Index Vakbarát Hírportál

A Vidi FC mesés gazdagságáról, évi 200 milliós fizetésekről cikkeznek a szomszédban

2019. január 21., hétfő 17:46

Mivel a legtöbb magyar labdarúgóklubnál továbbra is hétpecsétes titokként kezelik a játékosok fizetését, így kénytelenek vagyunk közvetett forrásokból tájékozódni a sokakat joggal érdeklő témában. Ezért is különösen érdekes a Telekomsport.ro szombati cikke, amelyben egy átigazolási hír kapcsán egy neves román edzőtől idéznek – állítása szerint a Vidi FC vezető játékosmegfigyelőjétől származó – információkat a Garancsi István klubjánál adott fizetésekről és a klub költségvetéséről.

Ezek szerint a magyar bajnoknál a heti 5-6 ezer eurós, azaz durván havi 6,5-8 millió forintos fizetés teljesen átlagosnak számít, de van, aki ennek több mint a dupláját kapja. A klub költségvetését pedig a Magyarországon keringő számoknál lényegesen magasabbra tette a román szakember.

Ioan Andone, a román válogatott egykori középhátvédje bő 25 éve dolgozik edzőként, megfordult öt különböző országban, többek közt 5 román bajnoki cím és 7 kupagyőzelem áll a háta mögött. Ennél is fontosabb, hogy elmondása szerint jó barátságban van a Vidi FC kolozsvári születésű, magyar nemzetiségű vezető játékosmegfigyelőjével, a 22 éves koráig az FC Clujban futballozó Hadnagy Zsolttal.

Ennek ismeretében érthető, hogy a román sportújságírók Andonéhoz fordultak információért a magyar bajnokság arrafelé kevésbé ismert címvédője felől, amikor a helyi sportsajtóban elterjedt a hír, hogy a Vidi FC 3 millió eurós ajánlatot tett az FCSB óriási tehetségnek tartott 19 éves játékosáért, Olimpiu Morutanért.

Hogy a 3 millió eurós ajánlat mennyire volt komoly, az kétséges, az egykori Steaua Bucuresti utódjának számító klub nem épp szavahihetőségéről ismert elnöke, Gigi Becali ugyanis cáfolta az információt, illetve azt mondta, ha igaz is lenne, Garancsiéknak akkor is az összeg mögé kéne írnia egy nullát, hogy érdemben foglalkozzon az ajánlattal.

Andone Vidi FC-ről szóló információit viszont már érdemes eggyel komolyabban venni, egyrészt mert annak általa hivatkozott forrása elég meggyőzőnek tűnik, másrészt mert mi érdeke lett volna szándékosan hazudnia a témában?

Az edző a következőket mondta a Vidi FC-ről a román sportoldalnak:

"A vezető játékosmegfigyelőjük kolozsvári származású, szoktunk beszélgetni, baráti kapcsolatban vagyunk. Tőle vannak az információim (a Vidiről)."

Megadják a játékosokért, ami az áruk. Náluk egy normál fizetés 20-25 ezer euró. Egy átlagos fizetés. De vannak náluk 45 ezer eurós meg 50 ezer eurós fizetések is. Az éves költségvetésük 22 millió euró.

Ha ez igaz, akkor a székesfehérvári csapatnál a havi 1,5-2 millió forintos fizetés a semmi különös kategória, a legjobban fizetett játékosok pedig 15-16 milliót vihetnek haza havonta. Utóbbi évente durván 180-200 millió forintos fizetést jelent. 

És akkor még sehol sem vagyunk a következő lépcsőfoktól, amit a kormány már egy jogszabályban is előrevetített.

Mindez persze lényegesen kevésbé volna érdekes információ, ha a legutóbbi nyilvános beszámolója szerint a 2017-es évben összesen 3,27 milliárdos üzleti bevételt elkönyvelő Mol Vidi FC-nek piaci alapon tellene ekkora költségvetésre és fizetésekre, de ezt még a legnaivabb futballszurkolók sem gondolhatják teljesen komolyan, még az El-meneteléssel szerzett kb. 3,4 milliárd forint plusz bevétel fényében sem.

Merthogy a játékosok adás-vételén milliárdos mínuszt realizáló Vidi FC jelenlegi költségvetésének harmada-negyede "egyéb bevétel" azaz támogatás, de még az üzleti bevételek jelentősebb részét is leginkább azok a vállalatok adják össze, amelyek Garancsi Istvánhoz (Market Építő Zrt.), illetve barátjához és üzlettársához, Hernádi Zsolthoz köthetők (MOL Zrt.). Ők mindketten közismerten jóban vannak a csapat vezérszurkolójának számító miniszterelnökkel, és cégtulajdonosként vagy vezetőként nagyban az államnak is köszönhetik minderre lehetőséget adó sikereiket.

De túl sokat nem kell magyarázni a Vidi FC szponzorálása mögötti sajátos logikáról annak fényében, hogy a Magyarországon működő legnagyobb, és egymásnak elvileg közvetlen konkurenciát jelentő építőipari nagyvállalatok közül ötnek a logója is ott virít a csapat támogatói közt (Market, ZÁÉV, Magyar Építő, Épkar, Strabag).

Ugyanakkor az is igaz, hogy a Vidi még így is messze a legprofibban működő magyar szupercsapat, miközben van egy másik, ahol hasonló pénzek égnek el bármiféle európai produktum nélkül. A harmadik legtöbb pénzből üzemeltetett klubról nem is szólva, amelyik a semmi közepén, nulla szurkolóval küzd a bennmaradásért évről évre, és még az sem mindig sikerül.

 Borítókép: a Mol Vidi novemberben átadott új székesfehérvári stadionja. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI.

Rovatok