Index Vakbarát Hírportál

Lanzafame a magyar válogatottságról beszél

2019. május 21., kedd 14:49

A Ferencvárossal magyar bajnok, emellett ismét gólkirály Davide Lanzafame a Gazzettának adott interjút.

Ebben a 32 éves olasz csatár elmondta, hogy jól érzi magát nálunk, kiváltságos életet él, nagyon szeretik, és ő is nagyon szeret itt lenni.

Kedveli a kihívásokat, és Rossi kedvéért - akivel még egy lakónegyedben is laknak - a magyar válogatottságot is vállalná, igaz egyik napról a másikra nem menne, mert egyfolytában kell öt szezont lehúznia, ez az UEFA egyik kitétele országváltásnál. Még akkor is, ha olasz nagyválogatott sosem volt, csak az U21-ben játszott néhányszor 10 évvel ezelőtt.

A következő neki a negyedik lesz az NB I.-ben megszakítás nélkül.

2013-ban már a Honvédnál volt, de aztán három évre hazatért, hogy 2016-ban újra csatlakozzon a kispestiekhez. Azóta van Magyarországon folyamatosan az immár kétszeres magyar bajnok és kétszeres gólkirály.

Lanzafame volt korábban a Bari, a Palermo, a Parma, a Juventus, a Brescia és a Catania támadója, a szívéhez a Juve áll legközelebb.

"A Honvéd a magyar Torino, kis költségvetésű klub szenvedélyes szurkolótáborral. A Ferencváros az itteni Juventus, a 30. bajnokságát nyertük, 3 fordulóval a vége előtt" - mesélte az interjúban Lanzafame.

Rovatok