Index Vakbarát Hírportál

Wenger beszólt az UEFA-nak, és rájött az angol BL-dominancia titkára

2019. május 24., péntek 19:43

Az Arsenal edzői posztját több mint két évtized után a tavalyi szezon végén elhagyó Arsene Wenger a BBC-nek adott egy hosszabb interjút. A pénteken megjelent beszélgetésben számos érdekes kérdésről esik szó, a francia edzőlegenda elmondta véleményét többek közt az Európa-liga döntőjének bakui helyszínválasztásáról, és Mhitarjan távolmaradásáról, illetve arról is, hogy szerinte miért teljesítettek alul a nemzetközi kupákban az olyan nagyágyúk, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy a Juventus.

Természetesen a futballszurkolókat Wenger kapcsán legjobban érdeklő kérdés is szóba került, nevezetesen hogy mikor tér vissza a kispadra. A 69 éves szakember azonban nem adott egyértelmű választ a kérdésre, pontosabban nem zárta ki, hogy végleg felhagy az edzői pályafutással. Mindez jelentős fordulatot jelent ahhoz képest, hogy 2018 őszén még arról beszélt, alig várja, hogy újra edző legyen, lehetőleg már a 2019 elején.

"Azt gondoltam, hogy gyorsan vissza fogok térni az edzősködéshez, de egyre jobban elkezdtem élvezni, hogy némi távolságból figyelem a dolgokat. Most pedig válaszúthoz értem.

Biztos, hogy vissza fogok még térni a labdarúgásba, de hogy edzőként-e, azt nem tudom.

– mondta Wenger a BBC újságírójának, majd kifejtette, hogy az elmúlt évben rengeteg jótékonysági feladatot vállalt, illetve konferenciákon vett részt, amit nagyon élvezett.

"Azt kell mondanom, jó volt egy kicsit kevésbé reflektorfényben lenni, és hogy kisebb volt rajtam nyomás" – magyarázta Wenger, hogy miért bizonytalanodott el a folytatást illetően, illetve mostani helyzetének további előnyeiről is beszélt.

"Kevésbé pörgök, viszont jobb rálátásom van arra, hogy mi történik. Észreveszem az edzői hibákat, de nem nekem kell megfizetnem értük. Arra jutottam, hogy meg akarom osztani mindazt, amit életemben tanultam, mert az élet csak akkor ér valamit, ha egy ponton az ember megosztja a tudását másokkal.

Hogy ezt miként fogom megtenni? Egyszerűen csak úgy, hogy futballmeccseket nyerek, vagy valahogy másként? Ezt kell eldöntenem, méghozzá gyorsan

– mondta még a francia edző a visszatérés egyre feszítőbb dilemmájáról.

Wenger természetesen az Arsenalról is beszélt, arról a csapatról, amit 1996-ban vett át, majd ez után 22 éven át vezetett, többek közt három bajnoki címet szerezve – köztük az egyiket egy örökre utolérhetetlennek tűnő veretlen szezon után –, és hétszer elnyerve az FA-kupát.

Mint elmondta, természetesen hiányzik életéből a mindennapos versengés izgalma, és még annál is sokkal jobban az egykori klubja.

Hiányzik az Arsenal, mert otthagytam a szívem.

"22 éven át ennek a klubnak adtam az életem. Minden egyes percemet ennek a klubnak szenteltem, hiányoznak azok az értékek, amiket teremtettünk. Örökké szurkolni fogok az Arsenalnak, örökre az én klubom marad" – folytatta Wenger, aki távozása óta volt klubja egyetlen egy mérkőzését sem nézte meg a helyszínen. Ezzel a szokásával az Európa Liga döntőjén sem fog szakítani, amit Azerbajdzsánban, Bakuban rendeznek majd, és ahol a Chelsea lesz az Arsenal ellenfele.

Wenger szerint a helyszínválasztás nem a csapatokkal nagy kitolás, mivel ők a maguknak kibérelt gépekkel repülhetnek oda, és tökéletes körülmények várják őket majd a városban. A szurkolókkal szemben viszont nagy méltánytalanság, hogy ilyen drága és hosszú útra kényszerítik őket.

Emellett politikai szempontból is nonszensznek tartja, hogy egy fejlett demokráciákkal teli Európában sikerült egy olyan helyszínt találni, ahol egy játékos – az Arsenal örmény középpályása, Henrih Mhitarjan –  politikai okokból nem léphet pályára.

Wenger véleménye szerint az, hogy mind a Bajnokok Ligája, mind pedig az Európa Liga döntőjében két angol csapat találkozik, az angol futballban zajló munka minőségét dicséri. Meglátása szerint mindezen túl az is hozzájárult az angol dominanciához, hogy

a legnagyobb európai csapatok játékoskerete túlságosan elöregedett.

"A Real Madrid, a Barcelona, a Bayern München vagy a Juventus összeomlott. A Paris Saint-Germainnek jó esélye lett volna a sikerre, de nem tudta kihasználni, hogy ezeknek a csapatoknak a kerete túl idős lett" – fejtette ki Wenger, aki szerint az említett kluboknál komoly fiatalításra lesz szükség a nyáron, ezért is lesz nagyon érdekes az előttünk állő átigazolási időszak.

Rovatok