Index Vakbarát Hírportál

Hajszálon múlt a cseh bombameglepetés a BL-ben

2019. szeptember 17., kedd 18:47

Percekre volt a Slavia Praha attól, hogy idegenben okozzon bombameglepetést a Serie A-t vezető Inter legyőzésével, ám az olaszok végül a hosszabbításban ki tudtak egyenlíteni a 2019-es BL-szezon nyitófordulójában. Az Inter–Slavia mellett a másik korai meccs, a Lyon–Zenit is 1-1-gyel ért véget.

Lassan indult be az idei BL-szezon első két meccse, 40 perc játék után a Lyon–Zenit és az Inter–Slavia Praha mérkőzésen is 0-0 volt az állás, ráadásul komolyabb ziccert sem lehetett felírni egyik helyszínen sem.

A gólcsendet végül a francia vendégségben játszó orosz csapat törte meg: a Zenit iráni légiósa, Sardar Azmoun talált pont a büntetőpontról egy remek kényszerítőzés után, megszerezve az idei BL-kiírás első gólját.

A Lyon már a második félidő legelején ki tudott egyenlíteni – a Memphis Depay határozott, a jobb alsóba tartó lövéssel értékesítette az általa kiharcolt büntetőt, amivel 1-1 lett. Nem sokkal Depay 11-ese után majdnem a fordítás is meglett a Lyonnak, de a kontratámadás végén Jeff Reine-Adélaïde külsővel eleresztett lövése nem sokkal, de elkerülte a kaput.

Később nem jött újabb gól, így a Lyon a tavalyi három hazai döntetlen után idén is ikszelt otthon a BL-csoportkörben –  a hagyományt viszont megtörte, hogy a tavalyi 2-2-k helyett most 1-1 lett a végeredmény.

A csehek közel voltak a bombameglepetéshez

A másik meccsen félidőben tudatosíthatta játékosaiban az Internazionale edzője, Antonio Conte, hogy kötelező a győzelem hazai pályán, ezért egyből óriási rohammal indítottak, amiből kis híján gól is lett, a csehek kapusának, Ondrej Kolarnak kellett másodpercek alatt kettőt is védenie.

A lendület viszont hamar megtört, sőt, hamar a csehek oldalára is fordult. Előbb az 55. percben majdnem emberhátrányba kerültek az olaszok, de hosszas videózás után Kwadwo Asamoah egy sárga lappal megúszta a hátulról történő, brutális belépőjét, majd a 65. perc előtt nem sokkal jött a tényleges hideg zuhany az Internek, amikor Peter Olayinka közelről a léc alá bombázott.

A gól, illetve az azt egyből követő veszélyes Slavia-akció kellő ébresztő volt a Serie A-t vezető Internek, és az olaszok gyorsan igyekeztek összekapni magukat, és ehhez a bírótól is segítséget kaptak, ugyanis 8 perc hosszabbítás zárta a második félidőt. Az egyenlítés már javában a hosszabbításban jött meg, Stefano Sensi kapufát találó szabadrúgása után Nicolo Barella ismétlése akadt be a cseh kapuba, kiegyenlítve az eredményt.

A 97. percben Romelu Lukaku is villant egy közeli fejessel, de Kolar még a félidő elején bemutatott védésnél is nagyobb bravúrral hárított, pontot mentve csapatának.

Eredmények, Bajnokok Ligája, szeptember 17-i játéknap, korai mérkőzések

Rovatok