Index Vakbarát Hírportál

Mind az 5 másodperc a Suduva-Fradiból, amit érdemes újra megnézni

2019. augusztus 23., péntek 15:42

Miként azt mondani szokás, a 0-0-s döntetlennel végződő Suduva-Ferencváros Európa Liga-selejtezőn a játék küzdő jellege dominált. Más szóval olyan nézhetetlen volt a meccs, hogy nagyjából szórakoztatóbb lett volna másfél órán át figyelni egy betonkeverőt. 

A lényeg persze, hogy csütörtök este a Ferencváros és egyben a magyar labdarúgás számára kedvező végeredmény született, a többit meg inkább felejtsük el, nem lesz nehéz. Talán csak Tokmac néhány hamvába holt megindulása tűnt ki a lélekölő darálásból, de ezekből is csak annyi maradt meg, hogy voltak, de nem lett belőlük semmi.

Mindössze 5 másodperc volt az egész mérkőzésen, amit tényleg érdemes még egyszer megnézni, sőt akár kétszer is. A litvánoknál játszó Renan Oliveirának sikerült némi szórakoztatóértéket csempésznie a pályára egy tízméteres becsúszás után bemutatott látványosan vagány szerelés, és azt követő csibészesen szabadstílusú passz formájában. Világszámnak azért nem neveznénk a 28 éves brazil mutatványát, de pár másodpercre felcsendült a szamba a statikus zörejben, aztán ment minden tovább.

Rovatok