Index Vakbarát Hírportál

Precíz beszámoló, hogy számoltak le a felcsúti edzővel

2018. december 9., vasárnap 23:28

Minden másodpercében élvezetes, fantasztikus beszélgetést hozott az M4 Sporton a felcsúti klubigazgató, Komjáti András látogatása. Itt a teljes műsor, a 47. perctől hallható a sztori az egykori középhátvéd hebegős-habogós előadásmódjában.

A szombati 1-1-es Paks elleni döntetlen Benczés Miklós edző utolsó bajnokiját hozta egy időre. (Volt ő már Felcsúton, nem kizárt, hogy visszatér majd egyszer.)

A felcsútiak az első félidőben gyatrán játszottak, aztán emberelőnyben az utolsó pillanatban egyenlítettek. Azt nem tudta megmondani, hogy az edző felmentéséről akkor született-e meg a döntés, amikor még hátrányban volt a csapat.

A hírt azonban neki kellett közölnie, de nem az ő döntése volt.

Az öltözőfolyosóra tartott, amikor megcsörrent a telefonja, a tulajdonosi körből kereste valaki. A meccsek után mindig hívják, nem gyanakodott semmi rosszra, a beszélgetés első fázisában magáról a meccsről beszéltek, utána mondták neki, hogy mondja meg Benczésnek, itt a vége. (Benczés anno fideszes önkormányzati képviselő is volt Miskolcon.)

Feszegették a műsorban, hogy ki volt a vonal túlsó végén, de Komjáti igazi diplomata módjára kikerülte a választ, és annyit bökött ki, a tulajdonos.

Komjátit május végén Orbán Viktorral fotózták le egy Parlament melletti cukrászdában, akkor készítették elő Benczés szerződtetését. (Pintér Attilát váltotta.)

Ki rúgta ki az edzőt?

  • 6945
    Orbán Viktor
  • 1225
    Mészáros Lőrinc

A kispadra a Mezőkövesd elleni következő bajnokin egyébként maga Komjáti ül majd le, 2011-ben a Vasasnál dolgozott utoljára. Nem igazán vannak vezetőedzői ambíciói. 

Keresi az utódját, de van egy gyanúnk, hogy az a bizonyos tulajdonos sokkal hamarabb meg fogja találni, mint hogy ő írjon egy sms-t bárkinek. (Ha már nincs meg.)

Komjáti egyébként azt mondta még, hogy az ötödik helyre kellett volna behozni a csapatot, a jobb csapatok (Vidi, Fradi, Honvéd) ellen nem is volt gond a motivációval, a kisebbek ellen azonban igen.

Roppant kíváncsiak vagyunk, ki lesz az a bátor önjelölt, aki büszkén megígéri a tulajdonosnak, hogy ezzel a kerettel az ötödik helyre oda lehet érni.

A menesztés nem derült égből villámcsapásként érkezett, mert a Haladás-meccs előtt volt egy beszélgetés az edzővel, az elégedetlen tulajdonos már akkor jelezte, többet szeretne. Az utolsó helyen álló szombathelyieket megverték (2-0), Kisvárdán azonban kikaptak (0-1), a Paks ellen pedig az utolsó pillanatban hozták az ikszet.

Az ötödik helyett a kilencedik helyen állnak, és lesznek kiesési gondjaik, ha így haladnak.

Rovatok