Index Vakbarát Hírportál

Pogba után Rashford is büntetőt hibázott, kikapott a United

2019. augusztus 24., szombat 18:52

Történelmi győzelemnek örülhetett szombaton a Crystal Palace, miután 2-1–re verte a Manchester Unitedet a Premier League harmadik fordulójában, a londoni klub ugyanis az első osztályban most győzte le először a manchesteri csapatot.

A United remekül kezdte a szezont, 4-0–ra verték meg a Chelsea-t az első meccsükön, múlt héten viszont Pogba kihagyott büntetőjével csak ikszelni tudtak a Wolverhampton ellen. Ezek után várható volt, hogy a manchesteri csapat ezúttal hozni akarja majd a papírformát, és ennek megfelelően hamar nyomás alá helyezték ellenfelüket. Gólt ugyanakkor nem szereztek, a Crystal Palace viszont gyakorlatilag az első helyzetéből betalált: Jordan Ayew indulhatott meg, és De Gea mellett simán tette kapuba a labdát.

A második félidőben aztán még nyomasztóbb fölénybe került a United, a 69. percben pedig ennek meg is lett az eredménye, McTominay-t rúgták fel a tizenhatoson belül, az ezért megítélt tizenegyes mögé pedig Marcus Rashford állt oda. Ez nem volt túl meglepő azok után, hogy múlt héten Pogba hibázott, arra viszont valószínűleg senki sem számított, hogy a profi karrierje során eddig sosem hibázó Rashford sem fog betalálni, de mégis pontosan ez történt.

Innentől aztán egyre elkeseredettebben támadott a United, a 89. percben pedig végre megtört a jég: egy labdaszerzést követő kontra végén Jamesnél kötött ki a labda, aki parádésan tekerte be a labdát, és egyenlített ki. 

A United ugyanakkor nem sokáig örülhetett, a 93. percben ugyanis a Crystal Palace is remek kontrát vezetett, aminek a végén némi szerencsével Van Aanholt elé került a labda, ő pedig éles szögből bombázott a kapuba De Gea mellett. Ezzel egyébként ő lett a második játékos Thierr Henry után, aki a hosszabbításban szerzett győztes gólt a United ellen, és az első olyan, aki ezt az Old Traffordon hozta össze.

A United így a jó kezdés után elég nagy gödörbe került, amiből jövő héten a Southampton ellen próbálhatnak meg kimászni. Leendő ellenfelük egyébként velük párhuzamosan játszott szombaton, és magabiztosan verték 2-0–ra a Brighton csapatát. A Leicester a Sheffield ellen győzött 2-1 arányban, a West Ham pedig 3-1–gyel múlta felül a Watfordot, a forduló nyitómeccsén pedig a Chelsea megszerezte első győzelmét Frank Lampard irányítása alatt.

meccs

tabella

Rovatok