 1000 milliárd dollárnyi összeget tesz ki, ami mellett eltörpül a Newcastle vételára.
De akkor miért ennyire fontos, hogy megszerezzék a szebb napokat megélt PL-csapatot?
Mert azzal hozzáférést kapnának Nyugat-Európa egyik meghatározó országában az egyik legnépszerűbb szórakoztató termékhez, ami egyben a legnézettebb európai bajnokságnak számít az Egyesült Államokban is.
Persze a csapat megvásárlásával nem érne véget a dolog, nyilvánvalóan a PL topcsapataival versenyre kelő klubot építenének a Newcastle-ből, ami legutóbb a 1926–27-es szezon végén volt bajnok, illetve 1955-ben FA-kupagyőztes. Nemzetközi szinten sem volt sokkal több örömük azóta, hogy 1969-ben megnyerték a vásárvárosok kupáját, 2006-ban pedig az Intertotó-kupát. Ezt kellene túlszárnyalni.
Ehhez az első évben 100 millió fontból erősítenék meg a keretet, és hosszabb távon természetesen a Liverpool és a Manchester City szintjének elérése lenne a cél.
A Newcastle-szurkolók körében végzett felmérés szerint a klub támogatói annyira szabadulnának a csapatot 2007-ben megvásárló Ashley-től, hogy nagyjából mindegy nekik, ki jön a helyére. A felmérés alapján a megkérdezett 3397 szurkoló 96,7 százaléka szeretné, hogy eladják a klubot, 52 százalék visszatérne a lelátóra is a tulajdonosváltás után, ugyanakkor 53,1 százalék szeretné azt, hogy a szurkolók is képviselve legyenek az igazgatótanácsban.
Ashley és a szurkolók viszonya az elmúlt 13 évben leginkább a tulajdonos spórolása miatt romlott meg, mert sem a csapatra, sem a létesítményekre, sem az alkalmazottakra nem költött az egészen minimális szint fölött. Az sem segített a helyzeten, hogy a klub például a rákos megbetegedése miatt rúgta ki az argentin Jonas Gutiérrezt, aki később perelt is emiatt.
A Premier League saját maga által támasztott feltételei között kiemelt szempont, hogy a leendő tulajdonosnak ne legyen befolyása egy másik klub tulajdonosára. Mohamed bin Szalmán esetében ez problémás pont lehet, leginkább a 2017-es szaúdi luxuspuccs miatt.
Ekkor történt, hogy Mohamed bin Szalmán herceg korrupcióellenes intézkedés gyanánt letartóztatta a királyi család 11 tagját, négy minisztert és többtucatnyi korábbi kormánytagot. Addig tartotta őket fogva a Ritz-Carlton hotel lakosztályaiban, amíg nem mondtak le összesen több milliárd dollárnyi vagyonukról vagy üzletrészükről.
Jól látható tehát, hogy Bin Szalmán elég jelentős hatalommal bír a szaúdi hercegek fölött, így a Sheffield United tulajdonosa, Abdullah bin Moszad bin Abdulaziz al-Szaúd herceg fölött is. Az előzményeket ismerve komoly az aggodalom, mekkora ellenállást tanúsítana a Sheffield a pályán a Newcastle ellen. De probléma merül fel a Manchester City esetében is, mert Bin Szalmán és a City tulajdonosa, Mohamed bin Zajed nagyon közeli kapcsolatban áll, itt is fennállhat tehát az érdekütközés.
Úgy tűnik viszont, hogy nem is ezek, hanem egy harmadik ügy tehet leginkább keresztbe Mohamed bin Szalmánék PL-üzletének. Ez pedig nem más, mint a közel-keleti tévécsatorna, a szaúdi vezetéshez a tagadásuk ellenére ezer szállal köthető beoutQ.
A beoutQ-ről épp május végén mondta ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy egyrészt a szaúdi vezetéshez köthető csatorna, másrészt pedig, hogy leginkább kalóztartalmakat sugároz.
Korábban már a FIFA, az UEFA, a spanyol bajnokság, sőt maga a Premier League is megpróbált jogi úton fellépni a közvetítéseket azok jogának birtoklása nélkül sugárzó társaság ellen, de miattuk szállt ki például a katari beIN Sports a Forma–1-es közvetítésekből, mert ráuntak, hogy a szaúdi cég lopva adja ugyanazt, amiért ők súlyos pénzeket fizetnek.
A WTO jelentése alapján pedig a PL direkt érdekeit sértheti, ha a szaúdi vezetés tévéje ellopja az angol bajnoki meccsek közvetítéseit.
Nem véletlen, hogy az általában maximum harminc napig tartó átvilágítási folyamat már több mint két hónapja zajlik, és a Premier League vezetése még mindig nem hagyta jóvá a Newcastle-tulaj Ashley és a szaúdiak között már teljesen lezsírozott üzletet. Bárhogy is döntenek, annak óriási visszhangja lesz.
Források: The Athletic | BBC
Borítókép: AFP Fotós: Ahmad Gharabli