Index Vakbarát Hírportál

Drámaibb befejezése aligha lehetett volna az olasz bajnokinak

2019. október 19., szombat 18:22

 A szombat délután rendezett Lazio-Atalanta olasz bajnoki első félideje után nagyon úgy nézett ki, hogy csúnya vereségbe szalad bele hazai pályán a Lazio, ugyanis a vendégcsapat Luis Muriel két góljával, valamint Alejandro Gomez találatával már 3-0-ra vezetett. 

Aztán a 69. percben elkezdődött a nagy feltámadás. Ciro Immobile büntetőből szépített, egy perccel később pedig már Joaquin Correa is betalált, így hamar felzárkóztak 3-2-re. 

Telt-múlt az idő, de az egyenlítés csak nem akart megszületni, sőt, a 89. percben az Atalanta rövidre zárhatta volna a meccset, de egészen drámai jelenetsor következett. A Lazio kapusa előbb hárított egy ziccert, majd ezután a vendégjátékosok a tizenhatosnál és azon belül passzolgatva többször is megpróbálkoztak a gólszerzéssel, azonban a laziósok rendre blokkoltak. Hol a lövésbe belevetődve, hol spárgázva, de sikerült megakadályozni a gólt. 

És hogy ez milyen fontos volt, az csak néhány perccel később bizonyosodott be: a Lazio a 92. percben újabb büntetőt lőhetett, amit Immobile értékesített. Azaz a a hazai csapat háromgólos hátrányból jött vissza, és hozta döntetlenre a meccset, a végeredmény 3-3 lett.

A másik szombat délutáni meccsen a Napoli 2-0-ra verte a Veronát, míg a Juventus 2-1-re végzett a Bolognával este. 

(via NSO, MTI)


a


Rovatok