Index Vakbarát Hírportál

A kórházi ágyból ment csapata meccsére a Bologna leukémiás edzője

2019. augusztus 26., hétfő 11:45

Megható jelenettel kezdődött a vasárnapi Verona-Bologna olasz bajnoki futballmérkőzés. A közönség állva tapsolta a vendégek edzőjét, Sinisa Mihajlovicot, akit júliusban leukémiával diagnosztizáltak, és 41 nap kórházi kezelés után találkozott most csapatával. A felvételen jól látszik, hogy a keménységéről ismert korábbi játékos alig tudja visszatartani a könnyeit a fogadtatásakor.

Az olasz Gazetta cikke szerint az utolsó pillanatig meglepetés volt a bolognai játékosok számára is, hogy Mihajlovic ott lesz rögtön az első fordulóban. A csapat vezetősége egészen addig titokban tartotta a szerb edző érkezését, amíg meg nem jelent autójával a veronai hotelben, ahonnan elindultak a stadionba.

Mihajlovic másfél hónapot feküdt kórházi ágyban, kemoterápiás kezelést kapott, ami nagyon megviseli a szervezetet, mégis naprakész volt a játékosokkal kapcsolatban, mivel tévén keresztül mindvégig követte a csapat felkészülését. 

Leukémiával diagnosztizálták

A szerb edző a júliusi edzőtábor előtt egy nappal erősítette meg az olasz sajtóban elterjedt hírt, hogy súlyos betegséggel diagnosztizálták, és a kemoterápiás kezelést azonnal el kell kezdeni. Így nem tudott csapatával tartani a felkészülés alatt, de megígérte nekik, hogy a szezon kezdetére visszatér.

Egy dolgot tisztázzunk, bármi történjék is Mihajlovic marad a Bologna edzője. Nincs és nem is lesz semmi változás. Ő marad velünk, mi pedig maradunk az ő oldalán, bármi történjék is"

– jelentette ki a júliusi sajtótájékoztatón Walter Sabatini, a Bologna klubigazgatója, míg Mihajlovic arról beszélt, hatalmas csapásnak élte meg, amikor megtudta a hírt, de készen áll a küzdelemre. 

Alig tudom kivárni, hogy bevonuljak a kórházba és megkezdhessem a harcot. Agresszív betegség áll velem szemben, de legyőzhető.

Hiába játszottak majdnem végig emberelőnyben, csak egy iksz jött össze 

A Bologna egyébként 1-1-es döntetlent játszott Mihajlovic vezetésével a Verona otthonában, pedig már a 13. perctől kezdve emberelőnyben játszottak, miután Antonio Dawidowicz utolsó emberként, a tizenhatoson belül lerántotta a vendégek támadóját.

Nicola Sansone ugyan belőtte a büntetőt, de a Verona egyenlíteni tudott a 37. percben Veloso hatalmas szabadrúgásgóljával. Hiába játszott mindvégig nagy fölénnyel a Bologna, nem tudta győzelemmel megünnepelni Mihajlovic visszatérését, akire még további kezelések várnak. 

Rovatok