Index Vakbarát Hírportál

Három éve egy albán kapus összetörte a Fradi-kapust, aki most leszámolt a múlttal

2019. július 18., csütörtök 09:15

A lehető legklasszikusabb lélektani pillanat volt szerda este a Ludogorec–Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtező bulgáriai visszavágóján, amikor Dibusz Dénes a 29. percben nem kis bravúrral kitornázta Jakub Świerczok büntetőjét. A bolgárok lengyelje a cseh Antonín Panenka klasszikusát próbálta meg lekopírozni a Fradi 2-1-es vezetésénél, pár perccel az után, hogy csapata szépített. Dibusz viszont mintha az utolsó pillanatban megsejtette volna a készülő merényletet.

Talán felötlött neki az albán Partizani elleni 2016-os BL-selejtező büntetőpárbajának első albán tizenegyese. Amit, hogy végképp nehéz legyen megemészteni, az albánok kapusa, Alban Hoxha panenkázott be neki. Ott el is dőlt nagyjából az a párbaj. Hoxhát például annyira feldobta a büntetője, hogy három Fradi-tizenegyest is kivédett. Így a BL-ben csak a bajnok Skenderbeu eltiltása miatt selejtező Partizani két 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel kiverte a Fradit a BL-ből.

Dibusz most még éppen be tudott fékezni, és már vette is a lendületet a térdelésből felugráshoz.

Így aztán hiába nyúlt alá becsülettel kísérletének Świerczok, a Fradi kapusa egy bravúros mozgássor végén fölé tudta tolni a labdát.

Ha nem tud védeni, akkor a Fradi álomkezdését betetőző második vendéggól után alig nyolc perccel ki is egyenlítette volna kétgólos hátrányát a Ludogorec. Ami egészen más lélektani pillanatot eredményezett volna, mint ami végül Sztojko Sztojev, a hazai edző arcán tükröződött.

A mérkőzést végül 3-2-re a Fradi nyerte, így 5-3-s összesítéssel a magyar bajnok jutott tovább a következő körbe.

Rovatok