Index Vakbarát Hírportál

A BL legnagyobb védése, de a futball kegyetlenül elbánt vele

2019. szeptember 18., szerda 11:34 | aznap frissítve

0-0-nál, a Napoli-Liverpool Bajnokok Ligája-rangadó 50. percében védett óriásit Adrián, az angolok cserekapusa. Az Alisson lábadozása miatt kezdőbe kerülő kapus az érkező Dries Mertens labdáját hárította a bal felső sarok előtt, elég nehéz megmagyarázni, hogyan.

Át kellett érnie a túlsó sarokra, sikerült, majd kézilabdakapusként felrakta a kezét, és a labda beleakadt, a háló helyett szögletre pattant. A barcelonai Sport.es is megénekelte a bravúrt, a videót azzal a felütéssel tette ki:

Nem túlzunk, és nem a kattintásra megyünk, ez lesz a Bajnokok Ligája legnagyobb védése.

Adriánt a nyáron igazolta a BL-címvédő Liverpool a távozó Mignolet helyére. Már első meccsén nagyot ment, az Európai Szuperkupa döntőjét az ő védéseinek köszönhetően nyerték, tizenegyesekkel.

A 32 éves spanyol csak egy szezont védett hazája első osztályában, a Betist 2013-ban hagyta el. Hat évig játszott a West Hamnél, mielőtt Liverpoolba igazolt.

A futball kegyetlenségét mutatja, hogy a csodálatos mozdulat végül semmit nem ért, a Napoli 2-0-ra győzött.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok