Index Vakbarát Hírportál

Mindent kihagyott az Újpest, a Fradi nyerte az NB I.-es derbit

2019. október 19., szombat 21:23

Egyetlen gól született a Ferencváros-Újpest mérkőzésen, ahol nem a hazai csapat volt a veszélyesebb. A vége 1-0. A listavezető Fehérvár nem tudott nyerni a Mezőkövesdnél.

Rögtön az NB I.-es derbi elején gólt szerezhetett volna a hazai pályán játszó Ferencváros: Isael lövésénél az újpesti Banainak kellett nyújtózkodnia. Ezután a a vendég Újpest volt valamivel aktívabb az első negyed órában, Dibusz védett bravúrral, de a meccs első gólját a Fradi szerezte a 23. percben.

Egy beadás után elaludt az újpesti védelem, az ötös elé érkező Boli pedig közelről bekotorta a labdát, ezzel megvolt a vezetés. 

A bekapott gól után kellett egy kis idő Újpestnek, mire magához tért, a harmincadik perctől viszont már egyre veszélyesebben játszott, és a legközelebb akkor járt az egyenlítéshez, amikor Feczesin a lécre fejelt. Pedig a Ferencváros is majdnem ajándékozott nekik egy gólt: a 41. percben Botka a tizenhatoson belül adta el a labdát, az újpesti Simon lövését Dibusz hárította, úgyhogy maradt a szünetig az 1-0. 

A második félidő első nagy lehetősége is az Újpesté volt: Heris hibázott közelről, lövése a bal felső mellett zúgott el. A 65. percben már a gólvonalról kellett mentenie a Fradinak Feczesin emelése után.

A folytatásban sem változott a meccs képe, az Újpest volt a veszélyesebb csapat, a befejezés viszont nem ment a vendégeknek. Igaz, Dibusz is résen volt, mert a 78. percben már megint Simon veszélyeztetett, középre tartó lövését simán védte a hazai csapat kapusa. 

A ráadásban még volt egy kisebb helyzete az Újpestnek, ám ebből sem született gól, úgyhogy maradt az 1-0 a Ferencvárosnak, és ezzel feljött a dobogóra, viszont a csapat edzője, Szerhij Rebrov nem volt elragadtatva. "Nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, ha tehettem volna, mind a négy támadómat lecserélem. A játékosaim fejében alighanem a biztos győzelem járt, ezért voltak ennyire visszafogottak. Ma leginkább csak védekeztünk, miközben a meccsre három védőnk esett ki sérülés miatt, és olyan összeállításban játszott a hátsó alakzat, amelyben eddig még egyszer sem" - idézi az MTI az edzőt. 

A nap másik rangadóján a listavezető Fehérvár nem tudott nyerni a forduló előtt második Mezőkövesd otthonában, ott 0-0-ra végeztek a csapatok. 

OTP Bank Liga, 9. forduló:

A tabella:

 1. MOL Fehérvár FC           9  7   1   1   19- 6  22 pont

 2. Ferencváros               8  6   1   1   11- 5  19

 3. Mezőkövesd Zsóry FC       9  6   1   2   12- 7  19

 4. Puskás Akadémia FC        9  5   2   2   17-10  17

 5. Kisvárda Master Good      9  4   1   4   13-14  13

 6. Debreceni VSC             8  4   -   4   16-14  12

 7. Újpest FC                 9  3   1   5   12-15  10

 8. Budapest Honvéd           9  3   1   5   11-15  10

 9. Paksi FC                  9  3   1   5   11-17  10

10. ZTE FC                    9  2   2   5   14-13   8

11. Diósgyőri VTK             9  2   1   6    7-17   7

12. Kaposvári Rákóczi FC      9  2   -   7    7-17   6



.

Rovatok