Index Vakbarát Hírportál

Krízis: a Hertha elnöke szétnézett az edzésen

2019. szeptember 16., hétfő 12:40

1972 óta nem indult ilyen rosszul a Hertha BSC a német bajnokságban, négy forduló alatt egy döntetlenre futotta az erejükből eddig, igaz akkor a Bayern volt az ellenfél.

A horvát Ante Covicot a nyáron nevezték ki Dárdai Pál helyére, pár nappal később jött egy új szponzor, aki hajlandó lenne 125 millió eurót invesztálni, hogy ismét a Bajnokok Ligájáért harcoljanak. Már a nyáron több pénzt költöttek igazolásokra, mint a magyar edző 4,5 éves ténykedése alatt összesen.

A klubelnök, Werner Gegenbauer fontosnak gondolta, hogy a vasárnapi edzésen ott legyen a pályán, és az öltözőből az edzőpályára úgy vonultak ki, hogy a vállára tette a kezét, és végig diskuráltak - erről a helyi lap, a Morgenpost számolt be.

Dárdainak csak akkor kellett az elnökhöz mennie, amikor felmondtak neki. Addig mindig mindent jól elmagyarázott neki, nem utolsósorban nem volt a kieső hely környékén egyszer sem csapatával.  

A lap megemlítette, hogy az edző sikeres volt a fiatalok képzésében, de felnőtt csapatot nem vezetett eddig. A múltban a Köln, a Hamburg és a Stuttgart is azt gondolta, hogy jó játékosaik vannak, ezért nem lehet kiesési gondjuk, aztán mindhárom patinás klub kiesett, utóbbi kettő jelenleg is a másodosztályban van.

A Morgenpost arról írt még, hogy a csapatnak szombaton kell megmutatnia a karakterét, amikor az éppen előttük álló Paderbornt fogadják az Olimpiai Stadionban.

Michael Preetz a Kickernek nyilatkozott, és azt mondta, a jelenlegi helyzetben a nyugalom a legfontosabb. A szombati mainzi vereség után ugyanis nem volt a legjobb hangulat az öltözőben, de Covic arról beszélt, a lefújás után hamarosan lecsillapodtak a játékosok.

Rovatok