Index Vakbarát Hírportál

Kitömte a Kaposvárt a ZTE, megint kikapott a Honvéd

2019. augusztus 24., szombat 20:25 | négy éve frissítve

Gálázva szerezte meg első győzelmét az OTP Bank Ligában az újonc Zalaegerszeg: a csapat a szintén újonc Kaposvárt verte meg 4-0–ra szombaton a bajnokság negyedik fordulójában, de a meccs főszereplője így is a játékvezető Karakó Ferenc lett, aki piros lappal és meg nem adott góllal borzolta a kaposváriak idegeit.

meccs

A ZTE a múlt héten az utolsó pillanatig kiélezett meccset játszott a DVSC-vel, de végül nem jött össze nekik a pontszerzés, most viszont hamar jó helyzetbe kerültek a szintén újonc, és szintén nyeretlen Kaposvár ellen. Nagy Krisztián a 17. percben talpalta mellkason Radót, amiért rögtön pirosat is kapott, így a Zalaegerszeg emberelőnyben veselkedhetett neki a pontszerzésnek.

A lap után kicsit megtorpant mindkét csapat, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy a ZTE beinduljon: a 30. percben Mitrovics szöglete után Nagy még menteni tudott,

A második félidőben aztán a Kaposvár percei következtek, hamar szépítettek is, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette az egyébként szabályosnak tűnő találatot.

Az eset után aztán mindkét félnek voltak helyzetei, de a hajrában a vendégek megint néhány perc alatt hoztak össze két gólt, ez pedig megpecsételte a Kaposvár sorsát. A ZTE egyébként 2012 áprilisa után nyert újra élvonalbeli mérkőzést.

A Mezőkövesd hasonlóan simán, 3-0–ra verte meg a Diósgyőrt, és született két 2-0–s eredmény is, a Kisvárda az Újpestet, a Fehérvár pedig a Paksot intézte el. Ezeknél sokkal változatosabbra sikerült a Honvéd és a DVSC találkozója, ahol 3-2–re győzött a Debrecen. A kispestiek védelme már rögtön a meccs legelején kihagyott, egy kirúgás után kétszer sem tudtak felszabadítani, Trujic pedig büntetett.

Erre még az első félidőben érkezett a válasz, Davide Lanzafame a 44. percben szerezte meg harmadik kispesti korszakának első gólját. A 83. percben aztán duplázott is, de hiába, mert a két találat között Haris és Varga is eredményes volt a DVSC-nél, így a Honvéd a negyedik forduló után is nulla ponttal áll a tabellán.

tabella

Rovatok